Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A fogalmi szint alatti jelentések szerepe a reformáció korának retorikáiban

Némi iróniával mutatja be a sokszor citált Ciceró-idézetet, mint a male sonans példáját: „0 fortunatam natam me consule Romam.” Elfogadható még, ha a költő-rétor Pompeius magnus, vagy magnus Pompeius szerkezetet használ, bár már ez is kevéssé kellemes, ellenben a Magnus Xerxes kibírhatatlanul nyers és durva. így az R és az S, ha egymást követik két szó határán, nagyon kellemetlen hatást keltenek, és csak az ostobáknak, tudatlanoknak jelentenek művészi élményt.12 1550-ben terjedelmes monográfiát szentel a peirodusok tanának De peiodis címmel, amelyben a görögöktől kezdve áttekinti a témát, annak minden lehetséges típusát számba véve, ennek során a szemantikai konfigurációk bámulatos gazdagságát vonultatja föl, modelljeiket grafikai ábrák-metszetek segítségével szemlélteti. A periódusok tárgyalása során vizsgálja a kólonok és membrumok szerkezetét, a szerkezeti sajátosságaikból - például az isokólon esetében - érvényesülő akusztikai (eufonikus) jelenségeket az egyes hangzók szintjén. Külön elemzi és értékeli a magán- és mássalhangzókat, diftongusokat, a szótagokat ugyanebből a szempontból. Módszerének demonstrálására meg is vizsgálja rögtön Pál apostolnak a Rómaiakhoz és Kolosszébeliekhez írott levelét, hangsúlyozva, hogy abban ugyanazok az alapelvek érvényesülnek, működnek, mint amelyekről Dionysios Halikarnasseus beszél.

A reformáció korának egyik legteljesebb retorikai életművét Bar- tholomeus Keckermann hozza létre. A Systema Rhetoricae II. könyvének XX. fejezetében közel húsz lapos fejezetben tárgyalja az eufonikusságot. Az elocutio szerves részének tekinti, amely azonban az alakzatok jelentős részében is megjelenik, szerepet játszik a numerusok tanában is. Keckermann áttekinti és felhasználja az ókor, reneszánsz és a kortárs retorikai-poétikai elméleti irodalmának minden fontos szerzőjét. Az ókorból Hermogenész, Platón, Gorgias, Dionysios Halikarnasseus szerepel sűrűn, a legtöbbet hivatkozott mű Platón Kratülosza. Saját évszázadából Melchior Junius, Petrus Victorinus, J. C. Scaliger, Hieronymus Treutier, Johann Rivius szerepel. A legnagyobb hatást azonban egyértelműen Ramus és a ramizmus néhány délnémet képviselője tette rá, ebbe beleértve még Johann Sturmot is, ahogyan azt legutóbb Howard Hotson értelmezte.13

így határozza meg a fejezet célját: „Jóllehet az euphonia jelentése olyannyira általános, hogy mindazokat az alakzatokat magába foglalja, amelyeket az előző fejezetben mutattunk be, sőt még a mértéket és a szónoki numerust is, mégis, mivel nem rendelkezünk alkalmasabb szóval, hogy kifejezzük azt, amit most fogunk tanítani, ezért ehhez térünk vissza, és az euphoniát használjuk a betűk, szótagok és szavak szép és kellemes hangzásának kifejezésére.14 Többet mond Sturm De elocutione 3k. 3./. Hermogenész alapján: két dolog van, ami különösen jól hangzóvá teszi a beszédet, tudniillik a taxis és a synthesis, avagy a szavak sorrendje, és ezután a hangok és szótagok megfelelő elhelyezése. Sturm is értekezik előbb a

12 STURM, Argentínáé, 1576,524.

13 Vő. Howard HOTSON, 2009/1-2. 126., Kees MEERHOFF, Bartolomeu) Keckermann and the Anti-Ramist Tradition in Heidelberg, in Späthumanismus und reformierte Konfession: Theologie, Jurisprudenz und Philosophie in Heidelberg an der Wende zum 17. Jahrhundert, Hrsg, von Christoph STROHM- Joseph FREEDMAN- Herman J. SELDERHUIS, Tübingen, 2006,169-205.

14 Az előző fejezet címe: XIX. De figuris verborum magis principalibus et propriis.

72