Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe-Szenci zsoltárai, németországi párhuzamok

zsoltárköltészet kiemelkedő alkotóit, így Bezát, Lobwassert: „Amit Theodoras Beza, Jézus Krisztus hűséges szolgája a francia egyházaknak, amit A. Lobwas- ser ugyanazon versmértékek és dallamok megtartásával a németeknek és mások másoknak, ugyanazt nyújtotta a mi magyar hazánkbelieknek... Szenei Molnár Albert.”9 Fodorik a kiadás indokai között beszél a korábbi kiadás példányainak elfogyásáról, azoknak a szükségességéről és a közösség hasznáról; ezért döntött az újbóli megjelentetés mellett. Ebből az sem derül ki egyértelműen, hogy csak a francia nyelvű Beza-versekre gondolt-e Fodorik (de miért nem emlegette akkor Clement Marot-t is, mint a Psautier társszerzőjét?), vagy beleértette a latin himnuszok költőjét is? Csomasz Tóth meglepő gyanakvása és elutasítása nyilván abból származik, hogy nem láthatta be eléggé a 16. századi zsoltárköltészet rendkívül gazdag és változatos spektrumát, leegyszerűsítő polaritásra redukálta a meglévő összetettséget. Kimondva-kimondatlanul: az egyértelműen liturgikus funkciójú zsoltáréneket fontosabbnak, nagyobb jelentőségűnek tartotta a zsoltárköltészet más, liturgikus jelleget lazító, vagy azt esztétikai-poétikai-retorikai funkciójúvá alakító változatainál. Ebben az értékelésben még a latin himnuszköltő Theodoras Beza is alulmaradt a francia nyelvű zsoltárénekek szerzőjével: Théodore de Béze- zel szemben.10 11

Spethe parafrázisa — noha négyszólamú formában, kottával jelent meg - mégsem tekinthető priméren liturgikus funkciójú változatnak, határozottan érzékelhető szinkretikus jellege is. Ezt jól bizonyítja az 1596-os kiadásnak a pfalzi választófejedelemhez és Móric hesseni tartománygrófhoz írott hosszadalmas verses ajánlása, valamint a néki címzett ajánlások orphikus, arioni utalásai, azok enyhén neoplatonikus nyelv- és költészetfelfogása.11 A szeleket következetesen

9 „Quod THEODORUS BEZA fidelis Iesu Christi servus Ecclesiis Gallicis, quod D. AMBROSIUS LOB- VASSERUS eadem metri & tenorum retenta ratione Germanicis, & alii aliis: idem patriis, nostris Un- garicis Vir incomparabilis, immensi laboris, dexterrimi judicii ac de patria optime meritus, venerandus Dominus ALBERTUS MOLNÁR in translatione & compositione rhytmica Psalmorum omnium Davidis praestitit.”

10 Ez a szemlélet részben érthető is a himnológus Csomasz Tóth részéről, részben a korabeli magyar kutatási tapasztalatból is ez következik, amelyik mereven kettéválasztotta a „világi” és „egyházi” tudományosságot. Az 1960-as években nem volt elég lehetőség a nemzetközi kutatási tapasztalatok fel- használására, így a német-francia zsoltárköltészet rendkívüli összetettsége sem rajzolódott ki igazán, bár ennek felmérésével és hasznosításával jórészt a mai napig adósok vagyunk.

11 A Spethe-kiadást részletesebben vizsgálja: IMRE Mihály, „Úton járásnak megírása” Kulturális emlékezet, retorikai-poétikai elvek érvényesülése Szenei Molnár Albert műveiben, Budapest, Balassi Kiadó, 2009. Humanizmus és Reformáció 31, 235-261. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a német környezetben ekkoriban számos olyan polémia zajlott, amely a hugenotta zsoltárok fordítá- sa-átköltése körüli erőteljes megosztottságot, sőt ellentétet bizonyította a református táboron belül. (Emellett természetesen létezett a lutheránusokkal folytatott igen kiterjedt és bonyolult felekezeti vita, amely ugyan alapvetően a „zweite Reformation” folyamataival függött össze, de voltak ennek himnológiai, liturgiái, sőt poétikai elemei is.) Részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel a jelen kötetben a Lobwasser zsoltárköltészetéről írott tanulmány. Ennek a vitának semmilyen nyomát sem találjuk Szenei megnyilatkozásai között, annak ismeretére nem utal, holott nyilván tudomása volt arról valamilyen mértékben. Az is érthető azonban, hogy Szenei elhárítja erre a sokrétű vitára való reagálást (legalábbis tartózkodik attól), hiszen készülő zsoltároskönyve nem érvényesítheti egyedül e sokféle tanulság mindegyikét, töredékeit is csak alig; másfelől a magyar közeg számára ezek a dilemmák jórészt irrelevánsak.

284