Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
IV. Barokk, kései pietizmus, fiziko-teologizmus A termékeny Magyarország toposza Szőnyi Benjámin latin nyelvű versében
a jelen nem, vagy csak nagyon részlegesen tudja „működtetni”, érvényesíteni. A legkedvezőtlenebb pozícióban mindkét komponens a pusztulás áldozata lesz, ahol az eredeti egyensúly visszaállítására saját erőből nincs remény, csak mások hathatós segítségével, esetleg Isten kegyelmező bűnbocsánatával. E két komponens alapvetően a reneszánsz értékeszmények világába tartozik, a hozzájuk való ragaszkodás is annak sajátja. E mélyponton a szónoklat egyik leggyakrabban használt toposza az összehasonlítás (comparatio), amelynek során a jelen szemlélője, átélője idézi vissza a múlt elveszített értékeit és hasonlítja össze saját korával. Fölvonultatott szemlénk csak töredékes, ennek sokszorosa van jelen a 16. század műveltségében, de megtaláljuk a 17. század irodalmi műfajaiban is, azonban továbbra is alapvetően csak latin nyelven szólal meg.25 Látva e népes alkotói csoportot s hallva hangjukat, az a benyomásunk támad, hogy a költők és diplomaták, tudósok, történetírók nem tudnak belenyugodni a történelmi végzet kegyetlenségébe, amely Magyarország jelentős részét romba döntötte, kifosztotta; meg kell idézni, föl kell eleveníteni újra és újra legalább a régi gazdagság emlékezetét, vagy annak eszményített képét. Kifosztottságunkban is valami vigaszt adhat a múlt megidézése, érvet jelenthet önmagunknak, de mások számára is: büszkeségünk és önérzetünk erősítője, mások segítő szándékának serkentője. Mindez ugyan a retorika adta keretek között zajlik, azonban csak annak számlájára írni és onnan eredeztetni nagy hiba volna. A reformáció értékszempontjai, értékszemlélete miatt mellőzte a bőség toposz fölhasználását, mivel az alapvetően a reneszánsz világi értéktudatán nyugodott. Ez azonban csak a protestáns szerzők magyar nyelvű műveiben érvényesül, hiszen ugyanezen szerzők latin nyelvű irodalmi műveiben (mint például az 1550-80 között tömegesen - németországi tanulmányaik során - írott propempticonokban) lépten-nyomon megleljük a fertilitas toposz szerepeltetését. A fertilitas toposz nagyon mélyen gyökerezik a század kultúrájában, áthalad a következőbe is és Szörényi László kutatásai és sejtései bizonyították, új arculatot kap a 18. században. E 18. századi folyamatot azért is érdemes lenne behatóbban feltárni, mert éppen ez az a korszak, amikor a retorika korábbi kultúrhistóriai szerepköre lényegesen megváltozik. Joggal nevezi a korszakkutatás a retorikát a filozófia mellett az európai kultúrtörténet legfontosabb, legdifferenciáltabb és legnagyobb hatású képzési rendszerének. Megváltozik a retorikának a tudományok szerkezetében betöltött szerepköre, itteni súlya erősen csökken. A retorika beszédművészetben betöltött funkciója is változik, a teljes retorikai szisztéma helyett egyre inkább annak bizonyos részelemei válnak túlsúlyossá. 25 Lásd: Retorikák a reformáció korából, A szövegeket és az illusztrációkat válogatta, sajtó alá rendezte, a kötetet szerkesztette, a bevezetőt, a záró tanulmányt és a jegyzeteket írta IMRE Mihály, Csokonai Könyvtár. Források 5. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2000. Különösen a Függelékben a Johann Hellenbachra vonatkozó fejezet. IMRE Mihály, A török-magyar küzdelmek a XVI-XVII. század nyugat-európai retorikai irodalmában , in In homorem Tamás Attila, szerk. GÖRÖMBEI András, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2000,30-43. 388
