Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)
3. „Ha a tökéletesedés célja felé törni van benne vágy és akarat...” - III.2 Az iskolaügy és az egyetemalapítás kérdésköre - III.2. b Az egyetemalapítás és a lelkészképzés reformja
lyi várospolitikai szempontok is ösztönözték, és még 1914-ben is makacs módon tartották magukat.226 Az 1911. novemberi rendkívüli egyházkerületi közgyűlés a Zichy János akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter korábbi szóbeli tárgyalások eredményeit összefoglaló leiratában foglaltak alapján tárgyalta a kérdést.227 A miniszteri leirat öt fő pontból állt, és lényegében a Kollégium főiskolai karainak fenntartói jogáról való lemondás esetén az egyházkerület számára adott kompenzációt tartalmazta. Ennek lényege, hogy a felállítandó egyetemen egy református teológiai kart is létesítenek, melyen az egyházkerületnek a legnagyobb befolyást engedik, a „világi karok” vonatkozásában ennek a legkisebb lehetőségét is gátolják. Az egyetem felállítását állami részről ellenzők közül ugyanis sokan a tudományos függetlenséget féltve éppen azért idegenkedtek Debrecentől, mert úgy látták, hogy a város erős református kötődése miatt az állami felsőoktatási intézmény is könnyen a református egyház befolyása alá kerülhet. Az első pont ennek jegyében nagyon alaposan részletezte a felállítandó református teológiai kar kapcsán a tanárok kinevezésének módját, felügyeletét, a felállítandó tanszékek számát, tárgykörét, működésük egyházi finanszírozását, az újabb tanszékek létesítésének rendjét. Külön kiemelte, hogy a lelkészi minősítés továbbra is teljesen a kerület hatáskörében marad. A második pont a „világi karok” vonatkozásában annyit állapított meg, hogy azok tejes mértékben az állami költségvetés terhére szerveződnek, ennélfogva a kerületet, illetve az akkor még egységes debreceni egyházközséget semmilyen velük kapcsolatos kiadás nem terheli. Ellenben felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházi egyetem céljára felajánlott alapítványi pénzek terhére kívánatos volna a bölcsészkar hallgatói számára internátust felállítani. A leirat har226 Ld. a Debreceni Nagyújság 1914. február 8-i vezércikkét (Sz. Gy.: Ne adjuk-e visz- sza az egyetemet?), melyben a helyi szűklátókörűség tipikus példáját láthatjuk. A szerző azt a javaslatot tette, hogy a város az egyetem létesítésre szánt 10.000.000 korona kamatát 50 évig inkább egyéb városfejlesztési célokra fordítsa. „Mi szükség van arra - írta -, hogy éppen mi építsük ki a jövendők pénzén ott távol - elvágva a várostól a kiépítetlenség reménytelenül hosszú életű pusztasága által - ott az erdő szélén azokat a gyönyörű és rengeteg csarnokokat, melyek között a hatvan holdas egyetemi parkban néhány diák fog találkozni néha. [...] A léghajósok, akik erre járnak majd, lemutatnak, s magyarázzák: ‘Látod, ott van egy nagy épülettömeg. Az az úgynevezett debreceni egyetem. Hajdan város is volt körülötte, de megette az egyetem.’ Valljuk meg magunknak őszintén: ezt az egyetemet nem úgy kaptuk természetes módon. Ezt kierőszakoltuk magunknak. Ha Tisza István, Láng Lajos nincs a csúcson s nincs velünk, sose kaptuk volna meg.” 227 TtRE jkv 1911/387. sz. 99