Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-03-04 / 26. szám
— 102 — jaikat nemsokára társadalmi bonyodalmakkal tetézheti. A deposszedálás meggátlására keresni fogunk az arisztokratikus hitbizomány és a demokratikus „home states“ rendszere között középutat, mely a forgalmi életet sem nyűgözi le. Minden erőnkből igyekezni fogunk a honi ipart megteremteni, védeni, fejleszteni és kézműveseink szabadságszerető légióit, uj ipartörvény, uj vásár- rend éa keleti kivitelünk érdekében iparügynökségek felállítása által megmenteni ős megérdemlőt t jóléthez juttatni. Ezek azon elvek és teendők, melyeknek védelmére s kivitelére Magyarország függetlenségének zászlója alatt tömörültünk. Jertek, t. polgártársak! jertek, csoportosuljatok e lobogó körül, melyért egy évezred harczaiban ontotta vérét, áldozta vagyonát e nemzet. A 19-dik század elnyomott nemzetek felszabadulását hagyja örökségül. A független Románia koronát tesz süveg helyére, a felszabadult szerb impe- riumot alkotni kész. Az nem lehet, hogy a magyart ne illesse függetlenségi vágygyal az idők szele, hisz koronája van és imperium hazája, csak az osztrák korona eltakarja szent István koronáját s az osztrák császári palást elfedi a magyar királyt. Fel! a szent harczra, melyből az elnyomott 8 elszegényedett nép, mint nemzet és a kizsarolt, lealázott haza mint állam fog kibontakozni. Jertek az urnához és mondjátok ki bátran, félelem nélkül, hogy szabad haza, szabad polgárai kívántak lenni s unokáitok hálásan fogják emlegetni neveiteket, mert őseink megszerezték, de ti megmentitek a hazát a nemzetnek. Éljen a magyarok szabad hazája! Éljen a független Magyarország! A f üggetlenségi párt erdélyrészi. intéző bizottsága. Vidéki levelezés. Erdövidék, 1884. márczius 1. Ide s tova az idő eljár a csak egyszer arra ébredünk, hogy a választások küszöbön vannak. A kormány lapjainak tudósítása szerint a szabadelvű párt országszérte szervezkedik, Igen természetes, hogy ezt az ellenzék sem nézheti összedugott kézzel ■ maga is készül a nagy napra. Hogy a kormány készülődése alatt mit értsünk ? miben áll az ? ezt én egyszerű halandó el nem képzelhetem. Hiszen nincsen-e az eléggé szervezve ? Nem áll-e rendelkezésére az egész hivatalos apparatus, főispántól elkezdve, le az utolsó kanzlei-die- nerig ? Es mégis szervezkedik. Csalhatatlan jele annak, hogy a T i s z a-kormány lábai alatt a töld megmozdult s ezzel együtt a bársonyszék is. Hadd mozogjon is! A nemzetrontó politikából elég volt keserves kilencz esztendő. Tehát harcz minden vonalon. A keztyüt mi ellenzék fölvesszük, ámbár fegyvereink, melyekkel harczba megyünk, fölötte egyenlőtlenek. A kormánypárt részéről alkalmazásba jön a hivatalos hatalom és pénz; a mi részünkről a tiszta meggyőződés ős hazafiság. Tekintve azt, hogy mai világban az emberek nagyrésze kapzsi, haszonleső; tekintve azt, hogy a kitartottak példája vonz s igy a meggyőződés fölötte olcsón vásárolható: az ellenViüRC&áb. Árva Llzl. (Ballada.) Bíró neje nincs egy hete A fris hant alá temetve. Szükség volna csinos, módos menyre. „Jó vón’ fiam szemed vetned egyre !“ „„Meg kell halnom, elhervadnom, Még sem hallod egy sóhajom. . . .““ Biró fia választott már egyet: Árva Lizi, csak téged szerethet! „Lizi lelkem, te léssz menyem, Teljesítsd csak egy kérelmem. Jere este . . . akkor majd megmondom !“ — Halvány Lizi ül rebegve otthon. Estalkonyra már beszóla. — „Várakozzál rövid szóra!“ Éjfélig áll félénk lány a hóban. — „Szereted e fiamat valóban ?“ „„Oh, valóba’!0“ — De nem mondja, Forró könnye hull a hóra. „Ha szereted, menj a temetőbe, Áldást kérve borulj a sírkőre . . .“ Megy az árva, meg ál’a, Lehull bírónő sírjára : „Én istenem! vigasztald meg lelkem, Avagy végy el, ne kelljen szenvednem!“ zék hazafias munkája nagyon meg van nehezítve ; hanem ez bennünket a kötelesség teljesítésében el nem csüggeszt s bízunk azon zászló büverejóben, melyet a szabadság vértanúi számtalanszor fennen lobogtak! Mert a jövő miénk, ez kétségbe vonha- tatlan logikája a történelemnek, tehát csüggedésie nincsen ok, és ha egyszerre nem is sikerül, azért az ostrommal fel nem hagyunk, rendre-rendre a kormányt és pártját minden poziczióból kiverjük s már a győzelem derekán, mint patkányok a sü- lyedő hajót, fogják elhagyni vezérüket. De elég is volt már ebből. En vidéki levelet akartam írni s nyakig bele másztam a politikába. A nagy-ajtai választó kerületben az ellenzők szervezkedik ; B ö 1 ö n, N a g y-A j t a, szóval a választókerületnek minden egyes községében megindult a mozgalom, a párt alakulóban van. Elnökök, alel- nökök, titkárok stb. stb. már ki vannak szemelve és irányadóul a Kolozsvár városi függetlenségi párt szervezkedő szabályai vannak, a helyi viszonyokhoz illő módosítással elfogadja. Mi a midőn múltkori örökre emlékezetes diadalunkat a kormánypárt ellenében kivívtuk, szervezetlenek valánk; olyanok voltunk, mint a nemzetőrség az önvédelmi harcz alatt, azon különbséggel, hogy nem retiráltunk, de fegyelmezetlenek és a siker felől kétséget tápláltunk. Egy dicső név varázsa volt az összetartó kapocs, egy kipróbált hazafinak lelkes szónoklatára ébredett fel a választó- kerület polgársága lethargiájából. Ez Orbán Balázs. Ámde a mi a szervezetlen csapatnak akkor sikerült, nem azt teszi, hogy azért jövőre is szervezet- lenek maradjunk. Az egyöntetű, compact eljárás fölötte szükséges már azért is, mert a kormány emberei az idén kemény akczióra készülnek s minden eszközt fel fognak használni az elvesztett kerület visszaszerzésére. Ne essünk abba a hibába, melyet mult alkalommal a kormánypárt elkövetett; nekünk elbizakodni nem szabad, de csüggednünk sem. Minden választásnál e két princzipium bir döntő sulylyal: eine bizakodni és eine csüggedni. Ebből kifolyólag a községenkinti szervezkedést szükségesnek és életrevaló gondolatnak tartom. A párt intéző férfiai a jövő választásra is készítsék elő úgy a népet, mintha a siker teljesen kétséges volna; küldjön „az erdélyrészi intéző bizottság“ vezérférfiakat Háromszékmegye területére, a kik a kormány által teremtett helyzet súlyos volta felől tegyenek felvilágosítást; mind azon hibákról állítsanak tiszta képet a választó közönség elébe, melyek miatt a magyar fölmives, iparos és kereskedő maholnap a tönk szélére jut. Még csak momentán sikert sem kell a kormánypártnak engedi, melyet talán vesztegetéssel és hivatalos presszióval elérhetne. Itt a választó közönség igen lelkes — nagyon jól gondolkozik, daczára azon folytonos kisebb-na- gyobb zaklatásoknak, melyekkel lépten-nyomon úgy köz-, mint magán ügyekben illetik, s éppen azért e becses lapok tudósítását, melyet az orbaii ellenzék megalakulásáról hozott, kitörő lelkesedéssel fogadták. Legyen ez a jelszó tisztelt polgártársak: ü z z ü k ki az egész Háromszékmegye területéről a mamelukokat“ s igy Háromszéknek jó hírnevét szerezzük vissza, mert a megelőző időben a háromszéki székelység úgy volt feltüntetve a S vigasz, béke szállt szivébe : A szerelem boldog képe. Hűs szél simul a forró homlokra, Száraz bokor fürtéit kibontja. S mikor kelne, nincs ereje ; Mintha oda vón’ szegezve. „Én istenem! éjfélt üt az óra, Kisértettől tartsd a lelkem óva !“ Szállna tova, — s a bokorba Hajzatát a szél befonta. . . . „Megragadott biróné csontkarja, A fiát hogy bírjam, nem akarja !“ Biró fia regggel sírva Temetőben a lányt hivja; Felöleli, csókkal melengeti, — Nem fogja őt többé felélesztni. B. S. NERINA. — Történeti beszély. — Az 1266-ik év egy szép októberi estéjén Velenoze egyik városrészéből csendes evezőcsapásokkal egy csolnak sikamlik a Lido felé. Benne egy sötétszinü köpenybe burkolt, sűrűén befátyolozott nő ült, ki hirtelen kiugrik a csolnak- ból, mihelyt az kiköt s a csolnakot vezetett öreg embernek nehány szót súg. Azután a Lido jobb oldalán vonuló, fáktól és bokroktól sűrűén fedett útnak tartott, mialatt az öreg a csolnakot oly helyre vonta, hol a viz felszínére hajló fűzek és bokrok mintegy természetes búvóhelyet alkottak. történelem által, mint a szabadság és honszeretet épületének lelkes védője ; hiszen mi van ennél zeng- zetesebb szó: szabadság?! Az Afrikai és indiai vad törzsek nem ezért horczolnak-e a czivilizált Európa két nagy nemzeteinek hadseregével ? Tölünk pénz- és véráldozatot a szabadságért cserébe nem kér senki, csupán annyit, hogy meggyőződésünket el ne adjuk s legyünk férfiak a szavazó urnánál. X. Vezérczikk József főlierczegtől. A „Tűzoltó Közlöny“ febr. 28-án megjelent száma ismét József főherczeg tollából hoz vezérczik- ket, mely következőleg hangzik: Tisztelt lapvezér uram! Lapunknak ép a mult számában volt olvasható „A párisi tűzoltóság ismertetése“ czimü közleményben, hogy „nekünk, magyaroknak, meglehetősen megbízható létráink vannak már, mindenféle alakban, egyedül a boltíves tetőkhöz valóknak érezzük a hiányát, meg a nagy tolólétránk nehézkes egy kissé.“ Az utóbbinak, t. i. a tolólétrának a tökéletesítése nagyobb városok tűzoltóira vár; az előbbi hiánynak megszüntetésére törekedni azonban kisebb tűzoltóságnak is van joguk, vagy helyesebben módjuk ; erre mi falusi tűzoltók is hivatottak vagyunk. Az alcsuthi szakasz tisztikara ehhez képest foglalkozott is e tárgygyai — és mint a mellékelt leírás mutatja, nem eredménytelenül. Mint személyesen meggyőződött erről kedves lapvezérem, az alcsuthi kastélynak, a hogy ez a legtöbb gazdasági épületnél is találtalható, gömbölyű, boltíves teteje van, úgynevezett „hollaendisches Bohlen-Dach.“ Főczólja az ilynemű tetőknek a magtárak pótlása, a mi a gazdának nagy kényelmet nyújt, de a tűzoltóra nézve felette alkalmatlan, mert rajtok mászni nem igen lehet, a mennyiben domború hajlásúk az eddig használatban levő kisebb létrák minden fajtájának alkalmazását kizárja. E körülmény volt a közvetlen ok, mely az uj létra konstruálására vezetett. Nem kis fejtörésbe került, de végre mégis sikerült a megszerkesztése. Pusztai tűzoltó parancsnokom és göböljárási ispánom, Libits Adolf volt az első, a ki kötéilótrára forditá figyelmét, abból indulva ki, hogy a tetők különböző mértékei igeu sok más-más méretű falétrát követelnének meg. Ámde közönséges kötéllétrán se a csővezető, se a mászó nem állhat meg oly erősen, hogy munkáját a kellő biztossággal végezhesse. így tehát okvetlenül arra is volt szükség, hogy valami módon biztos támpontot teremtsünk az ily kötéllétrán működőkre nézve. S a pusztai első számú tűzoltó raj fecskendő parancsnoka és szabadsigolt honvéd állatorvos Petróczkyé az érdem, hogy ezentúl gömbölyű tetőknél is akadály nélkül győzhetünk a pusztító elemen. Mellékelve küldöm eme Petróczky által föltalált és pusztai tűzoltóim által elkészített létra leírását. Mivel talán másutt is léteznek ilyen fedelek s mivel a boltíves tetőkön kívül karzatokon is kitűnő eredménynyel használható ezen uj létra, azért közlöm ezt Önnel a czélból, hogy ha érdemesnek találja, a „Tűzoltói Közlöny“ hasábjaiba venné fel. Fiúméban, 1884. február 15. József főhe rezeg. Félénken, ijedezve fordult hátra, valahányszor a legkisebb zörej érinté fü'ét s lett légyen az akár a felzavart madárkák szárnycsattogása, akár egy száraz ág recsegése, melyre lépett, — mindannyiszor remegve s lürkészőleg tekintett körül, holott ez évszak ily órájában a Lido elhagyatott szokott lenni, hacsak valaki bizonyos czólt követve, nem téved el benne. A fiatal nő — mert fiatalságáról tanúskodik járásának könnyedsége és daczára teljes beburkoltsá- gáuak mégis látható könnyed, sugár termete — fázva húzta köpenyét jobban magára és egy pillanatra megállva, mély fohász és halk sóhaj szállt fel kebléből. A tengerből sürü ködök szállottak lel, a város bástyái és tornyai csak mintegy fátyolon keresztül voltak láthatók ; a sötét felhőktől borított égboltozat és az ennek visszatükrözésétől sötétszinü csendes víztükör már a legközelebbről is tekintve, egymásba olvadottnak látszott. Komoly, melancholikus látvány vala ez, épen alkalmas arra, hogy egy aggodalmas, szomorú szivet még inkább elnyomjon; és a magányos váudornő mélyen látszott érezni e benyomást, mert kebléből újabb és újabb mély sóhajok szállottak fel, és hátrafordulva oly mozdulatot tőn, mintha az utón, melyen jött, ismét távozni akarna. Ekkor a bozótból hirtelen egy férfi lép eléje, örömtől sugárzó arczczal kiáltva : Nerina, oh szeretett Nerinám ! hát mégis eljöttél ? Az első pillanatban a nő összerezzen, de azután hirtelen felrántja fátyolát és ime, a legnyájasabb s legszebb arcz mosolyog az előtte álló férfira, ki őt szenvedélyesen keblére szorítja.
