Szabó András: A késő humanizmus irodalma Sárospatakon (1558-1598) - Nemzet, egyház, művelődés 1. (Debrecen, 2004)
Késő humanizmus. Egy irodalomtörténeti korszakmegjelölés hátteréről
nyok jelentették. Összehasonlítva a kort a száz évvel korábbi állapotokkal 1600 körül magasabb volt már a felsőoktatás színvonala, később kezdték el a diákok a tanulmányaikat, s sokkal többen voltak. Ha csak Németországot nézzük, ebben az időben a mintegy húsz milliós lakosságból nagyjából ötvenezer volt azoknak a száma, akik az egyetem után értelmiségi pályán maradtak: lelkészek, jogászok, tanárok, a felsőoktatásban tanítók, nyomdászok, fejedelmi és városi hivatalnokok illetve orvosok - ez még így is egy eléggé vékony réteg. Ide tartozott még az egyetemek és főiskolák összes diákja is, akik a vizsgált korszakban mintegy négy-ötezren voltak. Ezek az emberek öntudatuktól, büszkeségüktől, hírnév iránti vágyuktól, szorgalmuktól és irodalmi beállítottságuktól vezettetve mindent leírtak, ami saját magukra és társaikra vonatkozott. Részben kéziratos egyházi és iskolai feljegyzéseket, peregrinációs albumokat vezettek, s naplót írtak, de lehetőség szerint mindent ki is nyomtattak, így keletkeztek a halotti beszédek, életrajzok, levélgyűjtemények és alkalmi költemények. Az egymás közelében lakók tudós értelmiségi köröket alkottak, amelyek szorosan kapcsolódtak más, távolabbi körökhöz. Minden ilyen körnek megvolt az elismert vezetője, ők voltak a legnagyobb kapcsolattartók és levelezők. A levelezés és az utazás tartotta össze az egymástól távol lévőket, de jellemző volt a tudós értelmiségiekre a gyakori állás- és helyváltoztatás is. Nagy hangsúlyt fektettek a külföldi tanulmányútra, a peregrinációra is. A peregrináló nem városról városra, hanem egyik tudóstól a másikig utazott, s magával vitte emlékkönyvét, amelyet ilyenkor mindig a meglátogatott személy elé tett. Az utazással függött össze két népszerű verses irodalmi műfaj, az elutazókat búcsúztató propempticoné, és az utat leíró hodoepo- riconé, az utóbbit már korabeli nyomtatott antológiákban is gyűjtötték. A késő humanista kultúra mögött ott állt a könyvnyomtatás 16. századi felfutása, amely azt eredményezte, hogy a könyvárak csökkentek, a könyv sokak számára elérhetővé vált. Nem csak a kortársak művei jelentek meg új és új kiadásban (egy szerző sokszor negyven könyvet is jegyzett!), hanem a klasszikusok is, méghozzá egyre tökéletesebb szöveggondozással. A frankfurti és lip-