Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Küzdelem a fiziko-teologizmus örökségével - Szőnyi Benjámin öregkori műve (Istennek Trombitája, 1790-91.)
fázisváltozásait, amit megfigyelhetünk, leírhatunk, „Mert nincs tér sem idő oly, hol nem vagy te jelen...” Te Deus omnipotens Coeli Terraeque Creator Has phases certis finibus esse jubes. Has et ego speculans Solis Lunaeque labores Obstupeo totus; magnificoque Deum... Non ullus locus est, non tempus quo tibi desit: Rimandum hoc illud cuncta creantis opus.”53 Másik versében már elkülönül egymástól a testi szemeinkkel látható és a hit fényénél föltáruló égbolt: Caelum spectabile, et Caelum Caelorum Corporeis oculis specialor spectabile caelum, Caelum Caedicolum luminibus fidei. Credo Deum, credo caelos super astra supremos Credo piis caedo, Regna parata Dei... Athee quid credis? Naturalista, deista?...54 Vészesen közel kerül egymáshoz a naturalista, deista és ateista fogalma. Másutt már hitetlennek nevezi őket Szőnyi (In incredulos naturalistas), sőt a test bűneinek magabiztosságából származó szörnyetegnek. Hiszen a természet fénye - bármily vakítónak látszik is! - semmi Isten kijelentett igéjének fénye mellett, még inkább anélkül. Amint a Holdnak sincs önálló fénye, csak a Napé tükröződik róla vissza. Egyértelművé válik a hit és tudás szemben állása az Immensitas mundi et Coelum certitur sedes Beatorum című versben, ahol már a cím is jelzi: a mérhetetlen világ és ég aligha írható le és értelmezhető, de bizonyos, hogy ez az üdvözöltek lakóhelye. Ugyan ki határozhatná meg az ég és a világ kiterjedését, határait? Hatalmas légüres tér tölti ki a végtelen űrt, s ez az űr is maga a világ. Hiszem azonban bizonyosan - Credo tamen (quae est res fidei) - a látható égbolt fölötti eget, amelyet a hit reménye ad, ahol angyalok cohorsának megszámlálhatatlan sokaságától körülvéve áll a legfelsőbb isteni akarat trónusa, ahol az igaz megfáradtaknak örökkévaló nyugalom adatik. Élükön Krisztus áll, aki hívja magához az üdvözülteket. Quid statuas mundi finem? quis terminus orbis? Finge animo: mundi fit tua solatio pars. Si dicar spatium vacuum transcendere mundum Cum spácium sit res, hoc quoque mundus erit. Credo tamen (:quae est res fidei:) caelos super omnis 53 Sz:v: 159-160 54 Uo: 177. 412
