Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
Az ORLE-egyenruha
Szántó József papi-, úri- és egyenruhakészitő - Hódmezővásárhely. - Az egységes reform.papi díszruha. LEJßos.iö«, Az „Országos Lelkész-Egyesület* csúiiiü hetilap 1909. május 1-sci számában ezégemr® megjelent ajánlási sorok : A papi egyenruha dolgában az a keresem van lelkésztársaimhoz, hogy az egyenruhát lehetőleg Szántó József hódmezővásárhelyi szabómesterrel méllóztassanak készíttetni. Ezen ajánlásomat jó lélekkel, tapasztalásra alapítva teszem. Az én egyenruhámat Szántó ur próba nélkül készítette és pedig akként, hogy szabása igazán nem hagy fenn semmi kívánni valót. A kelme finomságát tekintve is állíthatom, hogy a ruhát a Szántó ur által adott minőségben olcsóbban más szabó sem készítheti. De meg nagyon félek, hogy ha mindenféle mesterekkel készíttetünk, majd nagyon sokféle lesz a ruhánk, vagyis nem lesz egyenruhánk. Azt természetesen nem tartom lehetőnek, hogy a konkurrencziából mindenkit kizárjunk; de azt legyen szabad kérnem, hogy nagyon megválasszuk a mestert és lehetőleg Szántóval készíttessünk : aki mellett szakavatottsága és a pusztán levélbeli megrendeléssel, próba nélkül is eíőállilási képességén kívül az is beszél, hogy már eddig is sokat , áldozott a ruha stilszerü előállításának előkészítése által kitűzött ózdiunkért. Legújabban egy teljes papi egyenruhát ajándékozott egyesületünknek, amelyet az ugyan csak általa ajándékozott üvegszekrényben a debréczeni főiskola múzeumában helyeztünk el, mint az O. R. L. É. tulajdonát s egyik alkotásának látható bizonyságát. Dr. Baltazár Dezső, elnök. Egy ilyen általam készített teljes disz papi öltöny (mintaöltöny) a debreczeni akadémia múzeumában van elhelyezve, melynek kivitele szerint egyformán készülnek az általam szállítandó ref. papi egyenruhák amiért a megrendelésekhez feleslegessé tettem a szövetminták előzetes küldését és a hosszadalmas levelezéseket. Fenti ruhákat készíttetni óhajtó ér- deklődőknekbővebb felvilágosítást, ez ügyben képes árjegyzéket mérték vételi magyarázattal ingyen és bérmentve küldök. Teljes tisztelettel Szántó József, papi-, úri- és egyeil- ruhas/.abó. Szabó József papi-, úri- és egyenruhakészitő hirdetése 1909-ből vasás, illetve lektorálás végett átadta Csiky Lajosnak, aki a közleményhez az alábbiakat fűzte: egyetért Vásárhelyi Lőrinc véleményével, valóban be kellene mutatni a formaruhát Kolozsvárott is. Ami a magyarkodást illeti, ez Csiky szerint természetes, hiszen a református vallást „magyar vallásnak” nevezik. „Ha lelkészi öltözetünk nemzeti jellege úgy simul át a komolyan méltóságosba, a meglehetősen egyetemes jellegű egyháziba, hogy abban semmi bántó, ízléstelen disszonanciát nem észlelhetünk: minek félünk attól a nemesen tiszta nemzeti jellegtől!”-írja Csiky Lajos, majd azzal a kételkedéssel fejezi be a cikkét, hogy az az idő, amikor a világ református lelkészei egyforma ruhában járnak, talán sohasem fog bekövetkezni. A Lelkészegyesület ugyanabban a számában jelent meg Kerekes János kazincbarcikai lelkész felhívása az ORLE-egyenruhával kapcsolatban. Közli, hogy ő Tiller Mór budapesti cégétől kapott árjegyzéket az egyenruháról, és az lenne a kérése, hogy lehetőleg mindenki Szántó Józseffel csináltassa a ruháját, mert ez csak így lesz valóban egyforma.132 Baltazár Dezső, az ORLE elnöke, csatlakozott Kerekes János véleményéhez, vagyis felhívást tett közzé, amelyben javasolja Szántó József szabómestert, aki 86