Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-08-15 / 1. szám
2 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1906. augusztus 15 oly elhibázott összeállításban és szervezésben - állíttassanak fel a tanítói könyvtárak, a legutolsó falusi iskolától kezdve végig az egész vonalon. Az ezután hozandó népoktatási törvényektől megkívánjuk, hogy Magyarország összes tanítóitól követelje meg a magyar nyelv tökéletes bírását. Követeljük továbbá, hogy a magyar nyelv tanítására az összes iskolákban a iegeslegna- gyobb súly helyeztessék. Nem gramatizálást, hanem - kimondjuk egyenesen — magyarosítást kívánunk. Követeljük a teljes ingyenes népoktatást, a tanulóknak tanszerekkel és tankönyvekkel való ingyenes ellátását, de ezzel szemben azt is megkívánjuk, hogy a tankötelezettség a legszigoru- abban végrehajtassék s ahol ennek akadálya volna, intézkedjék a hatóság (de nem ám a kis- biró!), hogy a fenforgó akadály — mint államérdeket gátló — megszűnjék. A statisztika vaggon számra önti a számokat azokról a tankötelesekről, akik nem látnak „eleven iskolát.“ Megkívánjuk továbbá a népoktatási kormánytól, hogy mindazon nem. állami iskolákat, melyekben a tanító a legkisebb mértékben is állam- vagy nemzet-ellenes irányban működik, rögtön szüntesse be és helyébe azonnal állami iskolát állítson. Állam- vagy nemzet-ellenes iráiiyban működő tanítót állásától és oklevelétől örökre foszsza meg s nyugdíját hasonlóan vegye el tőle. Végül követeljük az egész vonalon való államosítást, de addig is, mig ez megvalósul, az összes iskolák, felügyelet szempontjából, vétessenek közvetlenül az állam keze alá. íme a mi programmunk főbb tételei. Kitűztük magunk elé a czélt, kiszabtuk az utat s ezen haladni fogunk bátran és kitartóan. Nem állunk szolgálatába semmiféle irányzatnak, semmiféle pártnak, sem felekezetnek, sem nemzetiségnek. Előttünk mindenki egyforma lesz, nem teszünk különbséget senkivel, egyért épp úgy fogunk küzdeni, mint valamennyiért. Aki zászlónk alá áll: üdvözöljük, aki ellenünk jő: állunk eléje! F .hívás Magyarodig tanítóságához. A tanítók anyagi és kulturális helyzetének elszomorító és végtelenül szánalmas sorsa buzdított bennünket arra, hogy Nemzeti Népművelés czímen egy oly lapot indítsunk, mely hivatva lesz a tanítók méltányos és rég megérdemelt, tisztességes anyagi viszonyainak az eléréséért a legerélyesebben küzdeni. Lapunk jelen számát mindenkinek megküldjük. Győződjék meg belőle mindenki, hogy nem üzleti szempontok vezettek bennünket e lap kiadására, hanem az az önzetlen munkaakarat, melynek végső czélját a tanítóknak nyomorúságos helyzetükből való kiragadása képezi. Felszólítunk tehát mindenkit: fel a közös küzdelemre! Szálljon sorompóba az egész magyar tanító-világ felekezet, jelleg és nemzetiségi különbség nélkül egyaránt. Mert különbséget egymás közt nem ismerünk. Mindnyájan tanítók vagyunk. Egynek'érdekeiért is épp úgy fogunk küzdeni, mint valamennyiért. Semmi más, csak toll lesz a fegyverünk. Ily fegyvertársakat pedig szívesen látunk, minél többet. Tollal indulunk hódító útunkra bátran és elszántan s vagy győzünk vagy a csatatéren veszünk, de hátrálni nem fogunk! Tehát előre! A „Nemzeti Népművelés“ szerkesztősége. Pálinkás Béla, Fiume, belvárosi áll. ijk. (Via deli' Ospedale). Csak egy biztató szót! „Kegyelmes uram, csak. egy biztató szót, csak egy biztató szót! Ne sajnálja, igaz hívei, tisztelői kérik . . .“ így fejezi be Földes Géza a N. I. 27-ik számának vezérczikkét, melynek czíme: Levél a miniszterhez. Mi, akik szívvel, lélekkel hivei vagyunk a N. I.-nak, egy kissé megütköztünk azon a nagyon is szerény hangon, mely az egész czikken végig vonul s bár ezt eléggé indokolva találjuk csápán azon egy tény által^is, h^ kultuszminiszteri székben jelenleg, az egész tanítóság szeretete és tisztelete által körülvett Apponyi AlberDgróf ül, mégis joggal tartunk attól, hogy ha továbbra is megmaradunk követeléseink azon hangjánál, melyből a múlt kormányai mindig csak a mi kárunkra vonták le a konzekvencziákat, ismét csak oda fogunk jutni, ahova a mádi zsidó jutott. És, hogy ezen aggódásunk egészen jogos, semmi sem bizonyítja jobban, mint azon körülmény, hogy a tanítók anyagi érdekeiről sem Wekerle, sem Apponyi nem tettek csak egy szó nyilatkozatot ;sem. Ez egymagában véve is teljesen elég arra, hogy az egész tanítói kar bizalma megrendüljön. Egy óriási sötétség előtt állunk. Nem látjuk belőle a mi felkelő Napunk egyetlen halvány sugarát sem! Pedig ezt a napot már évtizedek óta várjuk. Az emberiség nem várta oly feszülten a Messiást, j mint mi várjuk azt a rég Ígért hajnalhasadást. De úgy látszik, hogy most lesz a legaktuálisabb az a bizonyos nóta, hogy: várlak, várlak, de hiába várlak! Szó sincs róla, teljesen elismerjük mi is, hogy a tanítóság a maga érdekében nem tétlen, országos mozgolódásokat, gyűléseket, kongresszusokat látunk, vitatkozásokat, nagyszabású beszédeket hallunk, szóval a süket is, meg a vak is észreveszi, hogy a tanítók Brassótól Pozsonyig, a Kárpátoktól az adriáig megmozdultak. Csakhogy ezen, évek óta tartó mozgolódás olyan csendesen folyik, hogy egy gyenge alkonyi szellő fuvalmával sem ér fel. Mert hiszen el nem tagadható, hogy semmiféle tanítói mozgalomnak, melynek rugóit akár anyagi, akár kulturális dolgok képezték, eddig még semmiféle pozitív eredménye nem volt. A leghatalmasabb áramlatok is mit
