Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

2. Baltazár Dezső pályafutása és püspökké választása - II.2 Egyházi pályafutásának állomásai, politikai nezetei és szerepvállalása

Áron halála után őt szerették volna a püspöki székben látni.94 Az 1908. június 27-én tartott, Kiss Ferenc és Rásó Gyula95 által vezetett értekezlet jelölte erre a tisztre.

Miután az első forduló után a harmadik helyet szerezte meg, augusztus 21-én lemondott a jelölésről és felszólította a rá szavazó presbitériumokat, hogy Erőss Lajost támogassák, aki ugyanazon elvi alapon áll, mint ő. „Súlyos és gonosz időket élünk - írta szavazóihoz. - Önkormányzati szabadságunkat behálózta az állam; önállóságunkat az állami segítségek jogvesztő rendszerével kisajátította; mert ahelyett, hogy magyar kálvinista egyházunkat, mint a magyar nemzeti függetlenség mindenkor leghatalmasabb és legmegbízhatóbb erősségét a szabad fejlődés útján hagyta volna, az alamizsnák révén oda juttatta, hogy maholnap még papot is kormányi engedelem mellett lehet választani. A mostani kormány egyházpolitikája pedig egyházunk helyzetét vissza akarja csinálni arra az időre, mikor az uralkodó római katolikus egyház mellett csak megtűrt felekezetképpen sorvadoztunk. ”96

Egyházi pályafutása szoros összefüggésben volt politikai szerepvállalásával. A tágabb családi körben már gyermekként többféle politikai magatartásmintával találkozott. Döntően hatott rá édesapja, aki a 1848/49- es szabadságharc veteránjaként természetesen a függetlenségi eszmékkel szimpatizált, de pártpolitikai szerepvállalása visszafogott volt.97 Apjának

94 A neves egyháztörténész püspök 1892 óta állt a kerület élén, 1908. május 30-án Debrecenben halt meg.

95 Az alsószabolcs-hajdúvidéki egyházmegye gondnoka volt ekkor.

96 TtREL 1.2.16. d., az 1908-as püspökválasztás iratai között ld. „Mélyen tisztelt presbitérium!” címmel.

97 Apjának személyes kálváriájára és politikai állásfoglalására késó'bb így emlékezett: „A szabadságharc végén Temesvárnál osztrák fogságba került. Komáromba vitték várfogságra. Naponta térdig vasban eljáratták őket az utcákon. Az emeleti ablakból az osztrák tisztek feleségei, leányai köpködtek le a legendás hősökre. Ennek a sértésnek a tüze ott égett haláláig az én kemény jellemű, önérzetes édesapámnak az arcán. Jobban égette ez, mint a bilincstörés. A várfogságban tífuszt kapott. Mikor látták az osztrák orvosok, hogy menthetetlen, csikorgó téli éjszakán egy vékony hadnagyi blúzban kidobták a szikrázó hóra. [...] Isten csodát tett. Édesapám felgyógyult. De a halálnál is jobban rettegett attól, hogy besorozzák osztrák katonának. Sokat buj- dokolt mint üldözött vad. Három év múltán a Tisza nádasaiban mégis zsandárkézre került. Hajdúnánásra vitték sorozásra. Éppen a sógora volt ott a főorvos, aki a sorozás előtti éjszakán hályogkeltő szert adott a szemére. így a besorozástól megmenekült ugyan, de az erős szer a fél szemét majdnem látásképtelenné rongálta. [...] A fentiekből könnyen megérthető, hogy az alapvilágnézeténél fogva is szabadságra és függetlenségre vágyódó lélek milyen izzó gyűlölettel volt eltelve haláláig az oszt47