Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A Balassi-kánon első változata - Az 1595-ös bártfai antológia

logh János, Leonhard Mokoschinus), de a műfaji-poétikai-retorikai rokonság is szembetűnő. A bártfai kötetnek meghatározó szerepe volt Rimay János 1596-os Epicédiumának keletkezésében, amely azonban már Rimay szuverén alkotása u- gyan, de szinkretikus látásmódja, poétikai-retorikai eljárásai szorosan kötődnek a hazai és európai neolatin költészet eredményeihez. Az Epicédium jelentősége abban is áll, hogy egyedülállóan ötvözi mindezt magyar nyelven a magyar re­formáció irodalmi hagyományaival és Balassi költészetének eredményeivel. En­nek természetesen csak egy olyan bonyolult, összetett kompozíció felelt meg, mint amelyet megteremtett az Epicédium. A Praefatio az egész Balassi-család történeti hátterében értelmezi a kötet tematikáját, hiszen olyan héroszok tartoznak ide, akikről már hosszú ideje csak a legnagyobb dicsőség hangján szólnak a korábbi korszakok és a jelen történelmi eseményeinek megörökítői. J. Sambucus történetírói művére hivatkozik, aki föl­jegyezte e kiemelkedő család legjobbjainak tetteit; kettőt név szerint is emleget: Melchior et Johannes, vagyis Menyhért és János. Utóbbi Bálint és Ferenc édesap­ja, gyermekeit megismerhette az egész Felső-Magyarország; hősies nagylelkűség, serénység, vitéz erény, állhatatosság jellemezte mindkettejüket, haláluk min­dennek tanúságtétele volt, amit hazájuk szolgálatába állítottak, ezzel a végtelen igazságos Isten sok bűnünket bocsátotta meg.'5 Ellenségeiktől sok sebet elszen­vedve haltak meg, de ebből az életből nagyon fényesen és dicsőségesen költöz­tek el. Ha valaki így hal meg, az Isten legkiválóbb kegyelmét nyeri el, hogy más népek számára is ismeretessé váljék érdeme az egész keresztény világban, halála után is örök emlékezet őrizze meg.15 16 Mélyen gyökerezhetett ennek ismerete a családi hagyományokban és a kortársak tudatában, hiszen a költő családját és édesapját: Balassi Jánost neves külföldi írástudók is a kereszténység védőbástyájának fő harcosai között tartják számon. 1575-ben jelenik meg Baselben Josias Simler kiadásában, jegyzeteivel Aethicus Cosmographia című műve, melyet a sajtó alá rendező Balassi János­nak dedikált. (Ad Generosum et Magnificum dominum, D. Ioannem Balassam de Gyarmath ...) Az ajánlás több okot is fölsorol, amiért a szerző művét Balassi­15 DÉZSI, 1923, 627-628, Praefatio: „Heroum istorum, de quibus hic a multis multa praeclare scri­buntur, praedecessores quoque, utpote Melchior et Johannes, quantum superioribus Hungáriáé par­tibus, sua fortitudine ac strenuitate servierint profuerintque toti huic regno, satis est perspicuum eo- rumque eo nomine laudes scriptis J. Sambuci digne extant celebratae. Hi vero ipsi a Joanne prognati, quantum apud omnes bonos de se spem et expectationem concitarint, clarius et notius est, quam ut ulla probatione egeat: cum toti superiori Hungáriáé satis constet de stupenda eorum audacia, vere­que heroica magnanimitate, strenuitate, fortitudine, constantia, quibus illi virtutibus principi totique huic patriae suam probarunt fidem atque industriam idque ipsum (permissione Dei justissimi ob multiplicia nostra peccata sic ferente) morte quoque ipsa eaque sane perhonorificia abunde testatum reliquerunt.” 16 Uo. „A variis enim pluribusque hostibus plurimis affecti confectique vulneribus, ex hac vita prae­clare omninoque gloriose migrarunt. Si forte quis objiciat, alterum eorum magnis laborasse vitiis iisque pene enormibus, is simul meminerit communes omnium hominum fragilitates, quibus nihil tam magnis proprium, quam peccare, quam labi. At vero bonum, quod utrique eorum per Dei optimi maximi gratiam, eximium sane atque excellens inerat, ut caeteris quoque nationibus innotesceret pro clarissimaque ipsorum in universam rem Christianam merita, sempiternam etiam post mortem foverent memoriam...” 82

Next

/
Thumbnails
Contents