Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
5Aminthogy a vázlatosabb homiletikai művek is mélyen átitatódtak a reformáció retorikai szemléletével, ugyanúgy megfigyelhetjük bizonyos homiletikai munkák viszonylagos intaktságát ugyanebből a szempontból. Erre nyilván az is magyarázatul szolgálhat, hogy szerzőik eleve meghatározott kommunikációs szándékkal, meghatározott szociológiai rétegnek szánták műveiket, másfelől tudatában vagyunk a német reformáció roppant tagoltságának. Ezt tudva is meglepően mereven elutasító e retorikai univerzummal szemben az utóbbi időben a hazai kutatásban többször is emlegetett Andreas Hyperius Deformandis concionibus sacris, seu de interpretatione scripturarum populari, Libri II. című műve.48 Korábban Peter Kawerau, Dieter Frielinghaus, Gerhard Krause, legújabban pedig Theodor Mahlmann is azt hangsúlyozza, hogy Hyperius alapvetően az egyházatyák homiletikai elveire támaszkodik, de abban is szelektíven, a Melanchthon által kijelölt modelltől szinte teljesen független, Erasmus hatásával viszont annál inkább számolhatunk.49 Művét szigorúan homiletikának tekinti, amely önmagát szándékosan a retorika ellenében definiálja nyomatékosan.50 Előszavában leszögezi, hogy az isteni szó értése és magyarázata homiletikai célja, ebben csak az ihletett Szentírás lehet döntő, amelyet próféták és apostolok mondtak ki számunkra teljesebben és lángolóbban minden olyan olvasottságnál és tudománynál, amelyek korunkban csillogóan keresik az emberek bizalmát. Az igazi prédikátor is Isten szavait kapja meg, nem pedig az emberét: accepistis non sermonem hominum, sed sicut vere, sermonem Dei. Ennek az an- troplógiai alapállásnak ki is kell fejeződnie homiletikai elveiben. A locus classicus jelöli ki ezt a pozíciót: Minden, ami az embernek az üdvösségéhez szükséges, az egyedül a Szentírásban található meg, és a prédikátornak arra kell gondolnia, hogy hallgatóinak valóban az egész Szentírást prédikálja. Pál apostol Rómabe- liekhez írott levelének 15. fejezetéből a 4. vers: „Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy békességestűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” A Biblia teljes tartalma öt célt valósíthat meg: doctrina, redargutio, institutio, correctio, consolatio.51 Ez az öt főelv magába 48 Első kiadása 1553-ban jelent meg, a lényegesen átdolgozott második 1562-ben, amit még számos kiadás követett. 49 Theodor MAHLMANN, Theologie, in Melanchthon und die Marburger Professoren (1527-162/), Band I, Hrsg, von Barbara BAUER, Marburg, 1999, 605: „Geldenhauer und Hyperius sind von Melanchthon unabhängig; sie sind geprägt von Erasmus von Rotterdam und verdanken ihre reforma- torische Prägung Martin Bucer. Auffallend ist, daß Landgraf Philipp 1544 neben Bartholomäus Meyer Johannes Lonicer in die theologische Fakultät versätzte; vermutlich, um dem beherrschend gewordenen oberdeutschen Einfluß des Hyperius ein starkes Gewicht entgegenzusetzen.” Frielinghaus részletesen beszél Hyperius Erasmushoz fűződő kapcsolatairól, ennek része a többszöri levélváltás, de személyes kapcsolat is feltételezhető. Erasmus Ecclesiastes sive Condonator Evangelicus c. művének szemlélete számos vonatkozásban mértékadó volt Hyperius számára, homiletikai látásmódjuk sok eleme rokon. 50 Hyperius művének 1553-as marburgi kiadású, Yg 97.8° Helmst. jelzetű kötetét a Herzog August Bibliothekban tanulmányoztuk Wolfenbüttelhen. 51 Peter KAWERAU, Die Homiletik des Andreas Hyperius, Zeitschrift für Kirchengeschichte, i960 Jhrg 71. 72. 37
