Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár
A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár Albert í. Szenei Molnár Albert 1612-es oppenheimi bibliakiadása igazi „Biblisches Werk”, éppen olyan, mint nagynevű német példaképei azt megalkották, és mégis különbözik attól. A legmerészebbre vállalkozott, egy kis nyelv kultúrája számára akarta mindazt elérhetővé tenni, amit a méreteiben hatalmas, lehetőségeiben szinte kimeríthetetlen német reformáció megalkotott. Ott a Biblisches Werk szintézise részművek, előtanulmányok sokaságából, mások munkáinak összetett folyamatából állt elő, amelyek egyenként, önmagukban is ennek a tudományosságnak meghatározó elemei. (Jól mutatja ezt az is, hogy David Pareus és Johann Piscator meghatározó szerepet játszott a helvét irányzat latin nyelvű bibliafordításában, de ugyanilyen súlyuk volt a német nyelvű megalkotásában.) Szerzők versengtek, hogy elkészítsék a kálvini irányzat német és latin nyelvű psalteriumát. Szenei németországi voluntarium exiliumkban, távol a hazai kultúra közegétől, szinte egymaga hozta létre azt a szintézist, amelyet szerencsésebb körülmények között más szerzők sokasága készített volna elő. így a szintézis összegezése nemcsak a szerző elszánt vállalásából, de a körülmények szülte kényszerítő szükségből is magyarázható. Ezért kell bibliafilológusnak, zsoltárfordítónak, kátéfordítónak, ágenda- és imádságszerzőnek, liturgusnak lennie egy személyben. Mindeközben még a közelmúlt és kortárs magyar költészet legnagyobbjai is (Balassi, Rimay) látóterében vannak, sőt, recepciójuk folyamatában jelentős szerepet játszik. Hiszen ekkoriban még nem vált el egymástól az európai és magyar kultúrában sem az isteni és emberi szó, ennek az egysége az oppenheimi bibliakiadás. Zsoltárköltőként a műfaji előzményeket számba vette, értékelte, rangsorolta, zsoltárai már életében három teljes és egy válogatott kiadást értek meg s ez nagy lökést adott a - később megszilárduló - hazai himnológiai-liturgikus döntéshez, miszerint a graduálok helyett egyre inkább a zsoltáréneklés lesz a gyülekezeti liturgikus és paraliturgikus (iskolai-otthoni) éneklés meghatározó része, ez egyben költészettörténeti jelentőségű is. Paradigmatikus alapját képezi annak a zsoltárköltészeten alapuló költői kánonnak, amely csak valamikor a 18. század végén, 19. század fordulóján gyengül meg. Sajátos aszimmetria alakult ki a 16-17. század fordulójára a német és magyar protestantizmus között. A hazai protestantizmus messze legnagyobb felekezete helvét irányzatú (református), ennek volt döntő szerepe a magyar ajkú népesség körében. Német földön a helvét irányzat kisebbséget alkotott, elsősorban a pfalzi választófejedelemségben és környékén, a nassau-dillenburgi és hessen-kasseli grófságokban, később a beu- then-karolathi grófságban, Brémában, Brandenburgban volt domináns. Éppen a 16. század utolsó negyedében és a 17. század első évtizedében indul egy folyamat, amelynek során - jelentős és elhúzódó konfliktusok kialakulásával - „megjavítani” igyekeznek (Verbesserungswerk) a lutheránus irányzatot Németország több térségében, vagyis a helvét irányzat erőteljes offenzívába lendül. Mindez 303
