Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája

testvéréhez intézte az ajánlást. A levelek és kommentárok, valamint az ajánlás eredeti latin szövegét később Stephanus Ricci németre fordította, és az kétnyelvű változatban is megjelent. Az ajánlás bemutatja a kiadvány célját, miért szükséges Cicero műveinek tanulmányozása az ifjúság számára, ebben megnevezi e képzési modell két legfontosabb elemét és két legfontosabb emblematikus személyiségét, ez pedig Cicero és Krisztus. Isten szavának, a tiszta krisztusi tanításoknak és Cicero nyelvének-beszédének megértéséhez kell elvezetni az ifjakat tanulmányaik során. „Itaque, Derhalben, dixi, habe ich gesagt, saepenumero, sehr offt, si meministi, wenn du anders noch daran gedenckest, excitandos esse, das man sol auf- ferwecken oder vermanen, pueros, die Kinder, Knaben, oder Schüler, ad religionem, zu Gottes Wort, oder zu der reinen Christlichen Lehre, et proponendis illis, und das man inen solle fürgeben zu lernen, Ciceronem, den Ciceronem, in scholis, in allenthalben in der Schulen, quorum, unter welchem beiden, altera, das eine das ist Gottes Wort, possit, köndte, optime, sehr wol, informare, zurichten, unterweisen, mentem, das Herz, alter, das andere das ist der Cicero, linguam, die Zunge oder die Rede, sed, aber, habenda est ratio, man mus vleissige achtung geben, in educatione, wenn man wil einen aufferziehen, oder in leren, linguae, das er recht lernet reden, non solum, nicht allein, aerarum, auff das alter, sed etiam, sondern auch, virium, was die Knaben vermögen zu fassen, et ingeniorum, und ob sie auch darzu tüchtige und geschichte Köpffe haben.”45

A rétor antropológiai önértelmezésének, szereptudatának ugyancsak látványos átalakulása zajlik a 16-17. század fordulóján, amelynek részletes bemutatásáról itt le kell mondanunk, csupán néhány jellemzőjét említjük. Augustinus még így értelmezte a keresztény rétor feladatát:, A Szentírás értelmezője és tanítója, az igaz hit védője, a tévedés ellenfele köteles egyfelől a jóra oktatni, másfelől a rosszról leszoktatni, beszédével meg kell nyernie az ellenkezőket, fel kell ráznia a hanyagokat, a tudatlanokkal pedig, akik nem tudják mi forog kockán, meg kell értetnie, hogy mit várhatnak.”46 Erre támaszkodva a Melanchthon és Sturm elveivel jellemezhető folyamat azonban nagyon messzire vezetett, amelynek meghatározó eleme volt az etikai és intellektuális-konfesszionális értékprincípiumok legmagasabb rendű birtoklásának és határozott képviseletének meggyőződése a rétorban, valamint egy viszonylagos (olykor teljesebb) verbális omnipotencia - vele a nyelv birtoklásának - tudata és a rá való törekvés.47

Reichstadt: Gymnasium und Akademie in Straßburg 1538-1621. Wiesbaden, Steiner Verlag, 1977, 195-23545 M. T. Ciceronis Epistolarum Libri tres. Pro puerili educatione confecti et editi, Nunc vero ger- manice redditi per M. Stephanum Riccium. Witebergae, 1586, Epistola dedicatoria, 66 Rhetorica jelzetű példányát a wolfenbiitteli Herzog August Bibliothekben használtam.

46 ADAMIK Tamás, Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig, Budapest, Seneca Kiadó, 1998, 269.

47 E folyamat irányát jól szemlélteti és bizonyítja a Historisches Wörterbuch der Rethorik első kötetének Barock címszava, különösen az Officia oratoris, partes rhetoricae és a Finis artis című alfejezetek. (1300-1302)

36