Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

3. „Ha a tökéletesedés célja felé törni van benne vágy és akarat...” - III.2 Az iskolaügy és az egyetemalapítás kérdésköre - III.2. a Az egyházkerületi közoktatásügy helyzete és reformja

Dezső egyházi vezetőként adott válasza e két álláspont sajátos keveredését mutatta. Miközben - amint azt püspöki programjában és később is1" hirdette - ideális helyzetnek a liberálisok által képviselt álláspont megvalósulását tekintette volna, amely szerint az államnak az egységes, magyar nemzeti szellemű közoktatás kialakításának érdekében az iskolák - minden felekezetre kiterjedő - államosítását kellene végrehajtania, emellett tisztában volt a politikai realitásokkal, hogy egy ilyen helyzet megvalósításának a katolikus egyház és a nemzetiségek ellenérdekeltsége, illetve a dualizmus korabeli magyar állam alacsony újraelosztó képessége miatt nem sok esélye van. Püspökként tehát arra törekedett, hogy az elemi iskolák helyzetét az egyházon belül tudja stabilizálni.

Ennek érdekében elkötelezett politikai érdekképviselettel igyekezett elérni, hogy az állam - a rá háruló törvényi kötelezettségének is eleget téve - vállaljon jelentősen nagyobb részt a református egyházi iskolák fenntartásában. Ebben a vonatkozásban kulcskérdésnek tekintette az egyházi iskolai tanítók egzisztenciális helyzetének javítását. Politikai összeköttetései révén fontos szerepe volt azoknak az állami döntéseknek az előkészítésében és megvalósításában, amely ennek a rétegnek a helyzetét igyekezett javítani. Ilyen volt a kultuszminisztérium által 1912. június 24-én a felekezeti felső népiskolai tanárok fizetés-kiegészítésről kiadott 84561/1912. számú rendelete, mely ennek a rétegnek a javadalmát a hasonló szintű állami iskolák tanárainak fizetéséhez igyekezett igazítani, majd az 1913:XVI. te., mely a községi és hitfelekezeti elemi népiskolai tanítók illetményrendezéséről rendelkezett. Megemlíthető itt az az 1917. augusztus 29-én kihirdetett törvénycikk is, mely a felekezeti elemi iskolák és óvodák tanítóinak és óvónőinek juttatandó családi pótlékot és államsegélyt rendelte el. Ezek végrehajtásának visszásságait kritikusan elemezte és a szükséges 199

iskoláját. A kultuszminiszteri jelentések alapján Dóczy Imre számolta össze, hogy 1899 és 1913 között országos szinten 300-al csökkent a református népiskolák száma. Különösen az erdélyi egyházkerületben volt aggasztó a helyzet, ott 1913-ra az egyházaknak már csak 1/6 része tartott fenn iskolát. (Dóczy Imre, 1913. 47.)

199 „Mert az iskolákban magyar testvéreket kell nevelnünk, akiknek a közös Isten után imádatuk tárgya az egységes magyar állam. A református iskolák ugyan most is ilyenek. Hogy ilyenek legyenek a gyűlölködő, megkülönböztetésre nevelő sok más felekezeti iskolák is, le kell tudnunk mondani a magunk iskoláiról az egy típusú magyar állami iskolák egyetemessége kedvéért. Volna erre erő, csak az állam nézne körül egy kicsit, hogy a múltakban mit adott a felekezeteknek iskolai célra, és lássa meg, hogy ebből mennyi lett fényűzés demoralizáló útjára terelve.” Baltazár Dezső: A Tanítók Lapjához a negyedszázad alkalmából = TL 1914. 2.

87