Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

1. Bevezetés - I.2 A tiszántúli régió és reformátusság a XX. század elején

közül megemlíthető Hajdúhadház, Kunmadaras, Túrkeve, vagy Vámos- pércs. Az alföldi mezővárosok urbanizációja így is jelentősebb részben előrehaladt, az egyházkerület területének más részein - így a Beregben, Szabolcsban, Szatmárban és Biharban - azonban továbbra is a hagyományos falu maradt a meghatározó településtípus.35

Ezzel párhuzamos folyamat volt, hogy a demográfiai és gazdasági változások miatt az alföldi mezővárosok hatalmas határában megbúvó tanyák is új funkciót nyertek. Ezek eredetileg a mezővárosok polgárainak az anyatelepüléstől távolabb eső földjeinek művelését segítő, időszakosan lakott gazdálkodási egységek voltak. A XIX. század közepétől előbb a tanyák száma, majd lakosságuk rohamos növekedésnek indult. A folyamat tömeges voltára jellemző, hogy 1930-ra a tanyán élők száma az Alföld egész területén 977.000 volt. A század végétől elkezdődött, a XX. században pedig egyre nagyobb méreteket öltött a tartozék tanyák leválása. Egyházi szempontból ez a változás is nagy próbatétel volt: hogyan lehet megoldani a tanyán élő gyermekek iskoláztatását, az ott lakók lelkigondozását, az újonnan kialakult apró települések reformátusságának gyülekezetbe szervezését? Mindez az egyház számára a hagyományos keretek között jelentősen megnehezítette a pasztorációs munka lehetőségeit.

A reformátusság területi eloszlása és társadalmi helyzete a kerület különböző vidékein is nagy eltéréseket mutatott. A Békés, Bereg, Bihar, Csongrád, Hajdú, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs, Szatmár és Ugocsa vármegyék területén fekvő központi térségben a reformátusság többségi felekezetnek számított. Ezeken a területeken a szokásjog alapján is igen előnyös helyzetben volt az egyház, és vitathatatlanul a társadalmi élet meghatározó tényezőjének számított. Az egyházkerület Arad, Mára-ma- ros, Temes, Torontál, Krassószörény vármegyékre eső peremterületein a reformátusság azonban az összlakosságnak csupán alig néhány százalékát tette ki. Helyzetét tehát a többszörös kisebbségi lét nehézségei jellemezték, hiszen ez legtöbbször nemcsak felekezeti, hanem nemzeti minoritást is jelentett. Az ebből következő hátrányokat jól érzékelteti Gergely Györgynek a máramarosszigeti jogakadémia egyik tanárának leírása: „sohase takargattam azt, hogy én buzgón ragaszkodom egyházunkhoz s annak tiszántúli elöljáróihoz. S ez ott Szigeten - szélesebb körökben - éppen nem számít

1900-ban funkcionális városokban lakott Csongrád megyében a lakosság 73,6%-a, Hajdú, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 50% körüli eredményt kaptak a kutatók, míg a többi kerülethez tartozó vármegyében ez az arány 20% alatt maradt, Ugocsa megyében pedig még a 7%-ot sem érte el. (Beluszky Pál, 2001. 225.)

21