Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe-Szenci zsoltárai, németországi párhuzamok

mitológiai nevükön emlegeti (Eurus, Zephyrus, Auster, Boreas), de szerepel nála Styx, Scyllae canes, nimfák (Nymphae choraeis), dryadok, Olympos, Phoebus (Aurora Phoebum), Thetys, a Hesperidák görög-latin elnevezése is. Az V. zsoltár 12. strófája vegyíti a keresztény szemléletet az antikizáló politeisztikus fogalmakkal. Példáinkban párhuzamosan közöljük Spethe latinját és Szenei herborni kiadásának magyar szövegét.

Iustos enim donis bonorum Per grata ditas otia,

Illos coronat gratia.

Scuto velut, custos piorum Summe Deorum.

Mert az igazat te megáldod,

Te nagy irgalmassagoddal, Környül veßed mint paisal, Minden gonoß ellen megtartod Es oltalmazod.

A VII/7-ben a bosszúálló Isten a diadalmas római imperátorhoz, Augustushoz hasonlatosan jelenik meg, a magyar változat mindebből semmit sem közvetít:

Iehova ceu dux Imperator Augustus, et belli parator Telis minax lethalibus Cladem meis fert hostibus.

Végre mint egy hadi erőben Halálos fegyvert fog kéziben, Nyilaitis rántya elő Kiket ellenségemre lö.

használ Isten megnevezésére, Iuppiterről

A XVIII/5. ugyancsak római nevet beszél:

In tuta iám me Juppiter locavit, Constans amoris foedus et probavit Vitae secundum continentiam Dextrae repensans innocentiam.

Tér helyre hoza, s kimente engemet, Es en hozzam mutatá nagy szerelmet, Megfizete igasságom ßerint, Kezeimnek tihtasága ßerint...

Az LIX/6. versszaka Isten elnevezésére pedig Apollo mitológiai körülírását alkalmazza:

Letho malos non tolle plane, Oblita ne sit fama sane.

Sed dissipa fratros meis Exempla sint ut subditis.

De őket Uram ne véfiesddel, Hogy népem ezt ne feleyeze el, De megemlicze ezeket, Hanem, czak kergesd él őket.

Sok esetben használja Isten megnevezésére a Juppiter elnevezések közül a Jovis, Jovius antik fordulatokat. Mindezek a szinkretikus elemek együtt közelítik azt a szemléleti küszöböt, amit Újfalvi kockázatosnak látott és még az iskolai éneklés területén is elutasított; ezt meg is fogalmazta 1602-es előszavában: „Hogy- hogy ßeretheti peniglen azokat (ui. Christus a gyerekeket és az éneklést, I. M.), az kik nem o neki hanem Iupiternek, Venusnak, Bacchusnak, avagy Vulcanusnak enekelnek, kiket az poganyok tartottanak Isteneknek, de hamissan..” Az itt megfogalmazott jelenség mértéke sokféle lehet, de valójában a szinkretizmus körébe