Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár

hatalmas intézményi háttérrel (heidelbergi, marburgi, herborni egyetem, uralkodói udvarok) és tudományos potenciállal (könyvkiadók, mecénások sokasága) zajlik, amelynek során mozgósítják ezt az apparátust a szükséges teológiai-exe- getikai-liturgiai-kulturális-himnológiai-katekhétikai feladatok elvégzésére.1 Ezt a komplex feladatot az egyes diszciplínák a maguk részterületén végezték rendkívül változatos és tagolt formációkat létrehozva. Kettőt emeljünk csak ki ebből, a zsoltárköltészet területét és a bibliakiadásokat. A protestantizmus által preferált zsoltárköltészet (latinul és német nyelvű változataiban) hatalmasra duzzadt, alkotók sokasága művelte, de a helvét irányzat majd a francia eredetű hugenotta zsoltárokat juttatta hegemón helyzetbe Ambrosius Lobwasser átköltésének kanonizálásával.

Az Oppenheimi Biblia alapvetően a Szentírás teljes szövegét adja közre harmadszor magyarul, azonban olyan exegetikai elveket, szövegkommentárt, kiegészítőket tartalmazott, amelyek egyértelműen a német Verbesserungswerk szemléletéből, műveiből eredeztethetek. Ezt a folyamatot Szenei Molnár egészen közelről szemlélte és megtapasztalta, hiszen 1607-től hat esztendőt a hessen-kas- seli tartománygrófságban töltött. Ennek állt az élén az a Móric fejedelem, aki a Verbesserungswerk egyik legdinamikusabb kezdeményezője és Szenei Molnár egyik legbőkezűbb pártfogója volt.

Johann Piscator új német Bibliája 1602-től folyamatosan jelenik meg; David Pareus neustadti német nyelvű bibliakiadása (1591) Luther fordítását megtartotta ugyan, de lényeges pontokon módosította is a helvét irányzat igényeinek megfelelően.2 Ennek újdonsága volt, hogy a Szentírás szövege után megjelent Lobwasser Psalteriuma, utána a Heidelbergi Káté és az Agenda. Ezt követően készíti el Pareus a latin fordítást ugyancsak a Verbesserungswerk elvei szerint. Nem véletlenül nevezte mindkét szerző így megalkotott bibliakiadását „Biblisches Werk”-nek. A hanaui és az oppenheimi kiadás így a helvét irányzat két bibliafordítói-kiadói hagyományát egyesítette a magyar közegben. Érvényesült benne a néhány évtizeddel korábbi - alapvetően latin nyelvű (de héber nyelvi ismeretekkel is rendelkező) bibliafilológiára-szentírástudományra támaszkodó, a Vizsolyi Biblia megszületését eredményező - de az előző magyar bibliafordítás-részleteket is valamilyen mértékben felhasználó - tradíció. Másrészt a német reformációban terjeszkedő, megújuló kálvini irányzat német nyelvű

1 Az említett térségek azonban eltérő sajátosságokkal rendelkeznek: Pfalzban és Nassau-Dillenburg- ban közel három évtized alatt viszonylag lassan bontakozott ki a zweite Reformation, elakadásai után újra megerősödés történt, majd hegemón helyzetbe jutott. A hessen-kasseli tartománygrófságban különösen azt követően gyorsult fel a folyamat, hogy Móric 1604-ben megörökölte Ludwig nagybátyjától Oberhessent, ahol kiemelkedő jelentőségű volt Marburg és annak egyeteme. Nagyigényű kul- turális-konfesszionális tervei megvalósításában döntő jelentőséget kapott ez az intézmény, s szellemi potenciálja, amelynek arculatát igen gyorsan kálvini irányba fordította. (Ennek volt következménye a kiszorított lutheri irányzatú professzorok távozása Gießenbe, ahol önálló egyetemet hoztak létre.) A hesseni konfesszionális-kulturális folyamatok mindegyikére meghatározóan hatást gyakorolt az 1605-ben meghirdetett és folyamatosan kibontakozó Verbesserungspunkte, amely közel két évtizedre állandósította a protestantizmuson belüli felekezeti konfliktusokat.

2 Vö. Die reformierte Herbomer Biebel des Johann Piscator Geschichte und Wirkung, Hrsg, von Ulrich BISTER, Herborn, concepcion SEIDEL, Sepher-Verlag, 2001; Heinrich SCHLOSSER, Die Pis- cator-Bibel: ein Beitrag zur Geschichte der deutschen Bibelübersetzung, Heidelberg, Winter, 1908.

304