Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-21 / 9. szám
gyér szaporodása minden gondolkozó hazafi kötelességévé teszi kutatni, miképpen lehetne legjobban elejét venni annak, hogy a lakosságnak ezen jelentékeny része ne váljék magyarellenes elemmé és ne legyen kénytelen reményeket fűzni oly eshetőségekhez, melyek politikai lételünkkel ellentétben állnak; miképp lehetne elérni, hogy a zsidóság nemzeti erőink erősbitésére szolgáljon és kipótolja azt, a mi fajunkból a kereskedelem és ipari tevékenység terén hiányzik. Ez lehetett és nem más az oka annak, hogy a kormány beterjesztette a keresztény és zsidó közötti házasságról szóló törvényjavaslatot, melyet a főrendiház kitartó makacssággal ellenez Nézetem szerint csak két mud van a Magyarországra nézve oly nagy fontosságú zsidó-kérdést megoldani: az egyik a zsidóknak olyan mérvtl üldözése, életüknek olyan elkeseritése, hogy kénytelenek volnának önként kivándorolni. Nincs Magyarországon józan ember, aki elfogadna ilyen őrült gondolatot, melynek kivitele saját anyagi megsemmisülésünket vonná maga után.Miután tehát ez az eszköz ép oly immorális, mint lehetetlen, csak az a nemesebb, jobb törekvés maradhat fenn, hogy az ellentéteket, melyek köztünk és a zsidók közt még léteznek, minél előbb kiegyenlítsük, a zsidók érdekét Magarországéhoz fűzzük és a zsidók azon részét, mely már évek óta hozzánk fűzve érzi magát, vallási érzelmei megsértése nélkül társadalmi tekintetben is teljesen magunkhoz olvaszszuk. De az egyesülésre való természetes törekvésben a keresztények és zsidók mindig két örökös ellenséggel fognak találkozni: az ultrámon tán pappal és az orthodox rabbival ; a két tényezővel, melyek ezúttal is oly szívesen nyújtottak egymásnak kezet az erélyes együttműködéshez. Ez könnyen érthető, mert ezek is, azok is egyaránt félnek, hogy elvesztik uralmukat a hívők felett és az ezzel járó mérvadó befolyást a világi ügyekben. De bogy a főrendiház világi tagjai, és te is, tisztelt barátom, e tényezőkkel szövetkeztetek a haladás elleni küzdelemre, az előttem és sok régi bajtársad előtt érthetetlen. Hát teljesen elfeledtétek, hogy ez mily szomorú, hogy ne modjam nevetséges színben tüntet fel bennünket külföldi barátaink és általában a külföld előtt, mely eddig mindig a vallási türelem és a polgári szabadság hű elŐharczosainak vélt bennünket? Ez a vélemény biztosította nekünk a világ ro- konszenvét. Jaj nekünk, ha könnyelműen eljátszuk ! Klapka György. Ecclesia militans. ••(Folytatás.) Ezen kérvény ment fel még 1882. jul. 3-án a szász egyház presbyteriumához, mely azt tárgyalván, következő határozatot hozta : „Ámbár a számadás szerint a magyar egyházközség bevételei nem elegendők annak kiadásai fedezésére, mindazon által a presbyteriura ama biztos feltevésben, hogy a magyar egyház utat és módot fog találni költségeinek fedezésére, felkéri az esperességi illetve fő- consistoriumot, bogy a magyar egyház ezen elszakadását engedélyezze. Ámde ugyanekkor az önálló- sitósi okmányba felveendő lenne: Ív Az egyházközség kiterjedése. 2. Az az elv, hogy a brassói ev. egyháznak eddig közösen használt egyházi, iskolai és alapítványi vagyonára az önállósítandó egyházközség igényt nem tart, hogy tehát az eddig élvezett 150 frt 44 kr papi és tanítói fizetésről és 4 öl tűzifáról lemond. 3. Részletes felsorolása annak, a mire az anyaegyház és a mire a loányegyház többé nem kötelezhető. 4. Azon egyezkedés, hogy minden a dézsmajog- ból folyó jelenlegi és jövendőbeli jövedelmek a brassói szász papot illetik és semminemű részt abból sem a magyar ekklézsia, sem a magyar pap nem kíván. Ha tehát a földtehermentesités követ- ! keztében támadt dézsmaváltság járadék helyett a papság fizetése jövőben valami utón módon ismét a földtalajra vettetnék : akkor azon földek után, melyek előbb a szász papnak fizolték a dézsmát, az illeték azután is a szász papnak fizettessék, vagy más szavakkal : „a magyar evangélikus egyházközség minden tagja is a szász papnak fizesse földje után a dézsmát vagy egyéb néven nevezendő illetékét.“ Ezen pártoló (!) határozat kiséretében*) küldötte fel a brassói szász egyház tanácsa az önállósitási kérvényt a főconsistoriumhoz, mely 1883. junius 13-áu következő választ küldötte le az esperességi consistoriumnak, ez pedig a kérvényező egyháznak : A tek. ág. h. со. Presbyteriumnak Brassóban. A főtisztelendő főconsistorium ezen esperességi con- sisteriumhoz f. évi jun. 13-án 1929/1883. sz. alatt a következő meghagyást intézte: A brassói ág. h. ev. magyar egyházközség önállósítása iránt ide felterjesztett kérvényének elintézéséről az illető iratok visszaküldése mellett a nt. esperességi consistoriumnak a következőket juttatjuk tudomására • 1. Az egyházalkotmány 11. § a szerint „minden evang. község helyi határai között, melyek szokás vagy okmány által határozvák, egy fárát képez.“ E törvény értelmében tehát szabályul kell elfogadnunk, hogy egy evang. községnek csakis helyileg határolt területén létezhetik egy fára. Ha tehát uj egyházközségeknek önállósítás utján való létesítése folytán valamely változás kívánatossá vagy szükségessé lesz, ez csakis oly formán enged- | hető meg, ha az Önállósítandó egyházközség területe pontosan meghatároztatik ; semmi esetre sem vehet azonban az önállósítandó egyházközség a régi egyházközség közepében, vagy azt keresztező, vagy azét nagyságban felülmúló területet igénybe, a mint hogy az egyház alkotmány 13. §. szerint az eddig közös egyházi, iskolai és alapítványi vagyonban sem részesülhet.**) 2. Az egyházalkotmány 36. §. 4., 13., 12., 15. pontjai, a 60. §. 5., a 78. §. 3., 4., a 116., 152. 173. §-ok szerint pedig minden egyházközséget egy iskolával összekötve kell képzelnünk. 3. Végül úgy a mi egyházjogunkra, mint azon lehető, sőt elhárithatlan nehézségekre való tekintetből, melyek az illetőség meghatározása körül felmerülnek és egyéb visszásságok okából is egyáltalán megengedhetetlen az, hogy valamely egyház- község alkotásánál egyedül az anya- vagy nemzeti nyelv legyen irányadó: Ezen három mérvadó szempontból a felterjesztett kérelem teljesithetlen annál is inkább, mert az önállóvá alakulni kívánó egyházközség oly területet akar igénybe venni, mely nemcsak az anyaegyházét felülmúlja, hanem a brassói Bertalan egyházközségre •) Ez természetesen csak hű fordítása az eredeti német szövegnek. Szerk. **) Tudomásunk szerint ez nem áll, mert a 13. §. nem azt mondja, hanem inkább az anya- és leányegyház közös megállapodásától teszi függővé. Szerk.-JH __s A z^oláh kérdés és az oláhok. IV. Maniu történet-bírálatinak állított tanulmányában felül az oláhok vesszőparipájára s nagyhangú szavakkal nekiront az oláhok daciai és tiszta római eredetét tagadóknak, különösen pedig a magyaroknak. A magyarok törekvése — mondja — a nemzetiségeket inagyarizálni e e munkájukban histori kusaik segélyükre vannak a politikusoknak, mert nyakra főre hazudva és hamisitva a történetet, a nemzetiségekkel szemben egyedüli létjogukat akarják bizonyítani 8 azokat ily módon elnyomni. Hogy a „hazudozásokban“ nemcsak a magyarok, hanem németek és szlávok is vesznek részt, mint egy Roesler, egy Fligier, egy Toma>chek, egy Mik losich, egy Schaffarik, sőt hogy éppen egy német tudós volt az alapitója ennek az uj fajta „történet- baraisitási“ rendszernek : ez Maniut és társait legkisebb mértékben sem akadályozza abban, hogy a magyar historikusok kutatásaiban tendentiosus politikai törekvéseket ne keressenek, s éppen azt a magyar tudóst, azt a Hunfalvyt vádolják e tenden- tiával, ki a magyar história meséivel szemben is történelmi irodalmunkban előtte ismeretlen merev skepsissol járt el s régi kedvencz hiedelmeket, százados mondákat (mint például a székelyek Attila Erdélyben visszamaradt hunnjaitól való származásának mondáját) a nemzeti előítéletre való legkisebb tekintet nélkül kíméletlenül rombolt össze, ha azok a kritika próbáját nem állták ki. De persze, Maniuék ezt aligha tudják ; nekik elég az, hogy Hunfalvy magyar tudós, arra nézve, hogy ne érveit, hanem nemzetiségét mérlegeljék. S mily nevetséges a vád, hogy a magyar tudó sok politikai szempontok által vezéreltetve tagadják az oláhok erdélyi eredetét, lia meggondoljuk, hogy ugyanazon tudósok szerint az oláhok helyett a szlávok voltak azok, kiket őseink Erdélyben találtak. Ha Maniuék az orruknál tovább látnának, észrevehetnék, hogy ha már ezer év előtti ethnographiai viszonyok alapul szolgálhatnak mai politikai ten- dentiákra : ránk magyarokra nézve mindenesetre nyugtalanítóbb lehetne az a tudat, hogy a szlávok azok, a kik ily jogalapra hivatkozhatnak s nem az oláhok. Már engedjenek meg az oláhok, de minden nagyzási hóbortjuk daczára sem tartja őket veszélyeseknek magára nézve a magyarság, mit a pánszláv igényekről nem mondhatunk el olyan köny- nyedén. De hát sikerült-e az oláh tudósoknak azon érvek közül legalább egyet megdönteni, melyek a dacisi eredet ellen felhozattak ? Hasd eu, egy különben széles ismeretü oláh tudós, a góth-gepida hatásnak az oláh nyelvben levő hiányát nem tartja oly oknak, mely a daciai eredet ellen tanúskodhatnék. Szerinte ez kimagyarázható abból is, hogy a daciai római lakosság, miután Aurelianus császár kivonta Daciából a légiókat, a hunyadi és szörénységi hegyek közt húzta meg magát s elszigetelt helyzete megvédte a góth- gepida hatás ellen. Fogadjuk el ezen okoskodást, fogadjuk el az oláhok elszigeteltségét akár egész a magyarok bejöveteléig ; mi következik ebből ? Az, hogy minél nagyobb volt az oláhok elszigeteltsége! is kiterjed,*) továbbá mivel a magyar egyházközség nem mutatta ki, hogy bir annyi anyagi егбте!, mely nemcsak egy templom, de iskola fentartására is szükséges; mert a felküldött vagyoni kimutatás nem nyugtat meg a felől, hogy egy önálló egyház- község szükségleteit fedezni képes,**) és mert a magyar egyházközség nagyrészének önkényt felajánlott évi illetéke nem éri fel azon egyházi adót, mely szabályszerűen elfogadtatva, az egész egyházközségre kivettetik. De hiányzik a kérelem mellől a magyar ekklé- zsiával érintkező többi egyházközségek véleménye is. Tekintettel mindezekre, a kérvény érdemleges tárgyalásra nem alkalmas; sőt inkább a nt. esperességi consistoriumnak azou felhívással kell visszakülde- nünk, hogy a magyar egyházközséget értesítse, miszerint 1882. jul. 2 án kelt kérvényének méltatásába és ajánlásába jelen alapon nem bocsátkozhatunk. Ez alkalommal egyszersmind figyelmeztesse, hogy az anyaegyházzal való összeköttetés a magyar ev. egyházközség bármily nemű szabad evangyeliumi fejlődését nem akadályozza, a mint hogy azt saját egyháztanácsa sem vonta kétségbe, és épen ezért nem igazolható eljárás az önállóság iránt való kérelmezést becsületbeli kötelességnek tartani és állítani. Midőn tehát az önállósftg iránti kérvény mellékletei idezárva vissza küldetnek, felhivatik a tek (szász) Presbyterium, hógy fentebbi főconsistoriális meghagyás értelmében a megfelelő választ a magyar egy- há/tanácsnak adja meg s arról is értesítse, hogy ide mellékelt sürgető folyamodása is nyert ezzel elintézést Brassó, 1883. jan. 22. Az ág. h. ev. esperesi consistonum. Az esperes helyett: Roll Gyula, cons, tanácsos. Philippi F., jegyző. (Folytatása következik.) Brassói levél Brassó, 1884. január 19. Tekiutetes szerkesztő ur! „Mert röndnek muszáj lönnyi !“ Van szerencsém önnek e sorok átadójában Mihaszna András brassói rendőr urat bemutatni. Neve : Mihaszna András ; hazája: Prázsmár a Királyföldön; kora: 28 éves; polgári állása : a prázsmári volt biró eczetgyárá- ban a vizet mérlegelte; iskolákat végzett, t. i. 11 éves koráig elemi iskolába járt ; ismertető jelei, hogy púpos, himlőhelyes, süket, vak, néma és nincsenek zápfogai. Szíveskedjék neki szerkesztő ur e sorok átvételéről elismervényt adni és őt az elismervény nyel együtt Brassóba visszaküldeni, mert nélkülözhetetlen tagja András a mi rendőrségünknek. — Ezek után engedelmet kérek, tisztelt szerkesztő ur, ha jelen soraimat, tekintettel a tartalomra, biztos kezek által juttatám önhöz. A mai 248,000 frtos postalopásokról, rablásokról, gyilkosságokról és öngyilkosságokról hires világban még az egyszerű levelet sem lehet a postán küldeni. De *) Hát akkor miért tagadja meg az anyaegyház a régi idő óta adott évi segélyt? Szerk. **) A magyar egyházközség semmi egyebet nem kivánt, mint hogy ezen egyházközséghez tartozzanak az összes brassói ág. h. ev. magyarok. Ezt a most fennálló törvény is megengedi midőn azt mondja. „die magyarische Filialgemeinde umfasst die ev. Glaubensgenossen A. В. magyarischer Zunge im Umfange des ganzen Stadtgebietes. Szerk. annál többnek kellene lenni az oly vonásnak, mely őket a daciai rómaiakkal összeköti. Hunyadmegye főhelye volt a syriai eredetű gyarmatosokkal, kik Mithrát imádták. Van a syr nyelvnek nyoma az oláhban ? Még eddig egy oláh tudós sem vállalkozott rá, hogy kimutassa, de mások sem vették észre, hogy volna. Es fenn kellett volna maradni a római helyneveknek, még pedig minél nagyobb volt az elszigeteltség, annál többnek. De van-e Hu- nyadban és SzÖrémben olyan helynév, melyet már a római uralom idejében is megtalálunk ? Nagy nehezen ötöt vagy hatot össze lehet szedni ; Zeug- mát pl. némelyek a mai Gsikmóval veszik egynek ; Tierna a mai Cserna; Ad Médiás helyén ща Me- hádia van, de a Mehádia név talán mégis inkább a magyar Miháldból származik, a régi oklevelekben legalább mindig Miháldnak neveztetik ; Dévát némelyek a dák dava-város szótól származtatják ; Ab- rudbánya hihetőleg a latin aurum (avrum, abrum) == arany szótól vette nevét, miként Zalatna a szláv zlato — arany s Kőrösbánya a görög chrysos = arany szótól, igy ez utóbbi is a daciai gyarmatoktól származnék. Ennyi nevet azonban a rómaiak bármely egykori gyarmatából össze lehet hozni, hol ezer vagy másfél ezer év óta hire sincs az egykori római lakosságnak ; a hunyadi és Szörényi oláhok azonban egyenes ivadékai volnának a daciai rómaiaknak. Nos, ez esetben legalább is tízszer annyi római eredetű helynevet, nem pedig ötöt vagy hatot kellene azon a vidéken találnunk, hol az oláhok a népvándorlás viharai alatt állítólag meghúzták magukat. rl- ng.
