Ugrai János: „Kis világnak világos kis tüköre” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból - Nemzet, egyház, művelődés 2. (Debrecen, 2004)

Bevezető tanulmány: Az életpályák egyház- és oktatástörténeti háttere

kulában. A rectori, praeceptori, conrectori tisztségek ilyen betöltését a gyülekezetek is szívesen vették, hiszen korszakunkban csak a legnagyobb egyházközségek tudtak az iskolamesteri feladatokra is állandó, felnőtt szakembert alkalmazni. Az ifjak pedig ezzel további tapasztalatokat szereztek, miközben pénzt gyűjtöttek maguknak. Elvileg minden rector abból a meggondolásból vállalt tanítói feladatot, hogy az így megszerzett pénzt külföldi tanulmányaira fordítja, éppen ezért hívták academia promotiónak is ezt a rendszert. Valójában azonban - mint ahogyan az itteni forrásokból is kiderül - meglehetősen gyakorinak számított, hogy az academia promotiót vett deák elmulasztotta a peregrinációt, például azért, mert lelkészi vagy kápláni álláshoz jutott, s nem akarta kihagyni a lehetőséget.

Az általában szintén egy-három évi tevékenységet a legtöbb deák egyetlen helyen végezte el, de azért többször előfordult a szolgálati hely megváltoztatása is. Általában ezt - csakúgy, ahogy a lelkészek vándorlásánál - vagy a gyülekezet elégtelen fizetési hajlandósága, vagy pedig az illető tanító gyengének talált működése okozta. De találtunk már adatot arra is, hogy a tanító a lelkész hibájából kitört viszálykodás során húzta a rövidebbet. Amint a forrásokból láthatjuk, csak kevesen kényszerültek többször is új helyet keresni maguknak. A helyváltoztatás egyik lehetséges oka, a tanítóval szembeni elégedetlenség részben a sárospataki kollégiumban alkalmazott „kiválasztási” módszerben gyökerezett: itt az volt a szokás, hogy az ifjak a jelentkezés sorrendje szerint mentek az éppen megüresedő partikulákba tanítani. A sorrend szigorú megtartásával semmi nem biztosította, hogy a nagyobb és jövedelmezőbb helyekre a legméltóbb jelöltek kerüljenek. Mályusz Elemér szerint Debrecenben ésszerűbb megoldást alkalmaztak, amikor a jelentkezők szorgalmát, képességeit mindenkor figyelembe véve döntöttek egy-egy tanítói hely betöltéséről. Ez a különbség okozta azt a még korszakunkban is komoly problémákat okozó döntést, melynek eredményeként Szikszó 1742-ben Debrecen hálózatához pártolt át Pataktól.42

42 Mályusz, 1939.43-46. p.

32