Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához

a mi családjainkért, a maradékainkért. Korábban az apa Hunyadi, majd az ő Mátyás fia és a hősiesen harcoló magyarok vére oltalmazott bennünket. Később, mikor Hungária a németektől segítséget és jogos védelmet kért, a mieinket sem a korábbi jótétemények emlékezete, sem a szomszédság törvénye nem buzdította. Ültünk tétlenül, mintegy színházban nézve a régi tragédiát, amikor közelről láthattuk elfoglalni a várakat, amelyek bennünket oltalmaztak, ... mígnem végül láthattuk felgyújtani és elhamvadni a teljes szomszédságot. És most, amikor a leghatalmasabb ellenség tovább folytatja féktelenkedve új győzelmeit, mit csináljunk?” Nem evilági erőnek láttatja a törököt, hanem félig mitológiai és eszkatologikus jellegűnek. Nem emberi szenvedély, hanem a fúriák őrjöngő ingerlése űziatörököket Krisztus nevének eltörlésére, aföldkerekség elpusztítására. Olyan, még soha nem tapasztalt szenvedést zúdítanak a meghódítottakra, amit korábbi hadviselőknél sem láthattunk (nec ut caeteri bellatores), ezt felkavaró retorikai erővel mutatja be Melanchthon. Alkalmazza a retorikai műveiben ismert és javasolt „flammatio animarum contra Tureas” eljárásait.85 86 A pannóniai hősök olyan kiváló férfiaknak a példáját mutatták, akikről megemlékezik Jeremiás, János apostol és Augustinus, mintegy exemplumok számunkra most is.87

Paulus Rubigallus közismerten szoros wittenbergi kapcsolatokkal rendelkezett, legfontosabb művei ott jelentek meg. Melanchthon is becsülte a magyarországi, hungarus tudatú szász nemzetiségű költőt, aki egyik legjelentősebb megfogalmazója volt a Magyarország panasza, a Querela Hungáriáé irodalmi toposznak.88 1545-ben hosszabb wittenbergi tartózkodás után Magyarországra indult vissza, ekkor írt számára Melanchthon egy tanúsító iratot, amely Rubi- gallus kiválóságát hirdeti. Ez azonban nemcsak Rubigallus dicsérete, hanem a

85 Corp. Ref. Volumen XL Halis Saxonum, 567-569: „Nunc ad reliquas solicitudines, post cladem in vicina Pannonia acceptam, et trucidatum a Tureis exercitum, etiam hic metus accedit, ut verear longius grassaturam rabiem Turcicam, et aliquando, quod Deus prohibeat, deletis his gentibus et funditus eversis civitatibus, atque Ecclesiis Germanicis, nullam posteritatem fore. Audio bellicosissimum Ducem Regem Pannoniae Matthiam, cum Legati ad conventus Germanoicos missi, renunciarent nulla a

Germanis expectanda esse auxilia, frementem et longe prospicientem futuras clades, vel divinantem pitius, dixisse. Dolere se vicem Christianarum gentium, quae in Europa reliquae sunt, se vivo Pannoniam fore mumm, qui crudelissimam gentem Turcicam ab illis arceat. Postea Germaniam tum ingratitudinis, tum ignaviae poenas daturum esse. Etsi autem haec oratio huic loco et huic pompae minus convenire videtur: tamen in hoc communi luctu, qua de re potius dicendum est?...Antea virtute Huniadé patris, et Matthiae filii, et sanguine bellicosissimae gentis Hungaricae defensi sumus. Postea cum vicissim a Germanis auxilia, et defensionem debitam Hungária peteret, nec veterum beneficiorum memoria, nostros, nec ius vicinitatis, nec nostrum periculum excitavit. Sedimus ociosi velut in theatro spectantes veterem Tragoediam, cum ex propinquo videremus expugnari arces, quae non texerunt, trucidari Regem devinctum Germaniae multis honestis vinculis, denique totam ardere et conflagrare viciniam. Ac nunc cum pergit hostis immanissimus et recentibus ferociens victoriis, quid agimus? Non humano impetu, sed furialibus stimulis aguntur Turei ad delendum nomen Christi, ad faciendam vastitatem orbis terrarum. Estque in adpellatione omen, nam Turea vastatorem significat; haec enim tyrannis Turcica postremus diaboli furor est, quo acerrime exerit odium suum adversus nomen Christi et adversus humanum genus.”

87 Uo. „Porro cum iam de argumento deliberarem, nec tamen abduci animus quasi a conspectu Pannoniae posset, in qua videor mihi assidue intueri passim strata fortissimorum virorum corpora, simulque recordarer tempora magnorum virorum, qui similes viderunt regnorum casus, ut Ieremiae, Ioannis Apostoli, Augustini...”

88 IMRE, 1995,15-37.

156