Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
II. Idős Köleséri Sámuel Debrecenben - II/A. 1) A magánember
II. Idős Köleséri Sámuel Debrecenben A nehéz sorsról, és talán egy közelebbről meg nem határozott krízisélményről szólt a szerzőnek első kötetbeli megjegyzése: „Kilenczedik esztendejében forog, miolta életemre jó gondviselő Istenem, idegen országokból; édes hazámban meg hozott, (...) fel-fogadtam volt bujdosásomban, hogy ha Isten életemet hoszszabbittya, nem csak élő-nyelvemmel, hanem Irásom- mal-is szolgálok Édes Nemzetemnek; de mind eddig[-]is ebben a’ jó szándékomban elő nem mehettem; mert a’ sok fegyver zörgés, gyakorta pennámat, ki-ejtette velem kezemből; sőt kedves hazám romlása, sokszor nem könyv- irásra[,j hanem zokogós sírásra kénszeritett”.35 A bujdosás és sírás a romlás századának jellemző jegye, de itt talán nem általában vett nehéz körülményekről (törökveszély, állandó háborús helyzet, anyagi és infrastrukturális nehézségek, stb.) szólt a prédikátor, hanem a külhoni peregrináció komplex léthelyzetéről, esetleg egy külföldön átélt személyes kríziséről. Ezt erősítheti meg, hogy nemcsak saját életútjának leírását indította hasonló fohásszal, de fiát is ezen módon ajánlotta a debreceni patrónusok keze alá. Két stilisztikai jellegű észrevételt érdemes tenni. Az egyik a nehézségek és sorsfordulatok eufémisztikus érzékeltetésére vonatkozik: a külföldi, viszontagságoktól sem mentes tanulmányút „bujdosás”, a váradi pestis, majd török várvívás egyszerűen, mint „veszedelem”, a szendrői és a tokaji papság török, s tatár dúlásai „merő tábori félelmes élet”, „tűz, láng és fegyver közt” néven említődött a kora újkori lelkész megfogalmazásában. Személyeskedés és veszteséglista készítése nélkül, szimplán egy-egy jelképes kifejezéssel, rövid szintagmával jelezte Köleséri személyes történetének állomásait. A másik, amit kiemelünk, az a kedveskedő megszólítás, amit a hozzá közelállók említésekor a hivatalos iratokból sem tudott elhagyni. Még gyermek féltestvére Czeglédi Palkó néven szerepelt; jóbarátjának, „D[omi]no Janó Püspö- kio” címzéssel (azaz Püspöki Janó Uramnak) ajánlotta küldeményét, pe- regrináló lelkészkollégáival való életformáját „jonathani szeretet” kifejezéssel, a városvezető Doboziakat „atyámfíai” névvel illette. Ez a szívből jövő lelki finomság a lélek belső derűjét jeleníti meg a késő utókor számára is. Köleséri Sámuel 1659 januáijában megházasodott, a Zaránd vármegyei nemes borosjenei Dómján György lelkipásztornak a leányát, Annát vette el, és - miként arról rövid élettörténeti feljegyzése tanúskodik - „hazavitte 35 KÖLESÉRI 1666a, 11., 13. 83
