Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához
paeon-magyar „eredettörténete” semmilyen tekintetben nem illeszthető az addig és akkoriban ható - vagyis releváns - kollektív emlékezetbe, eredetközösségi nar- ratívaként a magyarok (de még a magyarországiak) számára is bizonyára nehezen értelmezhető és irreleváns. Pedig Melanchthon sokoldalúan érvényesülő magyarországi hatása közismert és részletesen dokumentált, de ez az egyetlen olyan műve, amely erősen reprezentatív pozícióban, kiemelt kommunikációs helyzetben és hatékony műfaji lehetőségekkel markáns és áttekinthető eredetközösségi narratívát, kulturális emlékezetet mutat be és kínál fel. A (német) protestáns kulturális nyilvánosság számára általában és a magyarok számára különösen. (Nyomtatott kiadásai is viszonylag magas példányszámban maradtak ránk német könyvtárakban is.)20 Ennek elfogadottsága mégis csak nagyon részleges lehetett, aminek okairól és sajátosságairól a továbbiakban beszélünk. Laskai Csókás Péter munkájaként született meg 1585-ben a Calepinus szótár magyar szóanyaggal bővített kiadása. Az eredeti poliglott szótárat Laskai (és szerzőtársai) nyilván magyar szemléletű szóanyaggal gyarapította. Ez a szemlélet az Onomasticon szócikkein is kimutatható, jól érvényesül ez a Buda megszövegezésénél. Egyértelmű a hazai látásmód, hiszen rávetül arra a korabeli magyar attribució két lényeges eleme, a Propugnaculum Christianitatis és a fertilitas Hungáriáé toposza; ugyancsak a magyar szerző igyekezete rangsorolja Budát a három legszebb európai város közé Velence és Firenze mellett. Hasonlóan fontos bővítés, hogy a magyar királyok székvárosának és lakóhelyének nevezi, amely messze a legszebb és legmegerősítettebb. („Buda [Ung. Hay regy io] Ungariae, sive Pannoniae metropolis est, non ita procul a Danubii ripa dissita: olim munitissimum totius Germaniae propugnaculum: nunc Turearum ditioni paret, ut pene tota Pannonia. Germani vocant Ofen. Fuit sedes et inhabitatio Regum Ungariae longe pulcherrima et munitissima, unde dicterio locus in tota Europae tres omnium pulcherrimas esse urbes, Venetias in aquis, Budam in monte, Florentiam in planitie.”)21 Az Onomasticon szócikkei között megtaláljuk a Paeon és a Paeonia címszavakat is. A paeonokról mindössze annyit mond, hogy azok az orvoslásban járatos férfiak voltak (nem is nevezi azokat népnek!), utána a versláb jellemzőit taglalja. Paeonia Macedóniának egyik régiója, amit Endymion fiáról neveztek el, lakói kiváló katonák voltak egykoron, hősiességükkel, katonai tudományukkal megbecsülést élveztek. Amennyiben Laskai Csókás Péter(ék) számára elfogadható lett volna ez a magyarságot dekoráló mitikus származástudat, kizártnak tekinthetjük, hogy ne javasolták volna a Paeon és a Paeonia címszavak i- lyen irányú tartalmi alakítását; márpedig ennek semmi jele (amint a Buda címszó magyar irodalomtörténeti gondolkodásban, Balassi Kiadó, Budapest, 2005, 233, 235. 20 KOEHN, 1985, közel húsz példányról tud német könyvtárakban, de ebben nincsenek benne a gyűjteményes kötetek, ami jóval magasabb számot jelent. 21 Nagyon tanulságos ebből a szempontból a korábbi Calepinus-kiadások azonos szócikke. Az 1549-es kiadás kizárólag csak Buda messzeföldön híres meleg és hideg forrásairól értekezik hosszasan, semmilyen történelmi vonatkozás nem jelenik meg, de még az sem derül ki, hogy az Magyarország fővárosa volt. Az 1558-as editio nagyon szűkszavú, ugyancsak hiányzik a magyar nézőpont érvényesülése: „Buda, Ungariae, sive Pannoniae metropolis est, non ita procul a Danubii ripa dissita: olim munitissimum totius Germaniae propugnaculum, nunc Turearum ditioni paret, ut pene tota Pannonia. Germani vocant Ofen.” Ez a címszó azt is jól bizonyítja, hogyan alakították át azt a magyar szerzők. 128
