Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
Az ORLE-egyenruha
egy vadonatúj egyenruhát ajándékozott a Lelkészegyesületnek, amelyet az ugyancsak Szántó József által ajándékozott üvegszekrényben a Debreceni Kollégium Múzeumában állították ki. Baltazár Dezső a szerkesztői üzenetekben közli, hogy a Szántó által készített egyenruha „nehezebb szalonszövet anyag, mely ha jól alája öltözünk, télen is használható. Szántó József bizonyosan ad másfél évi részletfizetési engedményt is.”133 Csia Kálmán a Lelkészegyesület 1909. május 1-jei számában kezdte meg az „Utazás a kongresszus körül” című rovatát, vagyis fűzött megjegyzéseket az ORLE 1907-es kongresszusához. Csia Kálmán visszamegy a kezdetekhez, és az egyenruha ügyében előbb Luthertől idéz: „A Szentlélek nem tudakozódik a vörös, vagy barna sapkák, vagy más díszjelvények után...Nyomorult papság az, amely ruházatból áll.” A cikkíró osztja Kálvin felfogását, aki gúnnyal em lékezik a „süveges” papokról, a római katolikus papi rendre vonatkozó szabályokról. Csia Kálmán - rátérve az érdemi részre - azt javasolja, hogy az egyenruhából háromféle legyen: téli, tavaszi, nyári öltözet. Pontosan szabályozni kell a lábbeli, az inggallér, a nyakkendő formáját, „hogy ezáltal a viseletűk speciális magyar kálvinista papi viselet legyen”. Csia Kálmán ellenzi a tóga el nevezést, mert ez nem magyar viselet, illetve a nép a tógát reverendának fogja nevezni, a reverenda pedig szoknya. „Én pedig szoknyás pap nem akarok lenni, és nem is leszek” - írja Csia Kálmán. Javasolja tehát a cikkíró, hogy a Nemes Mihály által tervezett tógát alakítsák át térdig érő atillává, és a gombokat övön alul mellőzzék. Csia Kálmán Gordius módjára oldja meg azt a kérdést, hogy mi történjék azokkal a hosszú tógákkal, amelyeket már megcsináltattak: „Le kell vágatni a térd középen aluli részt. Az sem megy kárba. Lehet csinálni belőle díványpámát vagy mellényt. Vagy esetleg - szegényebb kollegákéul - átvehetjük foltnak.” Nehéz lenne eldönteni, hogy Csia Kálmán komolynak szánta-e a cikket, vagy ő is gúnyolódik, mint Vásárhelyi Lőrinc erdélyi lelkipásztor - Csia az Udvarhely megyei Etéden volt lelkipásztor -, mindenesetre a javaslata nevetséges.134 Csia Kálmán elgondolása sohasem valósult meg. de az ORLE-egyenru- ha bevezetése sem ment egyik napról a másikra. Erről ír Dömény Zoltán inagyannekcsei lelkész az ORLE lapjában: „Mi református papok furcsa nép vagyunk, az egyöntetűségre éppen nem szeretünk törekedni, s minden újítástól borzadunk. így vannak sokan az új papi egyenruhával is: egyiknek nem kell, mert azt mondja, hogy nagyon zsinóros, a másiknak nem tetszik, mert ő szoknyát nem vesz magára, a harmadiknak, mert nem a mi korunknak megfelelő, a negyediknek, mert kényelmetlen. így aztán a lelkésztárs megelégszik a szalonkabáttal s palásttal s cilinder kalappal, a másiknak a pápisták reverendája kell, a harmadiknak magyar atilla Kossuth-kalappal s palásttal, így aztán ahányan csak vagyunk ismét, annyiféleképpen öltözködünk.” Dömény Zoltán a maga részéről majdnem minden tekintetben kitűnőnek tartja a Nemes Mihály által tervezett, Szántó József által 87
