Ugrai János: „Kis világnak világos kis tüköre” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból - Nemzet, egyház, művelődés 2. (Debrecen, 2004)
Bevezető tanulmány: Az életpályák egyház- és oktatástörténeti háttere
anyagi nehézségek esetén másfajta fontossági rangsor szerint szerettek volna eljárni.24 Viszonyukat a lelkészválasztás és a papmarasz- tás joga is meghatározta. A lelkészválasztás a közösség joga volt, előfordult, hogy már megismert személyt, a rectort vagy a káplánt léptették elő, illetve, hogy az időközben eltávozott korábbi prédikátorukat hívták meg újra. A választást az esperes vezette helyosztó, tractuális konzisztóriumon szentesítették, ezt követően válhatott valóban a gyülekezet lelkészévé az illető. A megválasztott lelkész nem hagyhatta el önszántából egy jobban fizető helyért a közösséget - bár a tiltás ellenére elő-előfordult ilyesmi. A szolgálati helytől való megválás és egy új hely keresése elvileg közös megegyezést igényelt, de anyagi, fegyelmi és esetenként családi okokból mindkét fél részéről megesett önkényes döntés is.25 A lelkészválasztással összefüggően fontos, intézményesített szokás volt a papmarasztás is, amely eleinte a munkájukat jól végző prédikátorok évenkénti elismerését volt hivatott szolgálni, később azonban a világi pártfogók hatalmaskodásának leghatékonyabb eszközévé lett. A hívek és a földesúr által közösen gyakorolt jog a befolyásos urak révén súlyos visszaéléseket tett lehetővé: Karácsonyhoz közeledvén egyszerűen megvásárolták a hívek szavazatát és egyéni szimpátia, érdek alapján döntöttek. A kiszolgáltatott lelkészeket elvileg az egyházkerületnek kellett volna megvédenie, de a világi támogatók nagy jelentősége miatt a szuperintendencia lehetőségei is korlátozottak voltak. A papmarasztás körüli heves bonyodalmak egyik legjellegzetesebb példája Debrecenben zajlott le, ahol a Domokos Lajos főbíró és főkurátor és Sinai Miklós kollégiumi professzor közötti hírhedt harc egyik fontos csatájában a debreceni lelkész személye körül is éles vita bontakozott ki.26 A kiújuló feszültségek csökkentése érdekében a budai zsinat úgy határozott, hogy a papmarasztás jogát csak háromévenként lehet gyakorolni és az elbocsátáshoz az eklézsia kétharmadának beleegyezésére, és jogos, az egyházmegyei konzisztórium által is elismert panaszokra van szükség.27 A papmarasztás érvényesülésének - és így az ahhoz 24 Barcsa, 1908. II. k. 112-113. p; 143. p. 25 Barcsa, 1908. II. k. 133-139. p. 26 Révész, 1966. 72-89. p. 27 Csohány, 1994. 110-lll.p. 21
