Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja - I/A) A fejedelmi mecenatúra
I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja a református egyház tárgyiasítható mecenatúrájával. A debreceni mecenatúrában kulcsszerepet játszott a fejedelem, így érdemes a róla kialakult, kialakított képet ezúton részletesebben megvizsgálni. Cserei leírása a fejedelem egyik lehetséges értékelését nyújtja, a birtokos nemesség egyik jellemző világnézeti arculatát fedi fel. Az Erdély históriája című munkájában a léha, idealista, felelőtlen és befolyásolható, nem vezetésre termett politikus képét plasztikusan rajzolta meg. A fejedelem utolsó hónapjainak leírása egyben a politikai függetlenségét elvesztő Erdély romlását is szemlélteti. Apafi Mihály „halálának okáról sok hir vagyon, ki guttaütésben mondja, hogy megholt, ki penig, hogy Teleki Mihály étette volna meg méreggel, én bizony nem tudom, mint esett. Az ugyan kétségkívül van, hogy a fejedelem (...) arról is gondolkodván, hogy maga öregember, a felesége megholt, a fia neveletlen, az urak nem igazak hozzája, holta után egész háza felfordulna: ilyen dolgokon való törődési miatt búsúlván s szomorkod- ván, (...) még enni sem akart, hanem szüntelen csak járt elé s hátra a palotájában, s nagyokat sóhajtott. Az urak eleget biztatták, vigasztalták, nem volt haszna. (...) így hala meg a jámbor Apafi Mihály, ki papnak lett volna alkal- matosabb, mint fejedelemnek. Nem volt semmi gondja az ország dolgaira, ha valami dolog occurált is, csak azt mondotta: ‘lássák az urak őkegyelmek, amint Teleki uramnak tetszik’. A vadászatot szerette s gyakorlottá ifjúságában, gyönyörködött igen az órákban, melyek sokféle formákra csináltatván, renddel állanak vala a házában, mindenkor azok körül pepecselt. Egyébkor vagy olvasott, vagy könyveket fordított, [ám] lovakra, fegyverekre, köntösökre, oeconomiára mint férfi embernek nem volt semmi inclinátiója [hajlama]. Mind asztalára, udvarára, amíg éle, a felesége visel gondot. Ha még sokáig él vala [a] felesége holta után, bizony még az sem marad vala, mit egyék, mert ha valaki csak ebédre hítta is, tíz-tizenkét ház jobbágyot kicsalt a kéziből. Az urak, valamire akarták, rávették, nem is mene soha egy fejedelem alatt is annyi sok istentelenség véghez Erdélyben, mint az ő idejiben, s ám el is veszték az országot az ő lágysága miatt. (...) Efféle keresetnek nem szokott örülni a posteritás”.29 R. Várkonyi Ágnes a korabeli nemzetközi politika távlatában értékelte a fejedelem tevékenységét. A korabeli diplomáciai iratok, a tárgyalási stratégia, amelyet alkalmaztak a nemzetközi politikában Apafival szemben, mind azt sugallják, megbecsülték az erdélyi fejedelmet. Erdély 1657 előtti politikai helyzete ebből a nézőpontból nem változott látványosan (még az 1664-es 29 CSEREI 1983, 220-221. 23
