Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához
jában részben az eszkatologikus szemlélet a meghatározó, a hírek, események ezen a jelentésszinten zajlanak és kapnak valamely összefüggő értelmezést. Ekkor nem evilági erők és események magyarázzák a fejleményeket. Másrészt a szinkretizmus látásmódja érvényesül, amikor Melanchthon a magyarok történelmét ókori mitológiai történetekből, mitikus szereplőktől, erőktől származtatja, ezeket mikro- és makroelemként rávetíti a magyar történelemre. Ebben az esetben evilági jelentésűek - vagy részben mitologikus jellegűek - az események és az azokat irányító, befolyásoló folyamatok, személyek. E kettősség érdekes kulturális interferenciát hoz létre, amelynek két pólusa azonban változó mértékben jut túlsúlyra, vagy marad meg színező elemnek. Egészében azonban inkább a reformátori történetteológiai rendszer vezérli az értelmezői szisztémát. A kapott hírek sokszor nyilván pontatlanok, túlzóak lehetnek vagy éppen hiányosak, azonban a legtöbbször beilleszti azokat Melanchthon értelmezői kontextusába. Az evilági történelmi esemény-tudósítás hírként kerül Melanchthon látókörébe, azonban nagyon sokszor nem marad meg önértelmezésében, hanem valamelyik nagy értelmezői rendszer nyersanyaga, alapanyaga, összetettebb formában: argumentuma lesz. Az információk értelmezése így két síkon zajlik: 1. evilági eseményként megnevezi, leírja, összegyűjti, részletezi azokat, 2. majd eszkatologikus - esetleg mitológiai-szinkretisztikus - távlatba, szemiózisba helyezi ismereteit. (A két eljárás össze is kapcsolódhat, de egymástól független felhasználásaival is találkozunk.) Minél inkább törekszik rendszeralkotásra, annál inkább ezt az eljárást figyelhetjük meg. Melanchthon saját korának eseményeit rendkívül széles körű ismeretek birtokában szemlélte, óriási volt nemzetközi kapcsolat- rendszere, maga is részt vett több birodalmi gyűlésen. A levelezés legtöbbször a napi információcsere eszköze, amely az aktuális eseményekről tudósít, azokra reagál. Ezért találjuk ebben a forrástípusban a legtöbb vonatkozó, hazánkat érintő hírt, értékelést, kommentárt. Azonban a legmeglepőbb kiadványtípusban is találtunk Magyarországra vonatkozó említést, így ókori szerzők szövegkiadásának kommentárjában is rábukkantunk erre a jelenségre. A Magyarországra, magyarokra vonatkozó említések különösen 1541, vagyis Buda török kézre kerülése után sokasodnak meg. Ezt megelőzően azonban már állandósul Melanchthon műveiben és levelezésében az a történetteológiai konstrukció, amely a török hódítás történelmi tapasztalatát eszkatologikus rendszerben értelmezi. Ez a két körülmény magyarázza a magyar tárgyú levél- és műrészletek megszaporodását. Szinte önálló sorozatot alkotnak az 1541-ben írott levelek, amelyek Buda elfoglalásának eseményéhez kapcsolódnak. V. A Türkengefahr a wittenbergi reformáció történetteológiai rendszerét mélységesen meghatározta, de azt már nemcsak evilági jelentésében, hanem eszkatologikus dimenzióban értelmezte. Ebben a fordulópontot Bécs 1529-es ostroma jelentette, amikor a növekvő veszélytudat megteremtette az eszkatologikus értelmezés érvrendszerét, forrásanyagát (Eschatologisierung). A török a három világkorszak, négy birodalom időkoncepciójában tölti be Isten büntető akaratát. 142
