Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-08-15 / 1. szám
1906. augusztus 15. 5 NEMZETI NÉPMŰVELÉS érzem, mintha sokan azt kérdeznék: vájjon mi az, ami a tanítói munkának legfőbb gyönyört nyújt s amely egyúttal jutalma is a tanítónak ??.... Nem mondok újat, mert nem mondhatok. Ha minden jól elvégzett munkának megvan az a hatása, hogy a léleknek nyugalmát, azt a harmóniáját biztosítja, mely a további munkára sarkal, akkor a tanítói magvetői munkának jutalmát is csak ebben lelem meg. Ez az az általános lélektani rugó, melynek ereje nagy, s amely inspirálja az embert. De ennek a tanítóban talán nagyobb fokban kellene meglennie, mint másokban .... A lelkesedő természetű és költői hajlamú emberek serkentője ez, mely éppen legjobb magvetőinket — itt csak a tanítókat nevezem így — képessé teszi arra, hogy, ha az anyagiakból szűkösen is jut nekik, mégis példaadóan megfelelhessenek annak a missziónak, amelyre őrül állította oda a végzetük. Úgy, de a magvetőknek e munkája jutalmat érdemel és jutalmat kíván anyagilag és erkölcsileg is. Ezért szólalunk meg mindnyájan azok, akik érzik, hogy az az igazság „méltó a munkás a maga bérére“ a tanítóknak is kell, hogy erőt adjon, az ők számára is igazság kell, hogy legyen !! Magvetők vagytok tanítótársak mind ! Hintsétek el ennek az igazságnak magvát becsületes, odaadó munkával, igyekezettel, tudásotok javával, lelkesedésetek nagyságával és munkakörötöknek azzal a nagy szeretetével, mely a tanítóság sajátja. Akkor kikéi, szárba szökken és magot is ad, ez a felfogás. Mert a kor halad s azzal a magvetőknek a megfelelő anyagi és erkölcsi jutalma is meg jön, meg kell, hogy jöjjön! .... Az első barázdavágáskor, mivel azt gondolom, hogy e lapnak egyik czélja az, hogy a tanítói tisztességnek, a tanító jobb jövőjének felépítésében részes legyen, ennek az erős reményemnek kifejezését írom, jegyzem ide. Az Isten segítsen meg minket ebben !! Székely Árpád Tanítói felelősség és a testi fenyítés. Mily mértékben felelős a tanító a reá bízott gyermekekért? Ennek elbírálása több szempontból szükséges. Nézetem szerint ez a körülményektől függ. Hogy a tanító felelősséggel tartozik a reá bízott gyermekekért, az bizonyos, de ezen felelősség mértéke is nagyon változó lehet. Korlátot szabni arra nézve, hogy meddig terjed a tanító feltétlen és meddig a feltételes felelőssége, nem lehet. Mert a tanítói felelősség lehet feltétlen és feltételes is. Általában az áll, hogy a tanító a gyermekekért felelős. Ha tehát baj esik, felelősségre vonják a tanítót - feltétlenül. Törje ki a lábát valamelyik gyermek, a tanítót - akár okozója volt a bajnak, akár nem — törvény elé czitálják s megkérdik tőle (felelősségre vonják), hogy történt, miért történt, vagyis felelnie kell a gyermekért. Hogy mikor lehet a felelősség feltételes, annak elbírálása még kényesebb dolog. Sem a feltétlen, sem a feltételes felelősség nincs kimondva, de azt tudjuk, illetve tudjuk azt, hogy a tanító felelős a gyermekekért. Az pedig, hogy „felelős a gyermekekért“ sokkal közelebb áll a feltétlen, mint a feltételes felelősséghez. Feltétlenül felelős lehet a tanító a gyermekekért a tanítási órákon belül, a midőn a tényleges tanítás folyik. Csakhogy itt is és ekkor is - szerintem - csakis azon esetben állhat érvényben a feltétlen felelősség, a midőn a tanító a gyermekekkel szemben van, vagyis amikor látja őket. De ki fogja azt megállapítani, de még inkább bizonyítani, ha valami baj történik, hogy a tanító a gyermekek előtt volt vagy nem volt? Mert úgy is történhetik szerencsétlenség, hogy pl. az egyik gyermek ép akkor löki le a másikat a pádról, hogy ennek keze törik, amikor a tanító ép elfordult | a gyermekektől. Az a ficzkó pedig ép azt leste, hogy a tanító forduljon el s ezt a pillanatot felhasználva, elkövette a végzetes cselekményt. Ki itt a bűnös ? Kire hárul, illetve kire hárulhat a felelősség? Szerintem a tanítóra nem. Mert ha a tanítót ez esetben bűnösnek kellene mondanunk, akkor csakis azért lehetne azt reá fogni, a miért elfordult a gyermekektől. Mert, ha nem fordul el, a szerencsétlenség sem esik meg, mert a gyermek nem merte volna lelökni a másikat. Csakhogy azt nem lehet megkövetelni a tanítótól, hogy állandóan szemközt álljon a gyermekekkel, mert ezt a tanítás érdeke is máskép követeli. Ha pedig arra kellene mindig, minden perczben számítanunk, hogy jaj, el ne forduljunk a gyermekek elől, mert kiüt köztük a háború, akkor csukjunk be minden iskolát s gondoljunk valami jobbat. Vegyünk egy másik példát. Mondjuk, hogy inasiskolában vagyunk. A tanítás folyik, a tanító magyaráz. Szemtől-szemben áll a gyermekekkel. Két egymásmelleit ülő inas czivódik egymással, de csak úgy halkan. Végre az egyik kést ránt s bele szúrja a másikba. Ha nem is végződik halállal, de súlyos testi sértés a következménye. Ki a felelős ezért ? Szerintem ez esetben szintén nem lehet a tanítót felelősségre vonni, daczára, hogy szemközt volt a gyermekekkel, látta őket. Magukról tudhatják a tanítók, hogy különösen népesebb iskolákban elégszer tesznek a gyermekek oly csínyt, oly tréfát, hogy hosszasan elnevetnek rajta s csak mikor már a végét nevetik meg, akkor veszi észre a tanító, hogy ott a sarokban valami történt. Hogyne eshetnék meg egyéb is, pláne inasok közt, a kikről tudjuk, hogy virtusért versenyeznek verekedés dolgában. Feltétlenül felelős lehet a tanító a gyermekekért a tanítási órákon kívül is, a mikor pl. óraközökben szünetre kimennek az udvarra. Szorosan véve ez az idő is a tanítási órák keretébe számítódik, de a tanítói felelősség ez időben szűkebbre szorul annál, mint a mekkora benn az osztályban, a tanítás alatt a felelősség. Mert addig, mig a tanteremben vannak, minden gyermek egy helyben van a tanító szeme előtt, addig künn az udvaron a gyermekek erre-arra szaladnak s így nem lehetnek állandóan a tanító szeme előtt. Az egyik helyen így hanczuroznak, a másik helyen amúgy, a harmadik helyen ismét más játék folyik, egyik csoport egy félét, a másik más félét, a leányok külön, a fiuk is más felé. Most a tanító az egyik csoportnál van, esetleg játszik velük, addig a másik helyen megesik a baj. Itt talán már csakugyan terheli a tanítót a mulasztás vádja, miért volt egy helyen, miért foglalkozott csupán az egyik csoporttal s miért nem ügyelt fel az egész játszó tömegre? Csakhogy másrészről, pedagógiai szempontból czélszerű, ha a tanító a gyermekekkel együtt játszik, mert nemcsak tanítani hivatása, hanem nevelni is; már pedig a játék nagyon alkalmas eszköz a nevelés czéljaira. De térjünk vissza az előbbire. Míg a tanító az egyik helyen volt elfoglalva, addig a másik helyen megesett a baj. A tanító ott hagyja a csoportot s a történtek színhelyére megy. De míg ott jár addig a harmadik helyen is baj esik. Nyaka törik az egyik gyermeknek. Hogy miképp történt, az most mellékes. A kérdés az, ki a felelős? Én azon esetben, ha a tanító a játszást be nem szüntette, mikor az első baj megtörtént, a tanítóra hárítanám a felelősséget (feltételesen), ellen esetben nem. Mikor feltételes a felelősség, ezt szintén nem lehet megállapítani. Ha csakugyan van feltételes felelősség, akkor ezt közvetett felelősségnek mondhatnók. A tanítói felelősséget függővé kell tennünk még a gyermekek számától is, a mi különben teljesen érthető. A tanító a szülőt helyettesíti. Erre alapítva az alábbiakat, elemezzük a dolgot. Falu helyen nagyon szokás, hogy a tanító a gyermekekkel különféle házi dolgokat végeztet. Benn a házban,
