Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)
3. „Ha a tökéletesedés célja felé törni van benne vágy és akarat...” - III.1 Az egyházkerület belső ügyei - III. 1 .a A belmisszió sürgető feladatai
között. „A környék magyarsága mindenütt nagy rokonszenwel fogadta a református egyház alakulását - írta az esperes - éppen a reformátusainkat addig minden megkérdezésük nélkül egyházi körükbe bevonó lutheránusok (főképp azoknak inkább német része) ellene kezdtek próbálkozni. Bartóki révén 60 hold földet kaptunk az egyháznak. Ők azonnal kérvényt adtak be, hogy nekik is adjon a kincstár, mert nem mi, hanem ők (kiknél isteni tiszteletnek fele német, a szertartásaikból alig van magyar) a magyar kultúra oszlopai s a református egyház tulajdonképpen csak papíron alakított.”152 Az ilyen nézeteltéréseket a szervezés folyamán mind a püspök, mind az esperes a legnagyobb tapintattal igyekezett rendezni. Kevevára esetében az esperes - még ha a maga bokros teendői mellett ideiglenesen segédlelkész nélkül is maradt - saját káplánját rendelte ki missziói lelkésznek, mert két éves munkája alapján tudta, hogy ő „jó, alkalmazkodó ember, hiszem, hogy becsületet vallunk vele”.153 Az anyagi háttér megteremtése mellett tehát az egyházi vezetők fontos feladata volt, hogy a különleges feladatoknak megfelelni tudó lelkipásztorok kerüljenek a missziói területekre.154 Az oravicabányai egyházszervezést a háború utolsó éveinek viszonyai tették lehetetlenné. Méreteiben kisebb, de hasonló vállalkozás volt a beregi egyházmegyében is. Az egyházkerület szórvány- reformátusságának erősítését igyekezett szolgálni az első nagyobb összefüggő területre kiterjedő püspöki látogatás, az 1913 nyarán a máramarosi egyházmegyében tartott generalis visitatio is. A Lelkészegyesületben, a Debreceni Protestáns Lapban és a Vasárnapban lelkes hangvételű cikkek számoltak be a sokfajta egyéb belmisz- sziói próbálkozásról is. Debrecenben például Uray Sándornak, a Kossuth utcai templom lelkészének kezdeményezésre már 1910-ben a vagongyár - a város legszámottevőbb ipari üzeme - munkásainak bibliaórákat kezdtek tartani. A vasárnap délutáni összejövetelek nagy népszerűségre tettek szert a munkások és hozzátartozóik körében, akik felekezeti különbség nélkül kitartóan látogatták az alkalmakat. Ennek hozománya lett, hogy 1911 őszétől külön vasárnapi iskolát is szerveztek a munkások gyermekei számára, ahol a teológiai hallgatók is gyakran besegítettek. Uray leírása szerint „a környékbeli gyerekek valósággal ostromolták az órákat. [...] Az 152 Futó Zoltán esperes levele Baltazár Dezsőhöz = TtREL 1.1. e) 13. d. 385/a 1913. 153 Uo. 154 Fontos szempont volt pl., hogy a lelkész kellően agilis legyen és az énektanítás és kántorizálás feladatainak is meg tudjon felelni, ld. TtREL 1.1. e) 13. d. 829/1913. 70
