Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

1. Bevezetés - I.2 A tiszántúli régió és reformátusság a XX. század elején

ció rohamosan jelentkező árnyoldalai, a szekularizációs folyamat erőteljes felerősödése felkészületlenül érték egyházunk vezetőit. A hathatós fellépést például számos szervezeti hiányosság, de a reális helyzetfelméréssel kapcsolatos érdektelenség is akadályozta. A térségben a XX. század első éveiben az évtizedek óta tartó gazdasági fellendülés érezhetően megtört. Egyre gyakoribb válságidőszakok jelentkeztek. Ezek csak tovább fokozták a modernizáció hozadékaként már korábban is megjelenő társadalmi problémákat. Itt nem feltétlenül a régebben olyan nagy publicitást kapott válságjelenségekre kell gondolnunk, mint a kivándorlás vagy az egykézés, hisz Böszörményi Ede és Makkai László már évtizedekkel ezelőtt rámutatott arra, hogy a tiszántúli reformátusságot ezek kevésbé érintették. Az általuk publikált adatokból inkább arra következtethetünk, hogy a térség más vallású lakosaival összehasonlítva inkább az itthon maradás, a házasságkötések magas aránya és a családközpontúság volt jellemző.39

Ha a korábban bemutatott népmozgalmi adatok első hallásra tetszetős számai mögé tekintünk, az egyházi élet deficitjei is nyilvánvalóak lesznek. Az utolsó békeévek statisztikai adatait elemezve megállapítható, hogy az úrvacsoravételre jogosultaknak csak kis töredéke járult az úrasztalához.40 Baltazár Dezsőt folyamatosan foglalkoztatta az egyházi statisztikában elsősorban a konfirmálók és az úrvacsorázók alacsony számában mutatkozó szekularizációs folyamat. A püspökként írt elemzései előtt, már esperesként, így beszélt a probléma hátteréről: „Az úrvacsora sákramentumával való élés elhanyagolása a nagyobb egyházak valláserkölcsi fogyatkozása. Visszavezethető ez a szomorú tünet részint a lelkészek számának a gyülekezeti tagok számához arányított kedvezőtlen inferioritására, részint arra a körülményre, hogy sem a tanítói kar, sem a presbiterek, sem az egyházközségi képviselők s általában az intelligencia nem nyújtják a gyülekezet tagjainak a jó példával előmenetel vonzó hatását. Úgy látszik, hiába esett tavalyi panaszló szavam. A mozdulatlan lelkek nagy rázkódtatáso- kat várnak talán, amelyek aztán a tört falak réseihez fognak mindeneket kényszeríteni. Nem tanácsos pedig a kényszerítő körülményeket kísérteni, mert azoknak a kockázatában nagy értékek mehetnek veszendőbe helyrehozhatatlanul.”41 A szekularizáció előrehaladottságát mutatja még a há39 Böszörményi Ede, 1983. 27, 29-31, 34-37.; Makkai László, 1983. 58-60.

40 TtRE jkv 1914. 322-23.

41 Az alsószabolcs-hajdúvidéki egyházmegye 1910. évi esperesi jelentéséből idézi Ba- kóczy Endre: Dr. Baltazár Dezső az esperes. 6. = TtREL I. 6. 3d.

24