Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár

gyelhető meg. „Belátható, hogy... úgy alkothat a költő strofikus költeményt, ha mind az azonos elemekből álló sorozatot, mind a különböző elemekből álló sorozatot valahol lezárja, hogy a következő strófában újrakezdhesse az azonosok és a különbözők sorozatát. A népnyelvű, rímes, szótagszámláló verselésben a verssort mint rímmel lezárt szótagcsoportot szemlélhetjük. Vagyis verssor és ríme kölcsönösen feltételezik egymást: rím nincsen sor nélkül, a verssor pedig a költemény szövegének az a része, melyet rím zár le... Akkor beszélünk rímről, ha a fonikus ismétlődés mindig „szabályos helyeken” tűnik fel...” A Metrika és strofika határán című fejezet további erre vonatkozó megjegyzéseket tartalmaz. „A legtöbb nehézség abból ered e területen, hogy a korabeli tagolási szokások meglepően tarka képet mutatnak. Például Beniczky Péter hosszabb (nem egyetlen strófa terjedelmű) költeményeit a XVIII. századi kiadások „egyben”, folyamatosan közölték, a versszakok különállását megjelenítő szünetek beiktatása nélkül, jóllehet e művek strofikusak, szabályos Balassi-strófákból állnak.”19

Rimay verselése alapvetően izometrikus: tizenkét szótagos sorokból áll, ez három esetben sérül: a nyolcadik versszak n. sora azonban csak n szótag, ugyanígy a 11. szakasz 2. sora, a 13. strófa első sora 13 szótagra szaporodik. Itt bizonyára szövegromlás történt, Újfalvi pedig nem akarta, vagy nem tudta ezeket korrigálni. Talán nem volt hozzá hiteles kézirata, vagy szemlélete nem érzéklelte, nem tartotta olyannyira lényegesnek a metrikai fogyatkozást. Rímelése meghatározóan izorímes (aaaa), bár heterorímes strófák is akadnak benne. Ezek vagy szabályosak, mint a harmadik versszakban és a nyolcadikban (aabb), vagy látható szövegromlás követezett be, mint az 5. (aaba), 10. (xaaa), 12. (abcx) és 15. (abbb) versszakokban.

A Detsi-kódex szövege erősen érvényesíti a strofikusság alapelvét. Minden versszakot nagy betűvel kezd, az utána álló sorokat következetesen két betűhellyel beljebb kezdi, és egyértelmű a versszakok sorokra tördelése. A kézirat másolója érzékelhetően i-zö és ö-ző nyelvjárást használt. Szótagszáma két helyütt döccen, a 11. versszak második sora tizenegyes, a 13-nak pedig az első sora mindössze tíz szótagnyi. Rímelése több helyen erősen rontott: az ötödik (abaa), tizenkettedik (abbx), tizenötödik (abbb) versszakban.

Szenei Molnár szövegközlése nagyon sok tanulsággal jár. Számozza a versszakokat, mindegyik jól láthatóan elkülönül, mindegyik sor nagybetűvel kezdődik. Láthatóan törekedett a strofikusság elvének tökéletes megvalósítására. Minden metrikai-ritmikai eszköz hibátlanná tétele a célja, ezért teljeskörű korrekcióra törekedett. Egységesítette a szótagszámot, az mindenütt tizenkét syllaba. Ezért a nyolcadik versszak utolsó sorába beilleszt még egy szótagot: Bent tißtelet- re csak te magadért hijß - Sze(n)t tißteletedre czac te magdert hivß. (A betűhiány a magdert szóban nyilván sajtóhiba, bár a kimaradt „a” itt éppen szótagképző.) A n. strófa 2. sora Újfalvinál tizenegy szótagos, ezt javítja: hogy ellyek ez földön ejmeretedben - Hogy ellyec ez földön te e/meretedben. A 13. verszak első sora Újfalvinál tizenhármasra szaporodott, Szenei így korrigál: Sok faytalan nepek ime ream omlanak - Soc faytala(n) népec imé rám omlanac.

19 Uo., 29,48,261.

313