Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-08-23 / 94. szám
Qjgr* Melléklet a „Nemere Határszéli Közlöny“ 94-ik számához (szombat, aug. 23.) Emlékirat a keleti marhavész behurczokísa ellen Romániával szemben eszközlendő óvóintézkedések, illetőleg az 1874. évi XX. lör- vényezikk módosítása tárgyában. (Vége.) De a kincstárnak csakis Oraován kellene saját terhére építeni e raktárt, a mennyiben Brassó város közönsége már a brassói vesztegkirendeltség felállítása alkalmával igen előnyös ajánlatot tett a magas Minisztériumnak — a mely azonban akkor elutasittatott, t. i. hogy felállít a saját költségén egy minden tekintetben megfelelő raktárt azon feltétellel, ha a kormány az állam közegeinek kezelése mellett a fertőztelenitési dijakat mindaddig a városnak engedi át, a mig a raktár építési költségei fedezve vannak, mely után a raktár a kincstár tulajdonába megy át. Azt hiszem, erre Brassó város közönsége most is hajlandó volna, mi által a kincstár az egyik raktár építésének terhétől meg volna kímélve és előbb- utóbb az mégis az Ő tulajdona. E raktárakhoz még egy-egy vesztegó'r volna alkalmazandó, de egyéb költséggel az nem jár. Mig azonban ez oldalon még költségemelés igény éltetnék, addig más oldalon határozott megtakarítás volna eszközölhető. Szerény véleményem szerint a nyerstermónyeknek szekereken történő szállítása a vész behurczolására igen könnyű és ártatlan eszköz, — ha, mint már fennebb jeleztem — ily módon általában behurczol- ható, minthogy teljesen elkerülhetetlen, hogy e szekerek ökrökkel ne érintkezzenek. Csak egy példát akarok ezen állításom igazolására felhozni. Az a szekér, mely bőrökkel vagy mosatlan gyapjúval megtelten a felső-tömösi vesztegintézettől jő és a derestyei korcsmánál pihentetés, etetés, és itatás végett rendesen megáll, semmi körülmény között sem kerülheti el, hogy a csángók ökrös-fogatai közvetlen mellé ne álljanak, illetve az ökrök a gyapjú és bőr közvetlen közelébe ne jussanak és igy, ha esetleg a ragályanyag még fertó'zőképes, bizonyosan megfertőzi az ökröket is és a marhavész nálunk is kitör rövid idő múlva, a nélkül, hogy eredetét, azaz behurczolásának módját bárki is sejtené. Epen ezért a Romániából származó nyerstermények behozatala kizárólag a vasútra szorítandó, még pedig akként, hogy azok teljesen zárt és plombirozott kocsikban minden átrakás nélkül érkezzenek az illető vesztegintézethez. Ez által pedig kettős czélt értünk el. Először az államnak minden biztosítéka megvan és másodszor a magyar kir. államvasutak bevételei ez által évenként legkevesebb háromszázezer írttal gyarapit- tatnának, a mi pedig igen figyelemre méltó faktor. A Predeálon át jövő nyerstermékek jelenleg két részre oszlanak ; az egyik rész, mely vasúton szál- littatik tovább és a brassói vesztegkirendeltség kezelése alá esik; a másik rész pedig, mely Predeál- ról szekereken vitetik tovább és a felső-tömösi vesztegintézet által kezeltetik. Az esetben azonban, ha a szállítás kizárólag a vasútra szorittatik és igy azok kizárólag a brassói kirendeltség által kezeltetnek, a felső-tömösi vesz- tegÍDtézet mint ilyen teljesen felesleges, minthogy a tömösi vasútállomás elhelyezésekor azon hibás intézkedés történt, hogy az sem Felső-, sem Alsó- Tömösön nincs. E szerint tehát a felső-tömösi I. osztályú vesztegintézeti igazgatóság felesleges és czéltalan lévén, véleményem szerint mint ilyen feltétlenül megszüntetendő volna; de a mennyiben Predeálon át Romániából sok juh, kecske és sertés érkezik, melyeknek bebocsátása a tömösi vesztegintézet teljes megszűntével mindenkor a brassói vesztegkirendeltség vezetőjének kiszállását igényelné, a mi a kincstárnak ép oly kiadást okozna, mintha Felső-Tömösön egy vesztegintézeti segédet tart, véleményem szenet, Állítson fel a magas Minisztérium a megszüntetendő I. oszt. igazgatóság helyébe egy — mint a brassói — közvetetlenül a felügyelőséghez tartozó vesztegkirpudeltséget egy segéddel és veszteg- őrrel. Ez utón évenként mintegy kétezer forint megtakarítás volna eszközölhető, a mi néhány év múlva meghaladja az általam fennebb javasolt módozatokra szükséges költséget. Ezek volnának az 1874. évi XX. törvényezikk 11., 12. és 13. §§-saira javasolt módozatok, melyekre bátorkodom Kegyelmességed magas figyelmét felhívni. Ha azonban ezek nem fogadtatnának el és Kegyelmességed az idézett törvénycikket érvényben akarja tartani, úgy bátorkodom arra is következőket megjegyezni. Határzár idejében is esetről-esetre adatnak egyeseknek behozatali engedélyek úgy juhokra és kecskékre, mint állati nyerstermékekre is. Csakhogy ezen engedélyekért közvetetlenül a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt álló Minisztériumhoz kell folyamodni, a mi legjobb esetben is három-négy hetet vesz igénybe, a mellett pedig az idővesztés nagy kárán kívül a félnek költséget is okoz. Megtörténik azonban az is, mint megtörtént 1883. deczember havában, hogy mig két egy és ugyanazért kérvényező fél egyike engedélyt kap, addig R másik kérelmével elutasittatik, Történik pedig ez az által, hogy. magában a Minisztériumban is ezen ügyeknek nincs állandó referense és némely esetekre a felügyelőség véleménye ki nem kéretik, mint 1883. deczember 13-án, illetve 15-én is megtörtént. A magas Minisztérium minden egyes ily esetre a felügyelőség véleménye után adja meg az engedélyt; a felügyelő ur legjobban ismeri a viszonyokat, itt él a felek között, ismeri azok igényeit és személye bizonyára elég kezesség az államnak. Epen ezért, ha esetleg a fennebb javasolt módosítások nem találnának visszhangra, akkor legalább terjesztessék ki a felügyelőség hatásköre arra is, hogy vész esetén az esetről-esetre kért behozatali engedélyeket ő elbírálhassa és megadhassa, minden egyes esetről utólagosan külön jelentést téve a Minisztériumnak. Igen fontos, sőt határozottan állíthatom, életkérdés a határszéli lakosságra nézve a külzetek, illetve őrvonalak ügye. Ez ügy sürgős intézkedést igényel. Fennebb futólag emlitém már, mily visszás hely- I zet uralkodik a külzet tekintetében; mert mig a Soósmező, Csik-Gimes és Orsóvá környékbeli lakosok szarvasmarháikkal még vész esetén is akadálytalanul közlekedhetnek csaknem a határszélig, addig minden más helyen az illetők a vesztegintézet kapuját el nem hagyhatják. Mily visszás helyzet ez, arra elég ez egy példa is, habár számtalan ily eset van, melyek orvoslást igényelnek. Ez emlékirat keretében arra részletesen ki nem 'terjeszkedhetem, azonkívül pedig ez ügy sokkal hosszabb tanulmányt igényel. Az ügy rendezésére egy szabályrendelet megalkotása szükséges; arra pedig legilletékesebb a viszonyokat és helyzetet legjobban ismerő vesztegiutézeti felügyelő ur, a ki ennek kidolgozására felhívandó volna. Habár nem is terjeszkedhetem ki körülményesen ezen különben nagyon fontos ügyre, mégis szükségesnek tartom utalni egy körülményre, mely a felügyelőség hatáskörén kívül esik. Ott van Szörénymegye határszéle, le egész Orso- váig; a lakosság most már kizárólag állattenyésztéssel és kereskedéssel foglalkozik, melynek szarvas- marhái nyári időben a Marga községi havasuktól egész Herkulesfürdőig terjedő, a határszélen elvonuló legelőkön vannak. Különösen meglepett a Kornyaréva és Bogoltin határán átvonuló Cserna völgye, melynek jobb partján a magyar honpolgárok, hal partján pedig az oláh alattvalók legeltetik marháikat, a nélkül azonban, hogy a magyar területen legelő honi marhák a legkisebb állategészségügyi felügyelet alatt volnának, sőt mi több, h Cserna völgyében állandóan lakók marháin még a, törzskönyvi bélyeg is teljesen hiányzik. Itt tehát a romániai marhákkal való érintkezés nemcsak lehetséges, sőt valószínű, de bizonyos is. Mindazonáltal e helyről minden veszteglés nélkül hajtatnak fel marhák — még pedig nagy számban — Karápsebes, MJiádia, Hátszeg és Lugos vásáraira, honnan a legávoiabb vidékekre is elhajtatván, utjokbíiu mindenitt a vész kitörésének alapját vethetik meg. Ily körülmények közöt határozottan kárba vész a kincstár által az erdéyi határszéleken állategészségügyi czélokra kiadott tetemes költség, mert mig egyfelől minden szigorra zárjuk el magunkat és alkalmazzuk az 1874. éviXX. törvényezikket, addig másfelől az ország kapua. a vész behurczolásának teljesen nyitva áll. Ezen bajokon nézetem szerint csakis az által lehetne segíteni, illetve azországot a vész behurezo- lása ellen e helyen is biztosítani, ha a Cserna völgyben egy állandó ésaz orsovai vesztegintézethez tartozó vesztegkireneltség állittatnék fel, mely az egész völgy feletti felgyeletet gyakorolná. Ez pedig annál is szkségesebb volna, mert a Cserna völgyéből Romáiéba oly utak vezetnek, hogy azokon — ha a temőszet el nem zárja — lóháton nyerstermékek isbehozhatók. De indokolva volna ezen vesztegkirenoltség felállítása még az által is, hogy az ottani htárszéü községekben napirenden lévő ló- és szartsmarha-lopásokuak eleje vétetnék, mert a kirendltség elzárná a kiviteli utat. A Cserna völgyére felbzott viszonyok csaknem teljesen ugyanazok, minti Csikmegyéhez tartozó határszélen, t. i. Belboril Bukovináig, a hol a vész behurczolása ellen lsonlókép egy a tölgyesi vesztegintézethez tartozó isztegkireudeltség volna felállítandó. Az állategészségügyi intskedések egyik leglényegesebb része volna a mamtörzskönyv, mely szerint a csempészet könnyeuyolna felismerhető, ha- hogy a törzsköuyvek czélsfüen vezettetnének. Ámde itt is többet Ígér. ezégér, mint a menynyit valóságban nyújt. A törzskönyvek jelenleg sakis a határszéli községekben vezettetnek, de itis csak úgy, a hogy — csakhogy neve legyen a gymeknok és mindamellett tetemes költséget okozz államnak. A törzskönyvelés jelen aljában czéltalan és tarthatatlan. Csakis a határszé községben vezettetvén ily törzskönyv, ha esetleg empészet történik, azt bebizonyítani csaknem lehe len, mert már a szomszédos község nem vezet törzskönyvet és igy a csempészett marha könnyen a szomszédos községből származónak vétethetik, a minek ellenkezőjét bebizonyítani ismét igen bajos. De feltéve, hogy a törzskönyvek rendesen is vezettetnek, — a mi azonban távolról sem áll — akkor is igen könnyű a (örvényt állategészségügyünk rovására kijátszani. Ugyanis a törvény intézkedése szerint hízó- és kereskedésre szánt marha nem törzskönyvelendő. Ha már most valaki szarvasmarhákat becsempész és ellene a nyomozat megindul, hacsak határozottan terhelő körülmények nem forognak fenn, ő nagyon könnyen talál kibúvót; marhái egyszerűen kereskedelemnek vannak szánva, melyeket csak az árak nyomott voltánál fogva nem adott el. E réven kikerülte a törvény szigorát és daczára az esetleg rendesen vezetett törzskönyvnek, a csempészet nem bizonyítható reá. Czélravezető volna a törzskönyvelés azon esetben, ha azt az egész országban minden egyes község vezetné, a mi azonbau a kincstárnak igen nagy költséget okozna. E költség azonban megtakarítható volna egy más és sokkal czélszerübb intézkedés által, mely egyszersmind elejét venné minden csempészetnek. Ez intézkedés pedig nem egyéb, mint az egész ország marhaállományának megbélyegzése, a mi egyszersmind szükségtelenné teszi a törzskönyvelést. — A bélyegzés módja pedig sziutén igen egyszerű. Az összes állami állatorvosok szám szerint osztandók fel, azaz minden állami állatorvosi kerületnek legyen külön száma. Minden áll. állatorvos egy nehezen utánozható és számát tartalmazó bélyegző-vassal volna ellátandó; és a mennyiben minden állami állatorvos évenként négyszer tartozik kerületét beutazni, körútja alkalmával bélyegezze meg az újszülött borjukat. A bélyegzés a jobb faron volna eszközlendő, mely annyiban előnyösebb a mostani szarvbélyegzésnél, hogy az állandó, mig a szarv idővel hámlik s igy a rajta lévő bélyeg is eltűnik. Ilyformán a határszéli marhaellenőrzés is biztosabb volna s a mellett könnyebb is, mert az állaton első tekintetre is felismerhető volna, ha vájjon bel- vagy külföldi-e. Feltéve azonban, hogy Kegyelmességed elfogadja az itt ajánlott módosításokat és a honi szarvasmarha legelés czéljából kimehet Romániába, illetőleg hazabocsáttatik az általunk fennebb javasolt eljárás mellett, akkor e kivitelt is igazolni kell. Lehet pedig ezt akként, hogy a vesztegintézet a most használatban lévő vesztegiutézeti bélyegzővel szarván bélyegzi az állatot, mig azon állatok, melyek külföldre eladatnak, tehát a bebocsátásra igényt nem tarthatnak, egy a kivitelt jelző bélyegzővel az illető vesztegiutézet által bal farukon bélyegzen- dők. E bélyegzési rendszer a csempészet legbiztosabb ellenszere és czélszerüsége mellett azon nagy előny- nyel is bir, hogy — mig a törzskönyvelés tetemes költséget igényel, addig ez minden nagyobb költség nélkül életbe léptethető. Az egyedüli költség az alkalmas bélyegző-vasak beszerzése. Még csak egyre akarok vonatkozni, és ez a határszéli vesztegintézetek felszerelése. Vesztegintézeteink semminemű felszereléssel nem bírnak, a melyek pedig elkerülhetetlen szükségesek. Betegedjék meg egy a veszteglő állatok közül, nem képes az állatorvos annak hőmérsékét megállapítani, mert nincs hőmérője; hulljon el egy állat, melyet neki bonczolni kell, nincs bonczoló-esz- köze, hanem esetleg konyhai kések segítségét kell igénybe venni; üssön ki esetleg valamely ragályos betegség, ő nem képes a ragályt megállapítani, mert nincs górcsöve. Ep ezért mindeu veszteginté- zelet fel kellene szerelni egy állatorvosi hőmérővel, egy bonezoló eszközzel és egy górcsővel; de különösen a két előbbi feltétlenül szükséges. Tárgyam végéhez értem, nem is nyújtom azt hosz- szabbra. Kegyelmes Uram! Úgy az állam, mint a felek érdeke ez emlékiratban javasolt módozatoknál meg van védve. Az államnak ezen eljárás minden körülmények között feltétlen biztosítékot nyújt a keleti marhavész behurczolása ellen, a feleket pedig megkíméli a sok kellemetlen zaklatástól. Hazánk bőr- és gyapjuipara úgyszólván teljesen attól van függővé téve, megváltoztatik-e az 1874. évi XX. törvényezikk, vagy nem; ha előnyösen meg- válloztutik, e két fontos iparág haladni s a közvetve vagy közvetetlenül abból élő sok ezer honpolgár sorsa javulni fog; de ha ez állapot továbbra is fennmarad, az ipar napról napra hanyatlani, any- nyi ezer honpolgár pedig előbb-utóbb koldusbotra jutni fog. Mindkét érdek lebegett szemeim előtt, midőn elhatároztam magam ezen emlékirat kidolgozására és I Nagyméltóságod magas színe elé leendő terjesztésére. Kegyelmességedtől függ ezt elfogadni vagy elvetni. Kelt S.-Szentgyürgyön, 1884. szept. hó 1-én. Nmltgu Miniszter Ur legalázatosabb szolgája Szterényi József, a „Nemere Határszéli Közlönyt felelős szerkesztője.
