Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához
nagy hősiességnek és dicsőségnek az irigyei sem, ugyanis a gyenge-erőtlen emberi természetben sokan szenvednek, a mások kiválóságát megkísérlik elnyomni. Egyedül önmagukat szeretik, önmaguk nagyságát nézik. így sokan a hatalmasok közül a Hunyadiak életére leselkedtek. De Isten őt megoltalmazta nemcsak a harcmezőn, de a cselvető hatalmasságokkal és bajkeverőkkel szemben is. így maga folyamatos csatákban, két nappal Mohamed Belgrád alatti megfutamodása után, magát és országát - a győzelem hatalmas fáradtságától is elcsigázva - a mi Urunk fiának, Jézus Krisztusnak ajánlotta és 1456 szeptemberében csendes és dicsőséges halált halt. Abban a csatában maga Mohamed számos sebet kapott, mintegy negyvenezer katonáját és temérdek hadiszerszámát vesztette el, életét alig tudta megmenteni. Ezt követően a Hunyadi-fiúk sorsát mondja el részletesen a szerző. Az elbeszélés középpontjában az ármányszövő Ciliéi Ulrik áll: a nándorfehérvári összecsapás. A király eltitkolta szomorúságát és gyorsan támadt bosszúvágyát, a megbocsátás látszatát keltette. László ennek jelképeként kapott bíborszínű, arannyal bőven hímzett ruházatot. Pontosan leíija fogságba ejtésüket, a hamisan tett esküt. László vérpadra vezető útját részletezi, az ajándékba kapott bíborszínű ruhát adják rá, kezeit a hátán összekötözik, a hóhér háromszor sújtott le, majd a végzetes negyedik csapás következik. Az elbeszélésben maga Hunyadi László tekinti a három elszenvedett csapás utáni életben maradását ártatlansága bizonyítékának, amelyet isteni jeladásnak hisz: Ibi cum ter a lictore ictus et vulneratus esset, et pronus in terram lapsus esset, rursus tamen sese quanquam ligatus et vulneratus erexit, et clara voce Deum invocat, et eum testem suae innocentiae esse inquit. Quarto tandem ictu caput ei praeciditur. A történet egyben példázza, hogy a Hunyadiak jótéteménye hogyan esik áldozatul az irigy hatalomvágynak. A rab Mátyást Prágába vitték. A legnemesebb király lesz hamarosan, akinek erényei és adottságai kiválóak, erkölcse tiszteletreméltó, akit sok nép egész Európa jövőbeni védelmező bástyájának szeretne.23 Dicséri a szerző György cseh királyt méltányosságáért, bölcsességéért, aki látta Mátyásról, hogy királyi trónra lép hamarosan; felismerte az ő jövőbeni nagyságát, úgy bocsátotta el, hogy feleségül adta hozzá a lányát, ezáltal vele örök szövetséget kössön. Miután a magyarok közakarattal és Szilágyi Mihály hathatós támogatásával királlyá választották a tehetséges ifjút, régen várt boldogságot hozott népének és országának, hogy kormányzása üdvös legyen Pannóniának, de az egész keresztény világnak is. Ebben egyenesen Dánielhez hasonlítja az isteni akarat érvényesülését. (... ut inquit Daniel, gubernaret novi regis pectus, consilia et actiones, ut salutaris esset gubernatio Pannoniae et Orbi Christiano.) Ez az elem a declamatióban mérsékelten érvényesülő szinkretizmus jele, bár ez a látásmód nem hatja át az értekezés egészét, bibliai párhuzammal alig él a szerző. Mátyás három jelentős háborút viselt uralkodása alatt: hadakozott Ausztria, a csehek (tulajdonképpen Jan Giskra csapatai) és a törökök ellen. Frigyest ellenszenvesnek mutatja be a szerző, aki érdemtelenül és indokolatlanul tartotta 23 Uo. „Rex nobilissimus, cuius et indoles ad virtutem erat excellens, et mores honesti, quemque sperabant multae gentes praesidio fore toti Europae...” 130
