Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe-Szenci zsoltárai, németországi párhuzamok

de azokon is javított sokat. Egy hatalmas előnnyel rendelkezett: nem volt kötve a nyomdák betűkészletéhez, azok hiányai vagy fogyatkozásai nem jelentek meg munkájában. (Láttuk korábban, ez a körülmény milyen súlyos következményekkel járhat.) Amíg a nyomtatványok sokszor ennek fogságában vergődtek, a kéziratos másolat készítője saját nyelvi eszménye, kulturális ízlése szerint járt el. Szerencsés esetben ez magasabb színvonalú másolatot eredményezett, mint egy gyengén felszerelt nyomda igénytelen kiadványa. A Balogi-kancionále esetében is ezt láthatjuk. Célszerű lenne tüzetesebben összevetni a zsoltárok szövegét lehetséges forrásaival, erre most nem volt mód. (Az egész kötet behatóbb vizsgálatot érdemelne.)

A Spethere való sokszori utalás Szenei Molnár esetében azonban azt a benyomást kelti, hogy nagyon is indokoltnak tart olyan zsoltárkiadást, amely a paraliturgikus funkciót is működteti, ellátja. Ezt a szerepet tölti be Újfalvi Imre kétnyelvű debreceni kiadása, ahol Spethe és Szenei Molnár szövege jelenik meg, vagyis az iskolai igényekhez szabott paraliturgikus Spethe szövege latinul és az istentiszteleti, gyülekezeti ének Szenei parafrázisaként magyarul. A német gyakorlat mindkét formában magasrendű zenei írásbeliség ismeretét feltételezi, ezért közlik a négyszólamú kottát, hiszen ennek éppúgy van szerepe a paraliturgikus közegben, mint a szoros liturgiában. (Ennek hiányát a hazai környezetben sokszor fájlalta és okait sokrétűen elemezte Csomasz Tóth Kálmán.)50

A kétféle zsoltárszöveg azonban a német gyakorlatban is kétféle para- digmatikus jellemzőket mutat, bár itt hallatlanul gazdag az átmenetek változata. Szenei magyar szövege a szerző szándéka szerint is elsősorban liturgi- kus-gyülekezeti igények kielégítésére született. Spethe latinja a paraliturgikus közeg jól bevált jellemzőit mutatja. Ez illeszkedik annak poétikai jellemzőihez, művészetelméleti megfontolásaihoz, óvatosan szinkretikus eljárásaihoz, abból a rendkívül tagolt paradigmából származik. A kétféle látásmód és funkció tagadhatatlan feszültség kifejezője is lehet, kiváltképpen olyan közegben, ahol ezek a funkciók polarizált változatban léteznek, az átmenetek jóval kisebb helyet foglalnak el, vagy meglétük nem eléggé tudatos és reflektált. (Mindennek a kérdéseit- elméleti távlatait elképzelhető, hogy érzékelte és számon tartotta Újfalvi Imre, azonban a megszerkesztett kötet semmilyen reflektáltságot nem mutat erre vonatkozóan, de másutt sem árulja el ide vonatkozó elveit a szerkesztő. Ebben a hazai gyakorlat megszokott szűkszavúságát követi.) Márpedig a magyar közeg nem kedvezett a zsoltárköltészet Németországban tapasztalható rendkívül széles spektrumú meghonosodásának, hazai feltételei, adottságai is jóval szerényebbek voltak; Újfavi kezdeményezésének nem is lett később folytatása.

50 CSOMASZ TÓTH Kálmán, Genfi zsoltárok a XVI-XVIII. században, in Hagyomány és haladás, Csomasz Tóth Kálmán válogatott írásai születése 100. évfordulójára, Református Egyházzenészek Munkaközössége, Budapest, 2003, 405—491.

302