Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-14 / 6. szám
csoportozatok etc. ugyanabból készítve. Körülötte hevernek theasütemények, kétszersültek művészileg elrendvezve. Haladjunk végig e sok nyalánkság között, vessünk egy pillantást a czukrászdák felhalmozott kincseire s lépjünk az ételhez legalább is nagyon szükséges italok termébe. Tokaj, Rajna, Champagne békés szomszédságban hivnak fel ámulásra, melyből fel se ocsúdunk, mig ez „italpompát“ hátunk mögött nem hagytuk. Még mielőtt elhagyjuk a kiállítást, már csak megnézzük csipős hazánkfiát — a paprikát, mely itt azon tiszteletben részesül, hogy mindenféle alakban mutogathatja magát külön osztályban a nagyérdemű közönségnek. Már az áll, hogy legeredetibb mégis az a piros-fehér zöld csokor, melyben a piros szin csupa élő tüzes paprika által jeleztetik -- elég feltűnően s még találóbban. Ön elfáradt, asszonyom, s bordáit tapogatja, hogy épek-e még ? Siessünk kifelé, mert nem soká állhatnék jót épségükért. Ez a tolongás elveszi az ember minden étvágyát — s ez itt szerencse. A viszontlátásig, kedves Nagysád ! Köszönöm szives társaságát. Hogy már most minő kiállításon találkozunk ismét, Bées a megmondhatója, de legalább is merem állítani, hogy valami eredeti lesz ismét. — Ezek a bécsiek csak nagy fába vágják fejszéjüket és a mi fő, bírják erővel. Bizony, bizony, tanulhatnánk mi is egyetmást tőlük. Sgalitzer Gyula. Szotyori özv. Nagy Tamásné sz. Vájná Teréz. Január hó 10-ének hajnalán egy nemes ember baráti szív, a Székelyföld egy őrangyalának szive utolsót dobogott; a ritka női erények egy mintaképe szűnt meg élni. Egy honleány, mint kevés van, egy jótékony felebarát, minő ritkán találkozik, egy önfeláldozó anya, városunk tanintézeteinek s jótékony egyleteinek egyik legnagyobb védőasszonya szállt özv. Nagy Tamásáéval sírba. Temetése nagy és disze3 közönség részvéte mellett ment végbe f. hó 12-én délutáni fél kettőkor. A vidékről az inteiiigenczia nagy része bejött, hogy utolsó tiszteletet adjon a nemes nőnek. A gyászszertartás a helybeli ref. dalárda énekével kezdődött, mely után Révay Lajos ref lelkész mondott a házban gyászbeszédet, ecsetelve az elhunyt érdemeit. A beszéd végeztével a gyönyörű koszorúkkal megrakott koporsót a halottas kocsira tették, melyet két oldalt szotyori fáklyások kisértek в igy azután megindult az impozáns halotti kiséret, — követve hatvanhét kocsi által. A megboldogult fiai : Nagy János min. tanácsos s Nagy Károly földbirtokos, valamint a többi rokonság gyalog kísérték a kocsit. Szotyorba érkezvén, a családi sírbolt előtt D e- meter Mihály szotyori ref. lelkész mondott megható imát, a lebocsátott koporsó felett pedig Demeter Sámuel zágoni ref. lelkész gyönyörű beszédet. A temetésen testületileg, saját zászlóikkal megjelentek s ily sorrendben következtek : a polgári leányiskola; az elemi iskolák; a polg. fiúiskola; a ref. kollégium növendékei; az ipartársulatok. Koszorúkat helyeztek a ravatalra: Pótsa József és családja — tisztelete jeléül, 1884, január 10. — Özv. Nagy Andrásné, őszinte szeretete jeléül, özv. Gidófalvi Pálné. Felejthetetlen nagvnénémnek — ifj. Antos József, 1884. jan. 12. Szeretett nagyné némnek — Imreh Albertné szül. P tsa Janka. Tompa Miklós és neje — szeretett nagynénjüknek. A legjobb nagynéuének — özv. Zathureczky Fe- renczné. Tekintetes Nagy Tamásné úrasszonynak — tisztelete és szeretete jeléül Császár Bálintné. Mihály Vilma és férje Nagy Dénes — szeretett nagynénjüknek. Báró Apor Gábor — tisztelete jeléül. Gróf Kálnoky Imre és Felix — tiszteletük jeléül. Gr. Thorotzkai Miklósnó és Komáromy Andorne — baráti emlékül. Nyugodjanak békében 'porai ! A közönség; köréből.*) S. Szentgyörgy, 1884. jan. 14. Tekintetes szerkesztő ur ! Engedje meg, hogy becses lapja utján szólalhassak fel egy tarthatatlan, de talán páratlanul álló ügyben, mely városunkban közmegbotránkozást szült. Folyó hó 12-én este mintegy 8 óra tájban több lövés volt hallható, melyek nagy néptömeget csaltak az utczára. A rendőrség a tűzoltók segélyével kutyákat lövöldözött. Utczáról-utczára jártak s a hol csak kutyát láttak, arra kimondották a halálos ítéletet. A szegény ebek irtóztatóan vonítottak s borzasztó volt ezt a kegyetlenséget látni, a mely pedig egész éjen át tartott. A város lakói álmukban zavartatnak s a helyett, hogy a rendőrség a közbiztonságról gondoskodnék, épen ő zavarja meg a rendet s nyugalmat. Azonban ez még hagyján ; de hogy világos nappal, délutáni 3 órakor legyen megengedve nyílt piaczon ebekre lőni — az már hallatlan. Ez pedig megtörtént Sepsi-Szentgyörgy rendezett tanácsú városban vasárnap, f. hó 13-án, hogy a piacztér közepén egy szelíd, gyönyörű vizslát, Vitályos Béla uj-foundlandi kutyáját lőtték le. Természetes, hogy nagy közönség sereglett ismét össze, mely nem adhatott eléggé kifejezést a közmegbotránkozásnak. Menjen valaki arra, kerüljön azon az utczasar- kon, a gyilkos golyó őt találja. Nem tudom, kinek rendeletéből történnek ily intézkedések, s ép ezért apellálok egyrészt városunk derék polgármesteréhez, másrészt azonban a megye szeretett alispánjához, mert nem hihetem, hogy bármelyiknek is volna tudomása ezen botrányról. A lakosság nyugalma, a rend s igazság tekintetéből kérünk intézkedést. Ha gyanús a kutyák egészségi állapota, tessék gyep mester által intézkedni. Тек. szerkesztő urnák kész szolgája F ............. * ) Ezen rovat alatt megjelent közleményekért nem vállal felelősséget a szerk. VEGYES HÍREK. Stephánia trónörökösné ő fensége álhimlöben fekszik. — „Háromszékmegyei Értesítő“ lesz a czime azon megyei hivatalos lapnak, mely e hő 15-én jelenik meg városunkban. A lap minden hó 1-én és 15-én jelenik meg s kizárólag hiv. ügyekkel fog foglalkozni. így kormányrendeletek, megyei szabályrendeletek, körözvények stb. fogják annak tárgyait képezni, esetleg magyarázatokkal ellátva. --Az uj lap nagy hiányt fog pótolni, s mi részünkről üdvözöljük egyrészt a derék uj alispánt ez üdvös intézkedésért, másrészt pedig Vájná Miklós aljegyzőt, ki a lap felelős szerkesztője leend. A király nyilatkozott a főrendek magatartása ellen, irja a „Gaz. de Hongrois“ s. p.: „Hitelt érdemlő forrásból nyert értesítés szerint király ő felsége január 9-én, midőn az osztrák főnemesség egyik legtiszteletreméltóbb tagjával társalgóit, beszélgetés közbeD, komoly hangon nyilatkozott azon izgatás ellen, mely a magyar főnemesség egy részében újabban kezd érvényesülni ,Ezek mindig ugyanazok a javíthatatlanok — mondta volna ő felsége — kik semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.“ A magyar királyné süteménye. A párisi „Figaro“ legújabb száma egy konyhai reczeptet közöl, mely az újság fogadkozása szerint. Erzsébet magyar királynőtől származik. A reczept az úgynevezett „király-lepényiről szól, mely tészta főúri házak nagy ünnepi lakomáira való. A sütemény piskótatésztából formált vánkos, melyre az illető főúri ház rangjához illő korona van téve. A királyi koronát ezukros gyümölcsökből állítják össze, a herczegit jegeczes czukorból, marquis-koronát porhanyó tésztából és befőtt cseresznyéből ; a grófi korona kilencz pontját legjelesebben képviselik a száraz fügék. Bárók s nemesek asztalára csak egyszerű „király-lepény“ kerülhet, melyen a hét vagy ötágú korona csak fagyasztott tejhabból van formálva. Erdélyiek. A főrendiházba öszszesereglett főurakról irva egyik tekintélyes magyar lap, a többek közt azt mondja, hogy egy részük nem kapván helyet, állni kénytelen, ezek egy kisebb csoportba gyűlnek, melyről messziről látszik, hogy erdélyiek. Vájjon miről ismeri meg? Szobrot Tompa Mihálynak! A „Rozsnyói Híradó“ meleghangú felhívást intéz Gömörmegye közönségéhez, melyben felhívja a költő szülőmegyéjét, hogy Tompa Mihálynak, ki már 1G éve aluszsza a hanvai temetőben a boldogok álmát, állitsou szobrot. Ösztönül a felhívásra az szolgált, hogy a Sáros-Patakon tanuló gömörmegyei ifjak saját kezdeményezésük folytán gyűjteni kezdtek maguk közt a kegyeletes czélra. A felhívás kiemeli, hogy az ügyet a megyének, a törvényhatóságnak kell magáévá tennie. Hogy kér a góbé. Egy székelyföldi kis református egyházközség kérelmet intézett a királyhoz, melyben előadván szűkös anyagi viszonyait, segélyért esedezett iskolája felépítésére. A kérelem végén, mely egyébiránt általában véve „góbé slylban“ volt tartva, — mint a „M. Polgár“ irja — ez a fura záradék következett: „De aztán nehogy azt mondja erre ő felsége, hogy „Kann nix !“ A cabinetiroda pedig kérdést intézett illetékes helyen az egyház- község anyagi viszonyai felől, s mikor azt a választ nyerte, hogy bizony azok szűkösek, nem mondta, hogy „Kann nix !“ — hanem a király a derék góbéknak 100 irtot utalványozott. Császárfiu, a ki boldogta!an. A porosz uralkodóház egyik tagja — mint már irtuk volt — legközelebb el fog válni nejétől. Ez a herczeg nem más, mint Frigyes Károly, akinek neje Mária Anna anhalti herczegnő. A magas házaspár közti viszály már régóta közbeszéd tárgyát képezi Berlinben. Két évvel ezelőtt ezen contlictusok oly alakot öltöttek, hogy a császár, mint a család feje, kénytelen volt a herczeget egy időre száműzni Berlinből, s utazni küldeni keletre.1, A herczegnek ezen utazást meg akkor sem szabad félbeszakítani, mikor atyja meghalt. A herczegné hónapok óta visszavonultságban ól Dessauban. A herczegi pártól bárom leány (az egyik Henrik németalföldi herczeg özvegye, a másik az oldenburgi nagy herczegné, a harmadik Connaught herczegné) s egy fiú származott. Házasságtörési dráma. Egy bázasságtörés szenzá- cziós drámája folyt le a minap Bécsben, mely élénken foglalkoztatja a hivatalnoki köröket. Ugyanis Hochstädter József, az osztrák északi vasút bécsi hivatalnoka, följelentette hivatalnoktársát, Boklet Józsefet, hogy az ő nejével tiltott viszonyban él évek óta, házi békéjét megzavarta, s őt meg akarta mérgezni. Hochstädter többször kibékült Boklettel, többször megbocsátott nejének, de ezek a tiltott viszonyt tovább is folytatták. Hochetadter végre följelentést tett a törvényszéknél, a mely ezen ügyet / tegnap tárgyalta. Hochstädter a tárgyalás alatt { rendkívül izgatott volt, úgy hogy a bírónak több- f szőr mérsékletre kellett őt inteni A bíró a feleket ki akarta békiteni. Boklet jegyzőkönyvileg kijelentette, hogy Hochstädter nejéhez többé nem közeledik, s ezt alá is irta. Hocbstädter a jegyzőkönyvet nem akarta aláírni : „Oda, hova ez (Bokletre mutatva) irja a nevét, én nem irom a magamét“ raon- dá, s ezzel gyorsan távozott a teremből.“ Mikor jelentőségét is. „A két nép hajdani érintkezése — mondja — nem volt sem oly benső, sem oly nagy mérvű, mint mai napság egyrészt, másrészt pedig, a rumunság nem csak területileg, hanem számszerűit is szaporodott. Roesler szerint a rumun nép csak a 13-dik században kezd Erdélyben feltünedezni. A magyar nyelv rumun elemei в véletet megerősítik, mert a legrégibb Magyarországban nem találunk rumun elemeket.“ A föntebb mondottakban járult hozzá a magyar tudomány az oláh eredet kérdésének tisztázásához. S az oláh tudomány?! Az a homokba dugja fejét, mint a struez és szidja s gyanúsítja a magyar tudósokat, M a u i u műve a „Romanii in litera- tura streina“ (Az oláhok az idegen irodalomban), egyik ily nemű terméke az oláh irodalomnak. Természetesnek találjuk, hogy az oláh tudományos világ, mely a római dicsőség mámorában él, nem egy könnyen tud megbarátkozni a kutatások azon eredményével, mely az oláhokat balkánfélszi- geti elrománosodott thrákoknak mondja, kik még csak nem is őslakói a ma általuk lakott földnek. Az elrómaiasodással még csak megbarátkoznának ; hiszen a régi theoria szerint is a dákok és rómaiak összeolvadásából származtak volna ; noha nem hiányoznak oly hangok sem, melyek az oláhokat a román népcsoport legtisztább, legkevésbbé vegyült ágáuak tartják. De az az elmélet, hogy ők mostani hazájokban nemcsak hogy jövevények, de még a magyaroknál ia későbbi jövevények; tehát azok az oláh fejedelemségek, melyeket ők XIV. század előtti időkből szépen felépítettek, a mára- maro8Í herczegség, Gellliu erdélyi, Claudien Temes- melléki, Martiu bihari fejedelemsége (Gelo, Glád és Mén-Marót) ; a fogarasi fejedelemség stb. stb. mindez csak légvár, mely csupán egy pár meseiró fejében volt meg, de a valóságban soha; ez több annál, mintsem egy becsületes dákó-romáú megemészthetné. Hova lesz akkor a régi dicsőség, melybe takarózva oly könnyen a fejéhez vágták az „ázsiai barbár“ titulust egy náluk minden téren műveltebb nép fejéhez, ha annak a régi dicsőségnek a ragyogása csak a szappanbuborék játéka ? Hova a történeti jogok, melyek alapján Erdélyt maguknak követelik? Ismételjük, természetesnek találjuk, ha idő kell, mig az oláh tudomány bele tudja magát élni abba az uj világba, melyet az oláh eredet a tudomány minden apparátusa melletti megvizsgálása teremtett. Mindamellett azt hiszszük, hogy nagyon itt volna az ideje, hogy az eddigi képzelődéseknek és meséknek a kritika és józan elfogulatlanság adjon helyet, ha adnak valamit Bukarestben az oláh tudomány reputatiójára, mert könuyen úgy járhatnak, tekintve azt a nagy érdeklődést, melylyel a tudományos világ kezd viseltetni az oláh eredet mindenesetre nem mindennapi kérdése iránt, hogy ezen őket mégis csak legközelebbről illető kérdés földerítésében az oláh tudomáuynak legkisebb része sem lesz. rl—ng.
