Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-12-13 / 139. szám

i*. 554 —•'

állítás ellen, mintha a szabad birtokfelosztás el- keriilhetlen következménye volna a nagyszámú végrehajtás ; pedig érvet ez csak igy képezne a szabad birtok ellen.

P. N.

Bank-szabadalom és valuta-szabályozás.

(Vége.)

A magyar kormány második feltétele az, hogy az osztrák-magyar bank magyarországi intézeteinek dotáczíója fölemeltessék. Itt elvi kérdésekről lévén szó, mellőzzük azt, hogy mennyivel emeltessék a dotáczió ; erre nézve megadják az alapot az eddigi tapasztalatok. Az elvi kérdés tehát az, hogy a dotáczió felemeltessék. Igen valószínű, sőt bizonyos, hogy az osztrák-magyar bank igazgatósága a dotáczió fölemelésére vonatkozólag azt fogja mondani, hogy felesleges (?), mert a bank önkényt megtette azt, mire szerződésileg kötelezve sem volt. Igaz, és daczára annak, hogy üzletileg csak előnyére vált, mégis köszönetét mondunk a banknak azért, hogy valahányszor annak szüksége fennforgóit, raindauy- nyiszor akadálytalanul emelte a magyar intézetek dotáczióját. Azt hisszük azonban, hogy az osztrákmagyar bank igazgatósága is be fogja látni, hogy egy állam nem maradhat állandóan függő viszonyban egy banktól, még ha az a monarchia első bankja is, és eltekintve attól, hogy Magyarország állami tekintélye is sürgősen követeli, hogy a dotáczió felemeltessék, a tapasztalatok alapján megállapítandó szükséges niveaura, mi a dotáczió felemelésének beigtatását a szerződésbe még azért is bátrak vagyunk követelni, mert legjobb barátaink kötelező Ígéreteiben is csak akkor bízhatunk, ha azok Írásban vannak foglalva.

Áttérhetünk most a bankkormányzó második fontos enuncziácziójára. Általános m glepetést keltett a kormányzó beszédének következő része :

„Ez alkalommal kötelességének véli a bank rámutatni a már évek hosszú során át létező kivételes állapotra, melybe a bank az államjegyek kényszerforgalma által jutott, és mely egyedül volt oka annak, hogy a készpénzben fizető jegybankok sorába nem léphetett. A m marchia jegybankja már hivatásánál és állásánál fogva sem mulasztaná el, a hosszabb időre tőrténeudő szabadalom-megújítás alkalmát a nélkül, hogy a valuta helyreállításának, habár az állami feladatok körébe tartozó kérdését, érintse. De az osztrák-maeyar banknak erre még egy külön közvetlen oka is van mert a mostani bankalapszabályokban a készpénzfizetések felfüggesztése egyenest ki van mondva, és lehetetlen, hogy az osztrák-magyar bank maga hozza javaslatba oly alapszerü határozatoknak és viszonyoknak változatlan fennmaradását, melyek által akadályozva van, hogy első és legfőbb feladatát mint jegybank teljesítse.“

Tudvalevő, hogy a valuta szabályozásának kérdése e pillanatban komolyan nem tárgyalható és csakis egy-két bécsi lap erőszakos c./ikkezóse tűzte napirendre, honnan bizonyára már rég lekerült volna, ha az osztrák-magyar bank kormányzója, fentebbi nyilatkozatával nem ad e kérdésnek újabb, babár csak efemer aktualitást Bármennyire kutasEpiirraaaa.2aa.álc.

(Mutatványul a Thewrewk Árpád által szerkesztett „Haza és Külföld“ ez. havi folyóiratból.)

Egye3Q.lt erővel I

Bár kicsiny a csermely s egyedül bár gyönge, de sok-sok Más csermellyel együtt vajmi hatalmas, erős I Oh magyar, a ki hazád szereted, hadd abban az ádáz Visszavonást s egyesülj! A haza igy lesz erős.

*

Kora Yénség.

Nincs annál szomorúbb tünemény, mint látni egy embert Éltének tavaszán állni a tél küszöbén.

*

Mértékletesség.

A ki vidám, csöndes, mértékletes életű ember,

Annál ritka eset doctori látogatás.

*

Halál-okok.

Nem tudom én, a halált a művész mért fösti kaszával?

A mivel ölni szokott, az: Venus, orvos, ital.

*

Sajnos I

„Addig nyújtózzunk csak, a meddig a mi takarónk éri“ Eégi magyar mondás: ritka magyar követi.

*

Az élet négy szaka.

A gyermek játékot óhajt, ideált heves ifjú,

Férfi dicsőséget, kincset a gyönge öreg.

*

Nagyságos.

Annyi a „Nagyságos“, mint mennyi a csillag az égen, De „ságos“ nélkül hol van az egyszerű „nagy“?

T

Jól van ez igyT

Jól van ez igy! Mindent nem kaphat bőven az ember. Egynek nincs elég kenyere, másnak esze.

*

suk azonban, nem bírunk nyitjára jönni annak, mi késztette a bankigazgatóságot arra, hogy a kormányzóval elmondássá azt a passzust, mely nagyon alkalmas arra, hogy megzavarja azt a jó egyetértést, a bank és a magyar kormány közt, melyről előbb is említést tettünk. Igaz, hogy az osztrák pénzügyminiszter kedvencz eszméje a valuta-szabályozás, és igen természetes, hogy a magyar pénzügyminiszternek is legfőbb óhaja, hogy rendezett valutával bírjunk, de ha valahol, úgy az osztrákmagyar banknál tudhatnák legjobban, hogy a va luta szabályozásáról lehet ugyan sokat beszélni és írni, de a beszéd és Írásnak ma a legcsekélyebb gyakorlati eredménye sem lehet. Es hogy az osztrák-magyar banknál csakugyan tudják ezt és ismerik a magyar kormány abbeli nézetét is, hogy ma a valuta szabályozására gondolni sem lehet, arról eléggé tanúskodik az osztrák-magyar bank hivatalos közlönyének, a „Trésorának egyik közelebbi czikke, melyben a többi közt szó szerinti fordításban ez áll :

„A valuta csak közösen, Ausztria és Magyarország által szabályozható. E czélból az osztrák miniszternek Ausztria és a magyar miniszternek Magyarország deficzitjét kell zérusra szállítani. Hogy a valuta helyreállítása, megváltozhatlan deficzitraen- tes legyen, hanem úgy kell alkotni, hogy a deficzit visszatérése hosszabb időre lehetetlenné váljék. Ezt a monarchia mindkét feléről előre kell feltételezni és csak azután fog következni, hogy nemcsak mindkét fél önmagának szerzi meg a mulhatlanul szükséges garancziát, hanem az egyik fél arról is fog meggyőződést szerezni, vájjon a másik képes-e fön- tartani deficzitmentes budgotjét. A valuta helyreállítása tehát azért is nehéz, mert „kettős költség- vetésen“ kell alapulnia, mert a kölcsönös biztosíték nak arra, hogy a czél el fog éretni és tartós marad, erősebbeknek kell lenniük, mintha csak egy állam törekszik e czélra. Majdnem azt lehetne mondani, hogy ez jól van így mert a monarchia inga dozó viszonyainál fogva jó, ha egy akczió, minő a valuta helyreállítása, kettős alapon nyugszik és igy kereszt-támogatással bir. *

Elhiszszük, hogy az osztrák-magyar bank is sze retne a készpénzzel fizető jogbankok soraba lépni, de erős meggyőződésünk, hogy a bank, ha még pár évig tartanak is a mai viszonyok, ép úgy fog pros perálni, mint eddig. Hogy a valuta szabályozandó, az kétségtelen, de az osztrák magyar banknak, mi kor a valu a-kérdéssel foglalkozott, nem lett volna szabad felednie, hogy e kérdésre nézve igen eltérők a monarchia két ádama kormányainak nézetei, és miután a bank igazgatóságáról sokkal jobb fogalmaink vannak, hogy sem föltételezhetnők róla az „inter duos litiganles, tertius gaudet“ nem szép elvének alkalmazását, azt hisszük, hogy csak puszta tévedésből csinált ez egyszer állampolitikát, — mely hatáskörén kívül esik — bank politika helyett.

Az is alig érthető, hogy miért oly sürgős az osztrák pénzügyminiszternek a valuta szabályozása. Ismeretes, hogy az osztrák-magyar bank azonnal szolvenssé válik, mihelyt a 80 mii iós adósság törlesztve és az állam j<-gyadössága fedezve lesz. De hát erre a 80 milliós adósságra nézve, létezik egy 1878 ban kelt szerződés Ausztria és Magyarország közt, és e^szerződés értelmében egyedül Ausztria

Csaladár.

Mindent elkövet, im, Csaladár, hogy pénzre tegyen szert, Mint töri rajta fejét, hogy kapar össze vagyont I

Milljomos is lesz utóbb Csaladár tán, hogyha nyakára A hóhér a bitón nem fon előbb kötelet.

*

Szemesé a világi

E mondás: „Szemosó a világi“ kezd most avulni.

Sokkal igazb mai nap : „Szemtelené a világ I“

* *

E 8 z m e.

Eszme nem útfélen terem; ott a kebelnek a mélyén Jő az létre, miként tengeri mélyben a gyöngy.

*

Öröm -- üröm.

A gyönyörök poharát ne ürítsd ki fenékig; az alja, Bármilyen édes is a többi, nagyon keserű.

A vérszopó sógor.

— Humoreszk. —

Irta Gödri Ferencz.

(Vége.)Tinike cseppet sem tartóztatta a férjét összemorzsolni készülő Aladár öcscsét, és az összemorzsolandó férj sem ijedett meg cseppet sem ; de Aladár öcs sem mozdult, hogy eldeklamált hajmeresztő szándékát végrehajtsa, egy cseppet sem.

Egy pillanatig úgy álltak ott, mint három sóbálvány. Ekkor hirtelen elnevette magát a Tinike férje (akarom mondani : az Aladár ur „vérszopó sógora“) és minél jobban bámult erre a dühében sápadozó Aladár urfi, annál hangosabb nevetésre fakadt.

— Hahaha! kedves Aladár öcsém, mondhatom, belőled kitűnő színész válnék! Hahhaha! . . . Csak rajta, folytasd megkezdett amoroso-furioso szerepedet, mert igazán nagyon jól sikerült. En itt mindjárt helyet is foglalok ebben a fauteuilben s innen fogok benned gyönyörködni, akár csak a nemzeti színházban volnék. Hahaha! ez igazán pompás élvezet lesz ebéd No, halljuk hát!

r tartoznék ez adósságot törleszteni. Magyarország ugyanis direkt nem adósa az osztrák-magyar banknak és 1888-tól az addig még nem töilesztett adósság részének csak 30 százalékát tartozik fizetni nem a bank, hanem Ausztriának minden kamat nélkül és törlesztene 30 százalékot 50 éven át, úgy hogy évenkint mintegy Va millió terheli Magyarországot a 80 millió adósságból.

Mindezek eléggé megmagyarázzák, miért keltett Magyarországon feltűnést Moser bankkormányzó beszéde. Reméljük, hogy az osztrák-magyar bank körében is belátták, hogy e beszéd szerkesztése kissé el volt hirtelenkedve és a különben mindig tapintatos igazgatóság a tárgyalások mentén bizonyára rajta lesz, hogy annak élét teljesen elvegye.

M. P.

A gazdasági helyzet az év végén.

A gazdasági helyzet változása óta, mely rövid lendület után egyes pontokban már az 1880 ik évben nyilvánult, úgyszólván az összes áruezikkek árai szakadatlanul hanyatló irányzatot követtek, mig a legfontosabb czikkek elértéktelenedósi pro- czesszusa oly ár niveaut ért el, mely már nem áll mögötte az 1873—79-iki nagy áresésnek. A veszteségek, melyeket ez által a nagy kereskedelem szenvedett, rendkívül jelentékenyek és ha e veszteségeket kevesebb végzetteljes következmény kísérte, mint a nagy válság utáni években, — úgy ez csak annak a körülménynek köszönhető, h így a hanyatlás nem volt hirtelen, úgy, hogy nem annyira egyesek, hanem inkább az összes kereskedelmi osztály 8ujtatott általuk.

Hí azonban a veszteségek kevósbbé súlyosak is, mert az áresés nagy időszakra terjedt ki és részben a termelőket érintette, mégis kimaradhatatlan volt, hogy a szegényebb elemek e h dyzet áldozatául essenek ás némely tekintélyesebb házak is, melyek túlterhelték magukat nagy kötelezettséggel, a rendkívüli igényeknek nem voltak képesek megfelelni. Hogy az üzletvilágot ily viszonyok közt gyakran nyugtalanítják jelentékenyebb fizetésképtelenségek, az, az általános gazdasági viszonyok kikerül- hetlen következménye; de azért itt van már az ideje fölvetni a kérdést: vájjon a tisztulási proczesszus nem közeledik e már végéhez ?

Kétségtelenül felis.u írható, hogy a fizetésképtelenségek száma, az utóbbi időben nagy mérveket öltött és az általánosabb figyelmet esik azért kerülték ki, mert a fizetésképtelenségek tcVmyire egyenként és nem egy időközben fordultak elő. Csak az elmúlt hónap is hány hmb-lurt hozott ! Némely hír, jelentékeny házak összeroskadását jelentette és mig az egyes eset nem talált különös figyelemre, összeségükben az esetek a ga/d isági helyzet jeleiül mutatkoztak. Ilyen jelentőségű eset volt pl. a hollandi. A holland-indiai árukereskedelem sokat szenvedett az idők kedvezőtlensége alatt.

Mindenek fölött igen sokat szenvedett az áresés alatt a ezukor, e fontos termény. A jávai ezukor- termelés 1871 óta páratlan kiterjedést nyert. A jávai ezukortermés, mely 1880 ban 2,896.446 pi- colt tett (egy picol = 61.5 klgrml és 1881-ben 3,722.236 picolt, 1883-ban 5,200.000 picolra ernelTinike, a bájos fiatal asszonyka, nem értette már most az egész históriát, tehát nem is tudta hamarjában, hogy mit tegyen : sírjon e, nevessen-e, hanem szorongva tekintge ett hol hűtlennek deklarált, ha- hotázó férje urára, hol a szoba közepén összeszori- tott öklökkel álló öcscsére, s úgy várta a dolog kimenetelét. — Aladár urfi nem tűrhette tovább vérszopó sógorának gúnyos kaczaját és élezeif, tehát nagy lélekzetet vett, hogy egy újabb falrengető frázist eldöiögjön ama rámséges sógor fölött s azután rögtön összeraorzsolja vagy megfojtsa azt, ott a ruganyos karosszékben.

Azonban, mielőtt nagy munkájába foghatott volt na, fölugrott a fauteudből megfojtandó sógora, és most már nem nevetett többé, hanem komoly arcz- czal fordult Aladár hősünk felé s rákiáltott:

— De azt mondom már most, hogy vége legyen minden bolondságnak, öcsém! Ennyi elég volt. Ha elment az eszed, azt nagyon sajnálom, hanem tudd meg, hogy az enyém mindig helyén van s ezzel talán segíthetek a tiéden is !

— De ... de hát, nem addig van a ! -— hebe ■ gé a némileg lehűtött öcs, — mert hát izé ... az üvegajtó . . . meg aztán Margit ? . . . Ühüra !

Igen, igen jól tudom én, mi bajod van, szép öcsém ; hanem hidd el, egy mákszemnyi felvilágosítást sem adnék neked, hadd törd rajta gyönge fejecskédet, ha meg nem zavartad volna már azt a kis durczást is ott ni, ki a sarokban hallgat.

Igazán, nagyon szeretném hallani; gyönyörű egy mese lehet! — mondá úgy félvállról Aladár urfi, még mindig nagyon bízva saját föltevése valódiságéban s azon boldog hitben ringatózva, hogy ha most a sógor nem ludja ügyesen kivágni magát, mennyivel nagyobbat fog ő nevetni azon, mint minőt az nevetett, csak pár perczczel előbb, rajta.

A kedves férje hűtlenségén búslakodó Tiniké is, neszét vévén, hogy valami felvilágosítás következik,

kivftnoşiah «tösompolygott,