Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

1. Bevezetés - I.2 A tiszántúli régió és reformátusság a XX. század elején

egyházkerület centruma számos modernizációs mutató szempontjából az országos átlag feletti, néhány esetben pedig meglepően kiugró eredményt mutatott. Az írni-olvasni tudók arányszáma és a közegészségügy néhány- mutatója: az orvosi ellátottság, „orvos látta halottak” említendő itt. Ezek az adatok most már egészen közel vezetnek dolgozatom tárgyához. Hiszen az eredmények értékelésénél a kutatás nem kerülheti ki az egyházak és vallási sajátosságok társadalmi hatásainak vizsgálatát sem. A legkülönbözőbb eredményekből arra kell következtetnünk, hogy a térség modernizációs folyamatában a református egyház is fontos szerepet játszott. Hatása nem merült ki az önkormányzatiság struktúráinak és egy polgáriasultabb mentalitásnak a közvetítésében, hanem nagyon is aktív szerepvállalás jellemezte. Elsősorban a hagyományos és a korszakban jelentősen továbbfejlesztett iskolarendszerével volt a térség egyik fontos modernizációs tényezője, de az sem elhanyagolható, hogy a református gyülekezetek és hivatalnokaik több településen a civil szervezetek, egyháztársadalmi, karitatív, művelődési, de igen gyakran gazdaságfejlesztő egyesületek motorjai voltak. A gyülekezetek takarékmagtárak és fogyasztói szövetkezetek életre hívásával, működtetésével számos helyen fontos gazdasági funkciókat láttak el.

A kiegyezés után nemcsak az alföldi társadalom, hanem a települések helyzete is differenciálódásnak indult, annak megfelelően, hogy mennyire tudtak alkalmazkodni a mezőgazdasági termelés nagy átalakulásához. Az olyan gyorsan fejlődő települések mellett, mint Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza és Szeged számos olyan akadt, mint pl. Békés, Hódmezővásárhely, Makó, Szentes, melyek csak szerényebb előrelépést tudtak elérni. A városiasodó települések magjában impozáns középületek, üzletek, múzeumok, színházak épültek, de megjelentek a legmódosabb polgárok nagyvárosi stílus alapján készült emeletes házai és az első bérházak is. A városközpontok a reprezentáció mellett továbbra is elsősorban gazdasági funkciót láttak el, a nagykereskedéseknek, piacoknak, hetivásároknak adtak teret. A tehetős gazdák zárt utcaképet adó, új épületeket emeltek. Ezeknek a városrészeknek a háztípusa általában magas, gipszdíszítéssel ellátott homlokzattal, az utcai oldalról 3-6 ablakkal, boltozatos kapubejáróval rendelkezett, de az épület maga a régi cívisházakhoz hasonlóan földszintes maradt.

Az imént említettekkel szemben voltak olyan mezővárosok is, melyek a korszakban fejlettségi szintjüket tekintve stagnáltak, vagy egészen falusi jellegűvé váltak, ezek sorában református szempontból a fontosabbak

20