Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A négy reformátor szobra Debrecenben
A négy reformátor szobra Debrecenben A kct világháború között csak Payr Sándor foglalkozott részletesebben a magyar református lelkészek öltözetével. Ezen kívül még néhány cikk - amelyeket idéztünk - szolgáltatott elszórt adatokat a témával kapcsolatban, de miután az 1928-as zsinat meghatározta a lelkészek ruházatát, erről nem volt mit beszélni: mindenki hordta a hosszú fekete kabátot, palástot, süveget. Révész Imre a már említett „Vestis talaris”, 1929-ben megjelent cikkében nyilatkozik a Luther-kabát mellett. Hivatkozik Baksay Sándorra, aki többször megírta, hogy a „lutheránus atyafiaktól semmi egyebet nem irigyel, csak a Luther-kabátot”, Révész Imre szerint Zwingli, Kálvin ilyenféle mhát viselt Mózes-tábla nélkül. Az öltözet református kialakulását Révész Imre a római katolikus „pluviálé” = palást csökevényének tartja, és éppen nem alkalmas viseletnek a zakó, télikabát fölött. Abban igaza van a szerzőnek, hogy az egész protestáns világban csak a magyar református lelkészek megkülönböztető ruhadarabja a palást. Révész Imre a Luther-kabátból és a palástból szeretne - őszintén szólva maga sem tudja, hogy milyen, T. B. - református-egyenruhát összeállítani. Olyan valamit, ami ne legyen tóga, de bokáig érjen, - a vestis talaris latin kifejezés bokáig érő öltözetet jelent, T. B. - palást se legyen, egyetlen darabból álljon, amit télen-nyáron viselni lehet a közönséges ruha fölött. Révész Imre a Luther-talárt akarta „megreformálni”, de eredménytelenül. 1931-ben fordult a szobrászok figyelme a magyar református lelkészek viseletének múltja felé, és ennek az volt az oka, hogy a Vallás- és Közoktatási Mi nisztérium pályázatot írt ki a debreceni Tisza István Tudományegyetem előtt felállítandó négy reformátor: Méliusz Juhász Péter, Huszár Gál, Szenczi Mól nár Albert és Komáromi Csipkés György szobra elkészítésére. A pályázathoz Révész Imre és Csánki Benjámin teológiai professzorok adtak tájékoztatót arra vonatkozólag, hogy a prédikátorokat milyen ruhában ábrázolják a művészek. Erre azért volt szükség, mert a pályázók túlnyomó többsége - más vallású lévén - nem tudott eligazodni a református papi viselettörténetben. A tájékoztató kimondja, hogy a mai magyar református lelkész! díszruhába - palást, zsinóros tóga és magyaros süveg - a reformátorokat nem szabad felöltöztetni, mert ez durva anakronizmus volna, miután ennek az öltözetnek a XVI. században nyoma sincsen. Tehát a pályázók a mai luthe ránus lelkészek talárját vegyék alapul, amely akkor egész nyugaton általánosan elfogadott tudós-talár volt. Apályázathoz fűzött tájékoztatóval kapcsolatban egyedül a már ismert történeti festőművész nyilatkozott a Református Figyelő című budapesti lapban, de későn, mert mire a cikkét beküldte a szerkesztőségnek, a pályázat elbírálása megtörtént, a négy szobortervet a zsűri elfogadta, így nem állt módjukban 99
