Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-02-19 / 20. szám
BKASSÓ. Rejtélyes gyilkosság. Ezen czim alatt közöltünk lapunk 15 ik számában egy érdekes esetet, mely Brassó közönségét nagy izgatottságban tartotta. Erre vonatkozólag egyik brassói levelezőnk újabb tudósítást közöl velünk, mely következő. Brassóban a 288. számú őrbáz közelében folyó bó 1-én egy a vonat által elgázolt bulla találtatott, A bulla a polgári kórodába szállíttatott, a bol többek által mint II. Sándor gyalogezrednek egyik zenekari őrmestere, ki a mult év őszén bocsáttatott el, schleinbachi Busch Ignácz hullája gyanánt ismertetett fel. A kir. törvényszék a vizsgálatot azonnal meg is indította s ennek folyamán kiderült, miszerint Busch Ignácz testén emberi kéz által okozott sértések nem ejtettek, hanem bizonyossá vált, hogy annak teste élve került a vágányokra és hogy az a vonat által történt elgázol tatását megelőzőleg élt. Ismerősei állítása szerint az életében nála volt tárgyak közül semmi sem hiányzott a feltalálásnál, mert órája, tárczája s több más tárgy mind zsebében volt. Volt-e pénz a tárczában és mennyi, az nem tudatik; de találtatott tárczájában egy jegyzet, melyet ismertek fel, melyben búcsút vesz ismerőseitől mert ő nem élhet tovább, neki meg kell halni, ő öngyilkos lesz. Kapcsolatban van ez esettel az is, hogy a helyben állomásozó gyalogsorezred zenekari karmestere Busch Ignácz schleinbachi lakostól — a meghalt atyja, melyben ez a karmesternél fia után kérdezősködött, minthogy az a szülői háztól, hol kényelmesen ólt s élhetett, még január 25-én minden tudósítás nélkül eltávozott ős újabban egy levelet intézett hozzá Brassóból, melyben tudtára adja, hogy nem fog többé a szülői házba visszatérni, hanem öngyilkos lesz s mikor atyja e levelét olvassa, ő nem lesz többé az élők sorában. Minden körülmény azt bizonyitja, hogy Busch Ignácz öngyilkossági szándékból feküdt a vágányra. Az öngyilkosság oka eddig teljesen ismeretlen, mert Busch semmi jelét sem adta ismerősei előtt ezen szándékának, buskomor nem volt s igy tette meglepett mindenkit. Egyik ismerőse azonban tudni akarja, hogy szerelmi viszonyban élt egy brassói nővel, kit nőül venni akart. Meg is ígérte a nőnek, hogy elveszi és ép ezért ment haza atyjához, hogy a házassághoz beleegyezését megnyerje. Az apa azonban ebbe semmi körülmény között sem egyezett s nagyon valószinü, hogy ez okozta a fiú halálát. Különben e hir nem biztos. így mégis öngyilkosságnak derült ki a dolog s nincs oka félni a brassói közönségnek, hogy gyilkosságok kezdenek nálunk is napirendre térni. Nyílt levél a Nemere Határszéli Közlöny tek. szerkesztőjéhez. Brassó, 1884. febr. 15. Tekintetes szerkesztő ur 1 Becses lapjának idei 18-ik számában olvastam a „Szélhámosság Brassóban“ czimü közleményt, mely — mint kivettem — a szerkesztőségből magából van írva, lévén benne ezen passzus! ,.melyről lapunk emlékezett meg legelőször“ stb.*) Én részem*) A levelet, illetve tudósítást egyik brassói levelezőnktől vettük s csak örvendünk, ha nem való. Szerk. Tévedések vigjátéka. (Beszély.) Irta: Ziohy Károly gróf. (Folytatás.) V. A két hölgy a salonba lépett. Margit követé Ni- kóné tanácsát: lefeküdt a pamlagra. Nikóné hosz- szan legeltető szemeit Margitnak dúlt vonásain, pi- hegő keblén. — Férjed nem szeret, megcsalt! — mondá pát- hoszszal. Hogy mennyire volt csalhatatlan a Nikóné tapasztalata, kitűnt abból, hogy Margit egy tompa sikolyt hallatva csakugyan elájult. — Szegény kicsike! sohajtá Nikóné hozzálépve — én megtettem kötelességemet. A midőn Nikóné elégnek találta az ájulást, kivette szagos üvegét, Margit orracskája alá tartá, miközben halántékát dörzsölgeté. A női szív örök rejtély. Margitot az ájulás korántsem lankasztá el. Felugrott. Megragadá Nikóné kezét. — Ki a szentségtörő bűnös czinkostársa, ki az, ki Bélámat hálóba kerítő ? Tönkreteszem, összezúzom, vitriolt öntök arczába . . . — Nyugalom, nyugalom — csititá Nikóné. Rósz terv, mert az ilyekért bezárnak. — Mit tegyek, mit tegyek — zokogott Margit. Itt hagyom, még ma válók tőK — Ezzel csak a bűnösök örömét fokoznád. — Oh néni, miért tettek engemet Bélával ily •zerencsétlenué. ről nem vagyok ez ügyben érdekelve, mert, mint b. lapja irta, a kérdéses franczia társulatot Dr. He- rell képviseli és mint tudom, a leendő alpereseket, kik esetleg felperesekként is felléphetnek, Harmath Lajos ügyvéd fogja képviselni. De megengedi tek. szerkesztő ur, ha én, mint lapjának barátja, ki önt hébe-korba már felkerestem és talán ezután sem fogok hallgatni, becses figyelmét azon körülményre vagyok bátor felhívni, hogy „per esetén két félt szoktak kihallgatni“. Egyébiránt bátran merem állítani, hogy nemcsak én, de mások — számtalanok — nem tudunk megbarátkozni azon gondolattal, hogy egy magánemberek magánügyébe vágó kérdés a lapok hasábjain nyilvánossá tétessék, nem soha egyoldalú informácziók alapján. Hogy pedig a kérdéses közlemény egyoldalú information alapszik, azon kétkedni senki sem fog, ki a közleményt elolvasta. Én részemről nagyon fogok örülni, ha az ön becses lapja nevezetes ős közérdekű j o g- erejü bűnügyi ítéleteket, talán „törvényszéki rovat“ alatt hozni fog, habár ez inkább a szaklapok keretébe tartozik, de nem találom czélszerünek egy j leendő pernek előzményeit egyoldalú informáczió alapján tisztességes czégek avagy egyes személyek — habár névtelen — gyanúsításával a nyilvánosságra hozni. Ez nem lehet czélja a sajtónak. Perek felett nem a nyilvánosság, hanem a bíróság Ítél, mig a bíróságok ítéletét — ha közérdekű hozza nyilvánosságra a sajtó. Ez az én szerény nézetem. Igaz ugyan, hogy nóvleg a felek nincsenek megemlítve, de ez az ügy Brassóban köztudomású és igy valószinü könnyen lehet tudni, hogy kik vannak a névtelen szélhámorosok alatt értve. Külömben a kereskedelmi törvény 453 és következő §§-sainak gondos elolvasása, tanulmányozása és alkalmazása, úgy a biztosítási ügyekre vonatkozó bárcza és egyéb feltételek elolvasása nélkül a kérdéses tárgyhoz hozzászólni nem is lehet. Végül csak azt vagyok még bátor megjegyezni, hogy nem állhat az, miszerint a kérdéses kereskedők megvizsgáltatták a biztosi- tandót és illetve konstatáltattak az illetőnek egészséges voltát, mert mindég az intézet saját orvosa által vizsgáltatta meg a biztositandót. Az érdekeltek sok mindent mondhatnának e tárgyban, de én nem vagyok erre hivatva, de a t. szerkesztő ur által oly dicséretesen meginkult „Határszéli Közlöny“ érdekében jónak látnám az ily perek előzményeit nem közölni, nem soha egyoldalú informatio alapján.-IVidéki levelezés. Maros-Vásárhely, 1884. február 12.*) Tekintetes szerkesztő ur ! Egy érdekes törvényszéki tárgyalásról akarom t. olvasóit értesíteni, mely tegnap egy órai megszakítással reggeli kilencz órától esteli kilencz óráig tartott. A eset egy nőgyilkosság körül forog s különben következő. Wavrina szász-rőgeni fiatal kereskedő két évvel ezelőtt nőül vette Wermescher Berta ottani jómódú leányt. Boldogul éltek egymással másfél évig * a férfi magas szőke, gyönyörű testalkatú s korára nézve csak 23 éves, a nő pedig ritka szépség. A házasságból egy gyermek is származott, ki még növelte a boldogságot. *) Mult számunkra elkésve érkezett. Szerk. — Hja, lelkem, ki olvashat a vesékbe ? — Tudni akarok mindent, szóljon. — Csak úgy, ha ígéred, hogy tanácsaimat híven követed. — ígérem, esküszöm! — Halld tehát. Béla mindig rossz szemmel nézte, ha ide jövök. — Igaz. — Tudod miért nem szívelhet ? Mert sejti, tudja, hogy engem megcsalni nem lehet. De menjünk tovább. Kedden este Dudásnő . . . — Du-Du-Dudásné! mo-mo-most is. Margit nem fejezhető be szavait. Szive szorult. Hangja elakadt. Visszahanyatlott a puha pamlagra. Pillanatnyi szünet után halkan sugá: — Tovább, tovább. — Hideg vér. Kedden este nyolcz és kilencz óra között ott a Varga utcza végén találkoztak. — Igen, azt mondá, a kaszinóba megy. Béla veled ment. Dudás nem volt otthon. A többit képzelheted. Oh, meghasad a szivem ! — Nem üvegből van az. Az a hájfejü Dudás azonban neszét vette a dolognak ... — S ott kapta ? — Ott. A Jármára összecsődült a nép óh gyalázat ! — Vívtak ? — Nem. Egyszerűen kidobta. — Bélát ? ! — Igen, Bélát, a hires orvost. Először azt hittem, hogy bátyádat Dánielt, de meggyőződtem az ellenkezőről. — Hogyan ? • A férfi üzlete eleintén igen jól ment s boldogságuk zavartalan volt; azonban a második évben hanyatlani kezdett. Hirtelen szünetelt az üzletforgalom, a tőke elapadt és a férfi kénytelen volt neje hozományához nyúlni, hogy üzletét azzal újból emelje. A nőnek nem is volt ez ellen kifogása, de midőn Wavrina egy alkalommal a házból üzleti dolgokban eltávozott, a nő két fitestvére rábírta nővérüket, hogy hagyja el férjét, ki még az ő vagyonát is tönkre teszi és tegyen intézkedéseket, vagyona biztosítására. A nő engedett a rábe zélésnek ■ összeszedve sátorfáját, elhagyta férjét, ki haza térve, lakását üresen találta. Az eset a városban közbeszéd tárgyát képezte, a férj becsületében sértve találta magát s boszut forralt s a hitszegők szorongatni kezdték. A szégyen őrültté lett — úgymond a férfi — mintha ittas volnék, úgy tántorogtam csak, nem ettem s nem aludtam. Fenyegető leveleket irt nejének, ez viszont megígérte neki, hogy igyekezzék rendezni az ő fivéreivel a differencziákat, akkor visszatértek hozzá ■ ők ismét teljesen boldogok lesznek. Hívta magához, mert ő még mindég szereti s kérte, hogy ne feledje el öt. Ez alatt a két testvér — gazdag gyárosok — minden rendelkezésökre álló eszközzel siettette a házaspár elválasztását ágy- s asztaltól. Mindkét félt megidézte a pap. A férj nyolcz nap óta töltött revolvert hordott zsebében, elhatározott szándéka volt, neje életének véget vetni. A megjelenés napja elérkezett, ő előtte való este meglehetős sok pezsgőt ivott s midőn a pap előtt megjelentek, a férj szemrehányásokat tett nejének, hogy őt elhagyta. „Szégyen — úgymond — hogy elhagytál!“ — „Tönkre tetted vagyonomat“ — volt a válasz. A lelkész felvette a jegyzőkönyvet, a felek karöltve távoztak. Útközben találkoztak a nő egyik fivérével. A férj kérdi nejét, vájjon hazamegy-e vele, a nő fivérére néz, s nemmel felel. Ekkor hirtelen lövés dördül el s a nő halántékán találva, hirtelen halva rogyott össze, fivére pedig elmenekült, ki után szintén három lövést küldött a kétségbeesett, melyek azonban szerencsére nem találtak. A férj nem szökött, hanem rá sem nézve neje holttestére, egyenesen a hatósághoz ment és feljelentette magát. Ez a tényálladék, — elég szomorú s újabb bizonyítékát adja annak, hogy házasfelek dolgaiba nem jó beleavatkozni senkinek. A helybeli kir. törvényszék f. hó 11-én Ítélt ez ügyben. A törvényszék elnöke, Binder,- szavazó bírák Szőcs és Moldován. A vádat Kozma Gyula kir. ügyész emelte szándékos emberölés miatt, a védelmet igen ügyesen Csongvay Lajos ügyvéd gyakorolta. A törvényszék a hosszú tárgyalás után vádlottat élethossziglani fegyházra ítélte, mely ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott fellebbezett. Hasbeszélő az árverezésen. A párisi „Hotel Drouot“-ban, a központi árverési hivatalban, mulatságos árverés történt, melyet egy franczia lap igy ir le: Egy nap a maison Drouot egyik termében Pária régiség- és mU-kereskedői nagy számmal gyűltek össze, hogy részt vegyenek régi képek elárverezésén Egy sötét kép, mely aggastyán főt ábrázol, Rém— Tudod édesem, a kit elvernek azon csak marad valami látható jel. Kék folt, karczolás . . . — Oh. ő az, óh gyalázat! VI. A ki Dombory Bélát közelebbről ismerte, egy hó óta nagy változást észlelhetett rajta. Komor, magába zárkózott, kerüli a társaságot, s a mi a legborzasztóbb, szórakozott. A városban sok mindenfélét suttognak a hirbuvárok. Jóakarói azt mondják, hogy a dífteritisz gyógymódján töri a fejét ; sokat tanul, azért néz ki rosszul. Nem jóakarói : hogy sok nyomja a lelkiismeretét; sokakat küldött a diagnózis meg nem állapithatása miatt a másvilágra. Hja' fiatal orvos tapogatózik. Már már bizalmatlan tekintetekkel találkozott. Betegei, kik azelőtt szó nélkül követték rendeletéit, most megjegyzéseket koczká2tatnak: „hátha meleg borogatást ?“, „vagy talán hideget“. „Nézze meg uram, chinint irt-e, vagy Paullina sorbilist ?“ —- és igy tovább. Dombory azért nem haragudott, sőt szerette, ha figyelmeztették. Tény az, hosry leginkább kerülte otthonát, azt a kedves otthont, melynek megalapításán annyit fáradozott s a melyet annyira szeretett. Úgy érezte magát, mintha boldog és szerencsés soha nem lett voma. — így csalódni 1 — sóhajtá — Oh, nők ! tehát nincs kivétel köztetek ? Mily ördögi varázs rejlik a főkötőben, a mely e változást előidézte ? Béla e szavai a rendelő szobában hangzottak el, hol egy idő óta szabad idejét töltő. Mivel ? talán pathologiai müveket tanulmányoz ? Dehogy ! Lélek-
