Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
Az ORLE-egyenruha
kivitelezett egyenruhát, csupán ennyit jegyez meg: „A derékövön lógó zsinór maradhatna el.”135 Kerekes János harcikai lelkipásztor lelkes híve volt az ORLE-egyenruhá- nak, fontosnak tartotta - amint láttuk- hogy ezt a Szántó céggel készíttesse mindenki. Ennek ellenére 1909. aug. 24-én meghökkentő kérelemmel fordult Baltazár Dezső elnökhöz. Leírja, hogy az egyenruha valóban szép és jó, mutatós, de a mindennapi szolgálat, főleg a temetés közben hamar tönkremegy. Az idősebbeknek elég belőle egy, de a fiatalabbak nyilván elhasználnak majd töb bet is, és a díszruha csináltatása ma, „kivált, ha ilyen szegények maradunk”, nehézségbe fog ütközni. Javasolja tehát Kerekes János, hogy az ORLE járuljon hozzá, hogy a lelkészek „hétköznapra” készíttethessenek Luther köpenyt! „Fogadjuk el a lutheránus kollégáink által viselt papi ruhát, viseljük ezt fehér nyakkendő nélkül, fekete bársony gallérral azért, mert a kucsmánk is fekete bársony, viselhetjük ezt palást nélkül is!” Kerekes János nyomatékosan kéri az elnököt, hogy az ORLE legközelebbi kongresszusán az indítványt terjesszék elő.136 Folyt tehát vita az egyenruha körül a Lelkészegyesület hasábjain. Eljött az ideje, hogy a szakértő, illetve a tervező is szóhoz jusson, válaszoljon a véleményekre, kifogásokra. Nemes Mihály a Lelkészegyesület 1909. 37. számában ezt írja: „A díszruha eszméjét, mint a református valláshoz nem illőt, lelki borzadállyal utasították némelyek vissza, néhány erősen konzervatív gondolkodásúak, abban a tévhitben, mintha ez visszaesés volna, pedig ellenkezőleg a rendezettebb modem társadalom követelménye, hol nagyon is érvényre jut ama régi közmondás, hogy - a ruha tisztesség.” Az a legnagyobb baj - írja Nemes Mihály, hogy a kritikusok az egyenruhát éppen ott támadják, ahol a legtökéletesebb. Kifogásolják a tervet „tiszta ősmagyar formái dacára, hogy nem magyaros, hogy hosszú, hogy pápistás, hogy az ő régi süvege magyarosabb, hogy a legszebb papi ruha a csizma, meg az atilla.” Mi lenne az ORLE által elfogadott egyenruhából, ha minden véleményt figyelembe vennénk - teszi fel a kérdést a művész, majd sorban válaszol a sajtóban megjelent észrevételekre. Csia Kálmán véleményét azzal utasítja vissza Nemes Mihály, hogy Luther és Kálvin a maga korában a papi ruhát másképpen értelmezte, nem úgy, mint 1909-ben a református lelkészek, és az állítása szerint Luther és Kálvin egj'enruhát viselt. Ami a tóga elnevezést iLleti, ezt a művész szerint a „régi debreceni kálvinisták használták, illetve a hosszú ősi kun dolmányt nevezték tógának. Az már igaz, hogy a XVIII. században az a tóga átváltozott reverendává, annyira, hogy bizony a legtöbb ref. papot, különösen püspököt alig lehetett megkülönböztetni a katolikustól.” A művész szerint a tógát inkább „kun dolmánn”-nak kellene nevezni, mert a mintát ő a kun viseletből, és nem a reverendáról vette. „Aki pedig reverendának mondja, annak fogalma sincs a dolmány és a reverenda közötti különbségről. A reverendán sűrű apró gombok vannak végig, az új papi dolmányon magyar sújtásos gombolás, a vitézkötéses öv aljáig, azontúl nincs 88
