Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-14 / 6. szám
tárgyalást szombaton, melyen 391 tagja a háznak jelent meg. A herczegprimás a püspöki kar nevében kijelentette, hogy ők nem fogadják el a javaslatot. Az ellenzék s kormány egyaránt a legnagyobb erőt fejtették ki és ha az osztrák indigenák nincsenek az ellenzék segítségére, a javaslat győz. így azonban a javaslat 200 szavazattal 191 ellenében, — tehát У szavazattal ismét el vettetett. Az ülés — melynek lefolyását jövőre egész terjedelmében fogjuk ismertetni — igen zajos volt. Az izenetet alighanem a hétfői gyűlésen küldik le az alaóháznak, mely elé m .at már harmadizben kerül a kérdés. Vidéki levelezés. Brassó, 1884. január 9. Tekintetes szerkesztő ur ! „Hadd szóljék hát az a csöndes !“ azt mondják a dombszögi kaszinóban. De mit is szóljak ? ígéretemet be kell váltanom, nehogy a „Határszéli Közlöny“ méltó és esetleg bősz haragiát magamra zúdítsam. Oly csendben élünk itt a Czenk alatt, uram, hogy a holtaktól csak abban különbözünk, hogy mi a föld felett — ők alatta nyugosznak ; és ha egyikmásik merne is beszélni, egyszersmind fel akarván minket ezredéves álmunkból zaklatni, akkor az úgynevezett „Beschwichtigungs Hofräthe“ czimü urak eltompitják bennünk a nemes érzületet. Gyepre tehát ! Becses lapja jó benyomást tett az itteni magyarságra, sőt mondhatom, a szászok is örömmel olvassák, aunál is inkább, mert örülnek azon, hogy oly békés és békéltető szellemben működik, s előre is biztosíthatom szerkesztő urat a nagy sikerről. A megyei tisztujitás óta — bár azelőtt is — halotti csend van. A mi jó uraink nyugodt és csendes emberek, — értem a hivatalnokokat s különösen a megyeieket. Ok dolgoznak és nem bíbelődnek egyébbel. Mellókhivataluk, egynek kivételével, tudtommal nincs, legfelcbb ha valamelyik gyenge fizetésénél fogva kénytelen gyermekeit — házi tanító hiányában — tanítani. Oh, uram ! ha még egyszer a világra jönnék, csakis megyei pénztárnok- ságra adnám magam! . . . De újságot hallok. A brassói magyar dalárda — úgy látszik — belátta, miszerint a dalkörrel, mely utóbbi egylet Háromszéken már babérokat aratott, nem képes versenyezni. Az egyezség, mint mondják, küszöbön van, de a dalkör nevét, melyet véres verejtékkel szerzett magának, nem akarja feladni. Óhajtandó volna csakugyau. hogy a két egylet egyszer valahára belátná, miszerint Brassóban két egylet nem virulhat. A dalárda a napokban fogja tartani tisztújító közgyűlését és ekkor az a kérdés is alighanem szóba kerül s el fog döntetni. Apropos, uram ! Czelder Márton felső-bányai lel kész ur még mindig hallgat. Talán meghalt a jó öreg. Hehezen várjuk Czelder ur védekezését, avagy eltürheti-e az őt ért támadásokat ? Akkor sohasem válik belőle sem tanfelügyelő, sem királyi tanácsos. XáJBCJSA. Ль. farsang.*) Adjon Isten jó nap ! megjöttem, látjátok, Kéretlen, hivatlan toppanva hozzátok; Kéretlen, hivatlan, de még sem váratlan, — Mindenfelé nyitott ajtóra akadtam. Kedves vendég tudom az ily vig czimbora. A kinél nyakig áll mindig a csutora, S ez nem is a maga számára van tele, Az egész világot kinálgatom vele. Nono, csak módjával ! ne rohanjatok rám, Valakinek még biz megakad a torkán ; — Csutoráról szóltam, s már mind körül fognak, Nagy mértéke lehet itt az égő szomjnak. — Ha szomjaztok, jól van, töltök mindenkinek, Látom a kinálást senki sem veti meg, Nem szégyelős most még a vászoncselód se, S a gyerekeknek is kikerül a része. 4 _ . Lám-lám ! uram bocsá ! majd el is feledtem, Pedig ott forognak mindig az eszemben, — Én édes fiaim, barna madaraim, Vig utam végéig, kisérő társaim ! Jertek elő, jertek, onnan a sarokból, Az ilyen gyantától a vonó jobban szól ; *) Mutatvány Kuliffay Ede hátrahagyott költeményeiből, melyeket most rendez sajtó alá e lapok szerkesztője. Csodálom, hogy Czelder Márton ur még nem ismeri a csíziót. Szívesen megsúgnám neki, hogyan lehetne belőle tanfelügyelő és kir. tanácsos. Menjen be Oláhországba. Maradjon ott egy pár évig és visszajőve, Írjon egy pár kormánylapban, hogy ő Romániában harczolt és majdnem elvérzett a magyar ügy védelmében. Égy szégyenletes futás alkalmával annyira meghütötte magát, hogy most télen-nyáron nagy téli kendőt kell, hogy nyakán viseljen. Mutassa be magát Trefort miniszternek és azonnal kinevezi tanfelügyelőnek. Mint tanfelügyelő pedig Írjon czikkekot, hogy mily üdvös eredménynyel működik ő mint tanfelügyelő ; azonkívül írasson czikkeket Justus, Veritas, Nemo, Pluto és Sin- ceritas álnevek alatt a saját tanítóival. Bocsájtkoz- zék polémiába Libertásokkal, l-ső és 2 ik atyákkal, fenyegesse az illető malcontenseket Szamos-Ujvárral, fordítson román czikkeket, fúrja be magát polgári körökbe, beszélje reá a szegény népet, hogy válaszszák meg Tereforopolusz atyánkat tiszteletbeli elnöknek, mert a kultuszminiszter és egy iparoskor között nagy a nexus. Lépjen fel országgyűlési képviselőjelöltnek, sürgönyözze a világba, hogy nagyszerű programmbeszédet tartott (de hol ?) — és garantirozok, hogy rövid idő múltán elnyerendi a királyi tanácsosi czimet. Örömmel konstatálhatom a szállingózott hírek ellenében, hogy az igazságügy ér ur elismerőleg még I nem engedte nyugdíjba menni Pánczél Joachim tör- I vényszéki biró urat, belátva, hogy egy ilyen nagy érdemekben megőszült bírót még sem lehet oly gyorsan nyugdíjazni. Legközelebb egy vig operett fog Brassóban műkedvelők által adatni. Szövegét B. isméit iró, zenéjét F. ismert zeneszerző juttatta. Czime leend : „Hámán, vagy a ritka becsület, avagy : egy nyúl megment egy fórjt, ki nejét felakasztotta.“ A történet helye : China. — Az egyes szerepek kitűnő kezekben lesznek. Különösen a czimszerepben ismét F. urat fogjuk látni, ki évek előtt két színdarabban és nehány vígjátékban mint műkedvelő nagy elismerést szerzett magának. Eddig csak a működöket, illetve a darabban előforduló fő szereplőket vagyok bátor b. olvasóival tudatni: 1. Paczalosiku, chinai nagyvezér és igazságot szolgáltató kaimakam, azaz igazságügyér. 2. Hainan, igazságot szolgáltató enouch egy vidéki bíróságnál. Dr. Turolla egy jeles orvos, ki mindennel foglalkozik csak a gyógyászattal nem. Hires szónok, de rendesen ostobákat beszél. 3. Jesaia, egy bigott vallásu uzsorás. Országos csaló. Pénzváltókkal előszeretettel szokott gescháftelni, szép házai vannak Chinában és arról ismeretesek, hogy mindegyikben évenként egy pár öngyilkos véget szokott vetni életének. Ha-ba-kuk, egy magas rangú katonatiszt a chinai honvédek táborában, egyszersmind a chinai fővezér adlatusa. Kingfu bibornok, ugyancsak Chinában. Vallásos rajongásaiban a legnagyobb gazemberekért is audiencziára megy. A darab meséje röviden ez : Hainan országszerte ismeretes volt arról, hogy megvesztegetteté magát; behunyt szemmel dugta zsebre a pénzeket. Egy alkalommal egy chinai szőcs felakasztotta nejét és megszökött. Mielőtt azonban útnak indult, egy európai nyulat küldött Hamannak ajándékba és ez az egész ügyet eltussolta. Paczalosiku erre el akarta — 22 — ............................ ■ .... ■ Ugy-e lestetek rám ; mikor jövök meg már ? No legyen nektek is jó napotok egy pár. S most félre a búval, csupán a húr sirjon, Jobb ha marad otthon a kit a bánat nyom, Vigadni a jelszó ! — most én parancsolok, S nekem szót fogadni nem oly nehéz dolog. Ki nem tudja a sort, de már rakná lába, Megtanulja tőlem, csak álljon glédába, — Mert, habár szakállam és hajam hófehér, Tüzem, kedvem, erőm száz legénynyel felér. Szeretnek is ezért faluban, városban, Hisz a hova lépek vigasság van ottan, Kedvencze vagyok rég menyecskének, lánynak, Ha jövök, utánam tán csókot is hánynak. S hogy harag ne legyen vagy itt, avagy amott: Egy perez alatt öltök százféle alakot, Repülök, rohanok ..........és igy vagyok jelen U gyanegy időben valamennyi helyen. — Szóljon a muzsika, csapjon a kedv lángra, Nehogy kárba veszszen az idő, mert drága; Hisz egyszer jöhetek egy évben hozzátok, S nektek sincs több. csupán egy fiatalságtok. Aztán van egy bátyám, a ki mindig kerget, Mért is említettem ! ime, már közelget. De azért vigadjunk, rajta! mig ide jut, Akkor pegig hintsünk fejünkre — hamut. Kuliffay Ede. Ilaraant bocsájtani ; de a többi czinkoetársak, illetve Hamannak jó emberei ezt megakadályozták. Végre Haman mégis elbocsájtatik, de a chinai nagyvezér gazdagon megajándékozta. — Mint látszik, a vig operette szövege nagy bolondságot foglal magában, de zenéje igen kitűnő. Végül még azt irhatora, hogy nem írok semmit. Közelebbről azonban ismét meg fog szólalni a csöndes. — i — Bécsi levél. Bécs, 1884. január 7. Kedves Nagysám ! „Már meg ...!?“ No, ne tessék haragudni, ezúttal nem azért kerestem fel, hogy holmi unalmas históriákkal gyötörjem ; érdekes, igen érdekes tárgyam van. Vájjon mi lehet ez ? Ugyebár, már alig állja a várakozást, de csak nem kívánhatja, hogy ne csigázzam fel egy kissé kíváncsiságát ; egyelőre ezt, a dolog folyamában — étvágyát. Úgy bizony, mert a miről irai akarok, nem más, mint Bécs legújabb kiállítása. Megértünk egy „Koch-Kunst-Ausstellung“-ot. Hiába nyaggatom azt a szótárt, nem vagyok képes illő szót találni erre a „Kochkunst“-ra. Mégis csak élelmes emberek azok a bécsiek! Miután elkápráztatták a vén Európa szemeit villanyfénynyel, előállnak egy nem kevésbbé szemkápráztató és ínycsiklandozó „főzőművészeti“ (ez aztán csak mond valamit !) kiállítással. Igen, tisztelt asz- szonyom, most kegyeden van a sor csodálkozni ; én már úgy félig-meddig túlestem rajta. — De hogy már nyújtsak is valamit a sok Ízlelendő közül, felkérem, hogy kövessen. A „Gartenbau Gesellschaft“ előtt vagyunk. „Már ez bosszantó ! még mindig csak előtte s s nem a terem közepén.“ Kis türelem, asszonyom ; hisz látja, nem mi vagyunk az egyedüliek, kik bebocsátásra várnak. Kizártak, mert annyian vannak benn, hogy egy hulló gombostű is nagy nehezen érné a padlót. Végre valahára kiszállinkóznak a jóllakottak — értem platonice — s mi nyomulunk előre. Szorosan mellettem maradjon, asszonyom, mert ha elszakítanak egymástól, csak künn találkozhatnánk ismét. íme, az első teremben vannak felhalmozva Béce legelőkelőbb vendéglőseinek legválogatottabb ételei. Van itt minden, mit szem, száj kíván, az egyszerű reggelitől a legfényesebb lakomáig. Etelspecziálhtá- 8ok megszámlálhatlan mennyiségben s a legkülönfélébb alakban, mindmegannyi ujonan faragott elnevezéssel ellátva. Itt gyönyörű pecsenyék, ott ismeretlen halak, itt egyszerű sütemény, ott még híréről sem ismert torták, s igy megy ez folytonos I változatosságban. J De siessünk, tisztelt nagysám, hogy el ne rnü- laszszuk, mint készítenek ott egy lukullusi lakomát a nyers anyagból a képzelhető legrövidebb idő alatt. Megizleljük. No, ha nem láttam volna, hogy előttem készítik, azt mondom vala, hogy ez legalább varázserők befolyása alatt jött létre. Ily gyorsan és i]y tökéletes ! „Hát az ott mi ?“ Egy óriási pyrnmis emelkedik az ég felé — csokoládéból ; mellette Beethoven mellszobra, egész Az oláli kérdés és az oláhok.*) III. Rövid tanulmányunk előbbi részében vázoltuk azt a jelntékeny szerepet, melyet az oláh eredet kérdésének megvilágításában a magyar tudomány vitt, mit azért tartottunk különösen kiemelendőnek, mert az oláhaág bizonyos elemeinél ez a körülmény is sokat nyom a latban s komoly tudósok kutatásaiban politikai tendentiákat keresve s nemzetiségük egy újabb sérelmét találva, mintegy megnyugtatni akarják magukat akkor, midőn azok érveit egyszerűen ignoráljá.k. De mielőtt tovább mennénk, még egy magyar tudósról, Edelspacher Antalról kell megemlékeznünk, ki az oláh nyelvnek a magyarra gyakorolt hatását tette vizsgálódás tárgyává s kutatásainak eredményét „Rumun elemek a magyar nyelvben“ czimű értekezletében közölte. Edelspacher összesen 100 oly szót talált, mely az oláh nyelvből került a magyarba. Ezek legnagyobb része csak a legújabb korban jutott nyelvünkbe; a középkori magyarban nem találunk oláh elemeket, annál kevésbbé az ó-magyarban, a mi annál feltűnőbb és jellemzőbb, mert a közép magyar nyelv számos emlékei Keleti Magyarországból származnak, sőt egyik bibliafordítás 1466-ból Moldvában, T a t г о s ban készült. S az a 100 kölcsönvett szó is főleg a csángó és székely tájszólásban fordul elő; az irodalmi nyelvbe nem került egy sem ; Edelspacher pár szóban levonja nyelvészeti tanulmányainak ethnologiai *) Lásd a „Nemere“ múlt évi folyamának 91. it 95. «zárnak
