Ugrai János: „Kis világnak világos kis tüköre” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból - Nemzet, egyház, művelődés 2. (Debrecen, 2004)
Bevezető tanulmány: Az életpályák egyház- és oktatástörténeti háttere
az egyházközségek számának általános növekedésére utal, hanem egyes, korábban periférikus térségek (pl. Torna) és a nagyobb, immár kettéosztandó egységek református helységeinek a gyarapodását is jelzi. Az új felosztás számszerű változtatásainak elemzése előtt érdemes áttekintenünk, hogy a korábbi „egyházi társaságok”, azaz egyházmegyei konzisztóriumok miként fogadták a tervezetet. A legrészletesebb vélemény a borsodi tractusból érkezett, amellyel több szempontból is érdemes behatóan foglalkoznunk: a borsodi válasz több, az egyház működése szempontjából fontos jelenség meglétét bizonyítja, ráadásul a megfogalmazók részletesen kitértek az új beosztást elhatározók azon érveire is, amelyeket önállóan nem leltünk meg. A borsodiak szerint egy közel három és fél évszázados beosztást igyekeznek ezúttal felborítani, s ennek inkább az egyházkerület 1734. évi felállásakor lett volna megfelelő ideje - akkor, amikor Losonc ki is vált, hogy ő adhassa a drégelypalánki tractus esperesét. A borsodi eklézsiák összetartozása magától értetődő volt már a XVI. századtól a nehéz időkben is, ennek megbontása nem indokolt. Ráadásul itt nemcsak a borsodi, hanem a gömöri, kishonti és tornai települések kálvini közösségeiről is szó van: közöttük mindig jó volt a kapcsolat, a dombok völgyében kiépült utak biztosították az információcserét. Továbbá Torna eddig nem véletlenül nem lehetett önálló esperesség, ezt a gyülekezetek kicsiny száma éppúgy gátolta, mint a környéken erős katolikus földesúri befolyás. Sőt, eddig a patrónusok is kifejezetten a borsodi, gömöri, kishonti, tornai és hevesi térség összetartozását támogatták. A borsodiak három pontban foglalták össze, hogy miért lenne előnyös az egység megtartása: minél több eklézsia tartozik egy egyházmegyéhez, annál könnyebb a gyülekezeteknek új prédikátort választani és meghívni. Ez az érv a lelkipásztor szempontjából is igaz: egy kis tractusban sokkal nagyobb a veszélye annak, hogyha egy közösség egy tehetséges papot gyarlóságból elüldöz, a szerencsétlen kiszolgáltatottja lesz a kedvezőtlen állapotoknak, s előfordulhat, hogy nem talál személyéhez méltó, erős közösséget. Ebben az esetben könnyen elkedvetlenedhet és akkor egy másik tractusban próbál szerencsét. Harmadik okként a borsodiak az egyházmegyei tisztviselők kiválasztásának könnyebb gyakorlatát említették: egy nagy tractusban nem okoz gondot a megfelelő személy kiválasztása, 17
