Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár
egyáltalán nem érvényesíti. A későbbi debreceni kiadásban Újfalvi Imre latinul és magyarul, párhuzamosan adja ki Andreas Spethe és Szenei Molnár zsoltárait. Ugyan csak töredéke maradt ránk a kiadványnak, azonban ennek alapján is jól látszik a már említett módszer: amennyiben a latinnal párhuzamosan halad a magyar szöveg, a latin szigorú és pontos strofikussága garantálja a magyar hasonló formai szervezettségét, pontosságát. A jelenlegi szakirodalomból egyedül Szigeti Csaba témamonográfiája veti föl e kérdés vizsgálatának fontosságát.17 Általában a magyar verstörténeti kutatás fontos hiányaként beszél a strófakutatás elmaradásáról. A szerző könyve elsősorban a 17. század fordulójának és első felének költészettörténeti jellemzőit mutatja be nagy komparatisztikai összefüggésrendszerben. A kutatás hazai helyzetét Szigeti Csaba a következőképpen jellemzi: „Azt viszont joggal vetheti a szememre Olvasóm, hogy kevéssé támaszkodtam a strófakutatások hazai hagyományaira. A magyar strófakutatás általános gyengeségét.... és ennek okát... röviden jelezni fogom.... Sajátos nézőpontot kívánok érvényesíteni: a strofika nézőpontját. E nézőpont a magyar verstani és verstörténeti kutatásokban eddigelé nem jutott kiemelt szerephez ... Ahogyan a sörfajták természetének leírása, a metrika hagyományosan a grammatikák toldalékaként szerepelt, úgy szerepelt a metrika toldalékaként a versszakok vizsgálata. Másként fogalmazva: a költemények formai kutatásán belül igen nagy aránytalanság érezhető metrika és strofika, a verssor és a versszak kutatása között.... A strofika művelése ellen hatott a versszak általánosnak mondható mechanikus szemlélete is: mivel a versszak verssorokból áll, ha kielégítő módon leírjuk az egyes sorokat (sörfajtákat), ezek egyszerű egymás mellé állításával egyúttal rövid úton eljutunk az egyes strófák kielégítő formai leírásához is.... A strófa két terjedelmesebb szünet (csend vagy fehér nyomdai sor) által határolt verssorok együttese... Látható, hogy az általános definíció tisztán formális, a versszakot a részeivel (a verssorokkal) és a strófa külső-belső határaival (a szóbeli, illetve a zenei előadás vagy a nyomtatott szöveg szüneteivel) határozza meg. Ez természetesen meglehetősen problematikus, hiszen sem a verssor, sem a versszak definiálásakor nem indulhatunk ki ezek vizuális megjelenéséből, a kéziratos vagy nyomtatott lejegyzésekből.... Helykímélés céljából például rengeteg kézirat csak az egyes strófák legelső betűjét emeli ki s a verssorokat folyamatosan leírva adja.”18 Sziget Csaba utolsó két mondatával csak részben tudunk egyetérteni, mert nem számol eléggé a 16. század nyomtatott verskiadásainak előbb leírt - véleményünk szerint nagyon redukáló, torzító, a strofikusságot lényegesen csökkentő - gyakorlatával. Emellett nagyon fontos lenne szélesebb körű összehasonlítást végezni: megvizsgálni, hogy a hazai szerzőktől származó itthoni és a külföldön megjelent kiadványok között milyen különbségek vannak e tekintetben és ezek mire vezethetők vissza. (Lényeges különbségek vannak, ezt Szenei Molnár kiadványai esetében kétségtelenül tudjuk bizonyítani.) Ugyanezt a szempontot vizsgálni kellene a nyomtatott és kéziratos szövegek kölcsönhatásában is, milyen korreláció vagy lényegi különbség fi17 SZIGETI Csaba, Magyar versszak, Budapest, Balassi Kiadó, 2005. 18 Uo., 8,13,15. 312
