Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

1. Bevezetés - I.2 A tiszántúli régió és reformátusság a XX. század elején

letek jóváhagyása és a bírósági ügyek ismertetése következett. A közgyűlés napjai alatt ülést tartottak a különböző bizottságok, az esperesi értekezlet, a főiskolai igazgatótanács is.

A közgyűlés a különböző ügyek előkészítésére, folyamatos kezelésére bizottságokat küldött ki. Az állandó bizottságok mellett ad hoc bizottságokat is alapítottak. 1917-ben például 59 (!) bizottsága volt az egyházkerületnek. A püspök legtöbbnek nem csupán tagja, de elnöke is volt. A folyamatos kerületi adminisztrációt állandó tisztikar tartotta kézben. A püspök és a főgondnok mellett az egyházkerületi jegyzők, az ügyész, a tanácsbírák, a középiskolai felügyelő, a levéltárnok, a pénztárnok, az ellenőr, a pénztártiszt, a háznagy, a számvevő, a püspöki titkár, a püspöki fogalmazó és a püspöki esküdt-írnok sorolható e körbe.

Az egyházszervezet paritásos alapon felépülő irányításában a lelkészi jellegűekkel szemben a „világi elemnek” meghatározó szerepe volt. A nagyobb gyülekezetekben és az egyházmegyékben a kisszámú református arisztokrata mellett főleg a „történelmi középosztály” államigazgatásban dolgozó képviselői domináltak. Kerületi szinten pedig az országos politika olyan markáns személyiségei töltöttek be irányító szerepet, mint Dégen- feld József56 és Tisza István.57 A „világiak” irányításának ezt a nyomasztó súlyát még az is fokozta, hogy a főgondnok befolyása a halálozás miatti gyors püspökváltások következtében - éppen a püspökválasztások során betöltött szerepe miatt - különösen megnőtt. Ravasz László plasztikus leírása szerint: „Úgy igazgatta az egyházat, mint főispán korában vármegyéjét. Mindenek ékesen és jó renddel mentek - a formális jog szerint - Dé- genfeld még a Szentiéleknek sem volt ellensége, ha zavart nem csinált, az osztályegyensúlyt nem bontja meg és nem kerül pénzbe. De ami ezen túl volt, az ellenzék volt számára s ő tudta, hogy kell bánni az ellenzékkel.”58 A század elején a küriarchia irányába billenő egyházi irányítással szemben a „közpapok” részéről erős ellenállás volt tapasztalható. Politikai és szociális természetű ellentétek mellett59 része volt ebben annak is, hogy a kiüre56 Dégenfeld József az egyház legidősebb főgondnokaként nemcsak az egyházkerület, hanem egyben a magyar reformátusság legfőbb képviselőjének is számított.

57 A nagyszalontai egyházmegye gondnoka volt, de egyben a dunántúli egyházkerület főgondnoka is.

58 Ravasz László, 1992.171-170.

59 Pl. feltűnő, hogy amíg az egyháztagság és a lelkészek döntően függetlenségi érzel- műek voltak, addig a világi irányítók többsége a kiegyezéspárti kormányok támogatói vagy legmagasabb tisztségviselői közül került ki.

30