Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-08-15 / 1. szám
4 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1906. augusztus 15. élvez. Naponta halljuk a panaszt a felekezeti tanítók ellen, hogy nem állanak a hivatásuk magaslatán. S ha tekintetbe vesszük ezt a körülményt, kérdem, jogosult-e eme panasz? Világos, hogy nem. Minden okozatnak van bizonyos oka, amelyből aztán természetesen áll elő. (Mi? Szerk.) Én, aki alaposan ismerem a felekezeti tanítóságot, azt mondom, hogy ha a fizetés kellő rendezése be fog következni, a felekezeti, sőt a nemzetiségi tanítók is teljesen a hivatásuk magaslatán lesznek és a tanítói hivatásukat az iskolában és azon kívül is teljes mértékben be fogják tölteni. Addig, amig ez be nem következik, minden miniszteri intézkedésnek meg rendeletnek nem lesz semmiféle reál foganatja. (? ? ? Szerk.) Mindezekből azt látjuk, hogy a felekezeti és különösen a nemzetiségi tanítónak az anyagi helyzete alig tűrhető, mert valamennyi tanító közül legrosszabbul van dotálva. Az 1893. évi 26. t.-cz. 600 korona minimumot biztosít nekik; de már most menjünk beljebb a dologba és szerezzünk meggyőződést arról, hogy ezek a tanítók valóban élvezik-e azt a törvényadta 600 korona fizetést vagy nem és aztán állapítsuk meg a valót. A hitfelekezeti és nemzetiségi tanítóknak legnagyobb része nemcsak tanító, hanem kántor is, tehát 600 koronáért nemcsak a tanítói teendőket kell végeznie, hanem a kántorit is. (Tévedni méltóztatik. Mert a kántorságért külön fizetés jár. Egyetlen tanító sem köteles a kántorságot oly feltétel mellett elfogadni, hogy annak teendőit a tanítói fizetésért végezze. Aki azonban így is belemegy a dologba, az nem veheti a saját, öntudatosan elkövetett hibáját jogalapnak ahhoz, hogy panaszkodjék. — Szerk.) Éz uj teher, mely igénybeveszi a felekezeti tanítónak úgy az erejét, valamint az idejét is, Ezeken kívül a felekezeti és nemzetiségi tanítóknak egyéb bajaik is vannak, melyekről tanügyi köröknek nincsen tudomásuk. Kevés azoknak a tanítóknak száma., kik valóban élvezik azt a 600 koronát, mert az még mindig csak papiroson van feltüntetve. (Akár mennyi is legyen a tényleg élvezett minimum, az állam mindenkor kiegészíti azt teljesre, csak kérni kell. Ne gondolja azonban az igen tisztelt Kollega ur, hogy ezen megjegyzésemmel elébe akarok vágni lapunk intencziójának, mert mindenkor első leszek annak hangoztatásában, hogy ma már a kiegészített fizetés előtt sem hajiunk meg, de ott, ahol az igazságot készakarva is elkerülik, még akkor is a védelmére kelünk, t. i. az igazságnak, ha nem a mi javunkra billenti a mérleget! Szerk.) Ezen megrövidítés két úton-módon történik. Először a pályázatban kitett feltételeket nem igen szokták betartani az iskolaszékek; ha biztosítják is a fizetést, az csak papiroson van, ennek az átszolgáltatásá- ról senki sem gondoskodik. Kivetik a hívekre, ezek pedig úgy fizetik, ahogy akarják vagy nem akarják. Ritka eset az, hogy az ilyen kivetett fizetés az év végével be legyen hajtva a tanító javára. Nagy kínnal-bajjal kap a tanító évenkint 300 — 400 koronát belőle, (Még jó, ha egyszerre ennyit megkaphat! Szerk.) a maradék hátralékként jelentkezik évről-évre. S ha ennek behajtására merészkedik az érdekelt tanító kellő lépéseket tenni, ő issza meg a levét, felzúdul ellene az egész hitközség s addig nincs nyugta és béke, arriig el nem távozik más helyre. Innen van az, hogy a f 'lekezeti tanítókat évről-évre más és más helységé íjuk. Tagadhatatlan, hogy ez a körülmény is bénít at az iskolák fejlődésére. Tudok esetet, hol a tanít. logy megmaradhasson a szerzett állásában, kénytelen olt 600 korona fizetéséből 200 koronát a hitközség javára elengedni. Ilyen tanítóknál ötödéves korpótlékról szó sem lehet. Ha pedig nomád életet nem akarnak folytatni, kénytelenek a viszonyokkal megalkudui s miután a megélhetésük biztosítva nincs, az iskolával nem sokat törődnek. Más jövedelmi forrás után néznek. Mindezeket pedig a mostoha fizetési körülményeknek köszönhetjük. L. Iskolai bírságpénzek. Tudjuk, hogy a néptanítási törvény elrendeli, hogy minden tanuló, a ki igazolatlan mulasztást követ el, bizonyos pénzbírsággal büntetendő. De, hogy mennyire igazságtalanul történik a bírságok kirovása, azt is nagyon jól tudjuk s bár a múltban a tanügyi lapok hasábjain többször szó esett róla, az illetékes körök még sem vettek felőle tudomást. Mi újra felvetjük a tételt s újra felhívjuk a felsőbb körök figyelmét arra a nagy igazságtalanságra, melylyel a szegény szülőket sújtják akkor, amikor a gyermek mulasztásáért meg nem érdemelt módon büntetik. íme a tények: A törvény szerint a pénzbírság összege első ízben 1 kor., másod ízben 2 kor., harmad ízben 4 kor. s negyed ízben 8 korona. Kis Pál mulaszt első Ízben '/2 napot, büntetése 1 kor. Másod ízben mulaszt ismét '/2 napot, büntetése 2 kor. Harmad s negyed Ízben is '/2 - V2 napot mulaszt, büntetése 4, illetve 8 kor. Összes mulasztása mind a négy ízben 2 nap s ezért kapott összesen 15 kor. büntetést. Nagy Péter mulaszt négy ízben 26-26 félnapot, összesen tehát 104 félnapot, de büntetése ugyanazon skála mint a Kis Pálé. Tehát Nagy Péter 104 mulasztásért ugyanannyit fizet, mint Kis Pál 4-ért. Most fordítsunk a dolgon egyet. Kis Pál mulaszt 26 félnapot s büntetése lesz első ízben 1 kor. — Nagy Péter négy ízben mulaszt V2 - 72 napot s összes büntetése, mind a négy ízbeli, 15 korona Tehát a ki többet mulaszt, az kevesebbet fizet s a ki kevesebbet mulaszt, az többet fizet. Ehhez tehát nem kell semmiféle kommentár, mert ez oly világos és érthető, jobban mondva érthetetlen dolog, h°gy jogtalanságát és igazságtalanságát elvitázni nem lehet. De ahhoz már csakugyan szedetnék látni a kommentárt, hogy az illetékes tényezők miért hagyták meg és miért nem vették és veszik észre a népoktatási törvények eme, a szegény szülők bőrét nyúzó, zsaroló paragrafusát ? Mert, hogy embertelenség és istentelenség ezt a rendszert továbbra is fenhagyni, azt hiszem, mindenki elismeri. Ezen okvetlen változtatni kell és pedig mielőbb s reméljük is, hogy a mostani kitűnő miniszterünk, kinek személyében nemcsak a tanítók, hanem a szülők bizalma és reménye is öszpontosul, mielőbb gondoskodni fog róla, hogy eme zsaroló rendszer mielőbb véget érjen. Magvetők. Mikor már a szántás-vetésnek ideje kezdődik, a szántó-vető előszedi az eszközeit, hogy hozzákészüljön a rögtöréshez, még egyszer végiggondolja, milyen munkát kell, hogy elvégezzen és hogy milyen eszközökkel végzi el azokat. Bizonyára így van ezzel e lapnak a szerkesztője is. Ismeri a felszántandó területet és az ahhoz való munka eszközeit. így aztán tudatosan és okosan dolgozhatik: szánt, magot hint s talán majd arat is! . . . . Magot vet azon a területen, amelyet az nyitott meg, aki mint több könyvnek a kiadója, anyagi áldozatot hozott a magvetéshez s így a magvetésben nemes segítőnk és munkatársunk s aki engemet is felszólított arra, hogy az első alkalommal itt álljak a barázdában, a magvetőknek ezen uj határrészén. Az első barázda széléről emelem fel tekintetemet most. Úgy érzem, mintha mindenik magvető társamat látnám, akik - mint én - az iskola fülledt levegőjében alfáradva, a gyermeklélek finom derűjében valamennyire megfrissülve gondolatban átfutják a magvetés széles mezejét s akiknek fáradtságát ellensúlyozza az a gyönyörűség, mely a tanítónak, mint magvetőnek, kijut. Úgy
