Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

1. Bevezetés - I.2 A tiszántúli régió és reformátusság a XX. század elején

zasságon kívül született gyermekek magas arányszáma is.42 Mindez azt is jelenti tehát, hogy a formális egyháztagok száma már ebben az időszakban is jelentős volt.

Amikor ezzel a kérdéssel foglalkozom, meg kell emlékeznem a hagyományos egyházi élet térvesztésének szociális hátteréről is. Az 1880-as évek agrárválsága, a nagyarányú vízszabályozási és vasútépítési munkák befejezése jelentős munkanélküliséget, nyomasztó munkaerő-piaci viszonyokat idézett elő. Az elsősorban kubikusokat, aratómunkásokat és családjaikat sújtó válság a nyomor elképesztő fokozódásával járt. A liberális gazdaságpolitikát megvalósító állam - a szociális felelősségvállalás szándéka nélkül - a paraszti tömegek lázongásának karhatalmi erőkkel igyekezett gátat szabni. A valóban kétségbeejtő helyzetben lévő emberek makacsága az állami erőszak, a letartóztatások ellenére csak egyre fokozódott és gyakran véres összecsapásokhoz vezetett. Nem csoda, ha a földmunkások és a mezőgazdasági munkások tömegei fogékonyak lettek a radikális, forradalmi szocialista, gyakran erősen vallásellenes eszmék iránt. A hagyományos mezővárosi közösségek és életforma fokozódó eróziója talán a köreikben érzékelhető a legjelentősebb mértékben. Ez természetszerűen visszahatott az egyházhoz való kapcsolódásukra is. A hagyományosan vallási alapú identitástudat és a szigorú erkölcsi normarendszer kopásával együtt járt a hagyományos egyházi keretektől való eltávolodás is. Ehhez a forradalmi szociáldemokrácia egyházellenes ideológiája és a már ezekben az években is hatásos tömegpropagandája járult hozzá.43

Mindezek ellensúlyozására az egyház részéről fontos belmissziói törekvések jelentkeztek, melyek a szakirodalomban a mai napig alig vannak feldolgozva. Egyrészt a szórványterületek gondozására az egyházmegyék ún. „missziói köröket” szerveztek, ahol a helyi reformátusok és az egyházi irányítók áldozatos munkája nyomán a dualista korszakban számos új gyülekezet keletkezett, és helyi szinten erősödött a reformátusság jelenléte. Ezekről a későbbiekben még hosszabban is írok. Másrészt már Szabó Aladár budapesti működése előtt és tőle függetlenül, főleg a skót misszió debreceni ösztöndíjasai jelentős belmissziói munkásságot fejtettek ki az alföldi gyülekezetekben. Ennek hatásait a nemzetközi ébredési mozgalmak vezetőinek magyarországi útjai is kiegészítették és erősítették. Az igyekezet méreteit az egyházkerületben megjelenő belmissziói irányult42 Böszörményi Ede, 1983. 35.

43 Takács Béla, 1994.

25