Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

2. Baltazár Dezső pályafutása és püspökké választása - II.2 Egyházi pályafutásának állomásai, politikai nezetei és szerepvállalása

Főként német példák alapján még a XIX. század végén református talajon is tűntek fel keresztényszocialista törekvések, ezek azonban nem jutottak el a politikai párttá szerveződésig.114 A századelőn újrarendeződő magyar politikai élet egyik sajátos mozgását jelentette a radikális demokrata politika képviselői között a szociáldemokrácia felé történő nyitás.115 Az egyház szociális feladatairól vallott felfogására is visszahatott ez a meggyőződés. Jellemző erre az, amit 1910-es esperesi jelentésében így fogalmazott meg: „A szegényekről való gondoskodás mondhatni kizárólag csak a szegény iskolás gyermekek segítésében jut kifejezésre. A felnőttek segélyezése a politikai községek vállaira hárul, pedig a segélyezésnek ez a módja sohasem jár azzal az erkölcsi hatással, mintha a tulajdonképpeni vallásos testületek gyakorolják. Nehéz ugyan súlyos anyagi bajokkal, terhekkel küzdő egyházainknak e kérdésben tanácsot, vagy kötelező rendelkezést adni, mégis meg kell kísérelni az alamizsnálkodó keresztyén indulat találékonyságait, következetes kitartással szegény alapokat teremteni, mert ezek nélkül nem leszünk képesek sohasem megoldani azt a szociális feladatot, mely az Úr Jézus Krisztus parancsolatai alapján áll előttünk.”116

Baltazár politikai forgolódásának egyházpolitikai hátterét jól mutatják fő célkitűzései is, melyek az i848:XX. te. végrehajtása és a politikai katolicizmus protestáns érdekeket sértő agresszív törekvései elleni küzdelem

1.4 Szigeti Jenő: i. m. 5.

1.5 A kérdéshez ld. Barcza József tanulmányát (Barcza József, 2001.). Konkrét példaként az egyházkerület lelkészi karából lehet utalni az alsóbb néprétegek körében talán legnépszerűbb lelkipásztor, Jánosi Zoltán példájára is. Ő 1902-től 1921-ig debreceni lelkipásztor volt és a vallásos szocializmus tanainak fő képviselője egyházunkban. Érdekes, hogy 1902-ben éppen Baltazár Dezsővel szemben választották meg debreceni lelkésznek, (ld. Irinyi Károly, 2002. 163-164., 196.) Kettőjük személyes „párbaja” végighúzódik az általunk vizsgált korszakon. Baltazár minden radikalizmusával együtt is kezdettől fogva mérsékeltebb, az egyház aktuális politikai érdekeit inkább szem előtt tartó vonalat képviselt. Jánosi a debreceni helyi politikában, de országos szinten is nagyon aktív szerepet vállalt, a Függetlenségi és 48-as Párt képviseletében radikális demokrata nézeteket képviselt. Oszlopos tagja volt a gyors modernizációt és társadalmi átalakulást sürgető debreceni „Haladás” szabad- kőműves páholyának. 1918-ban Károlyi-párti programmal országgyűlési képviselővé választották, ez év novemberétől a Károlyi-kormány belügyi államtitkára, majd a Tanácsköztársaság alatt Debrecenben a közalkalmazottak szakszervezetének főtitkára volt. Emiatt a román hatóságok internálták. Hazatérése után politikai szerepvállalása miatt Debrecenből távoznia kellett, így 1942-ig Füzesgyarmaton volt lelkész.

116 Az alsószabolcs-hajdúvidéki egyházmegye 1910. évi esperesi jelentéséből idézi Ba- kóczy Endre i. m. 7.

52