Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-07-08 / 76. szám
— 302 — Toulonban f. hó 3 tói 5-ig kolerában meghalt 27 ember. A betegek folyton szaporodnak. Marseilleből jul. 4-iki kelettel sörgönyzik: A hivatalos párisi sürgönyök kedvező' híresztelései, fájdalom, teljesen alaptalanok s a közönség félrevezetésére szánvák. Itt tegnap húsz, Toulonbau hét ember halt meg kolerában. A járvány mindinkább terjed s naponként több áldozatot követel. Marseilleben a városi közgyűlésen bizottságot küldöttek ki, hogy a koleraügyben tett javaslatokról véleményt adjon. Ezen javaslatok szerint a nemzeti ünnepély számára meghatározott alapból csak egy rész fog a szegények számára kiosztatni, a többi pedig egészségügyi rendszabályokra fog fordittatni. Marseille város polgármestere a kormánytól meghatalmazást kér, hogy teljhatalmúig járhasson el egészségügyi dolgokban, tekintet nélkül a többi hatóságokra. A megye határaira tiz napi vesztegzárt akarnak elrendelni és Marseille összes lakossága községi igazolványokat kap, melyen lakásuk fel vau jegyezve. Továbbá minden idegent, a ki fertőztele- nitve nincs, zárt kocsiban azonnal Toulonba akar- uak visszaküldeni. Kérvényt is indítványoztak, melyben a járvány leküzdésére egyrészt az egész nemzet érdekében, másrészt pedig, minthogy a külföldön elrendelt vesztegzár miatt az összes kereskedelem és kivitel károsítva van és sok gyár a munkát megszüntetni lesz kénytelen, egy millió frank segélynek azonnali megszavazását kérik a kormánytól a munkások számára. Babarczy Ferenczné sz. Kászony Mari. Sepsi-Szentgyörgy társadalmi élete f. hó 5-én nagy veszteséget szeuvedett. A város hölgykoszo- rujának egyik legékesebb levele, a nőerény méltó példaképe, Babarczy Ferenczné meghalt. A város társadalma gyászt öltött, mert oly tagja hunyt el, kinek vesztét soká fogjuk érezni. Rövid szenvedés után elhatott a legboldogabb hajlékba is a kegyetlen halál s kioltott egy életet, mely maga boldog volt s mást is boldogított. Hány helyen várnak téged, kegyetlen halál, és nem mégy el ? ! De épen ott köszöntesz be, hol léinek tőled, hol ismerni sem akarnak ! Alig huszonhét éves korában ragadta el a halál Babarczy Fe- rencznét, Háromszékmegye köztiszteletben álló kir. adófelügyelőjének kedves nejét. Családi életök a legboldogabb volt, azt bú és bánat nem zavarta meg. Csak még nem egy egész évvel ezelőtt ismerték tneg a bút, midőn a halál magával ragadta a szeretett apát, néhai Kászony Istvánt. Még alig egy éve, hogy őt kisértük nyugalomra s ott láttuk zokogva a szeretett leányt, — ma örök nyugalomra kisérhetjük a leányt s ott zokoghat sírján a szerető s szeretett férj. A haláleset valóban megrendítette városunk minden lakóját, mert nincs a lakosság egyetlen rétege sem, mely nem viseltetett volna tisztelettel s szeretettel az elhunyt iránt, kinek kedvessége s szerénysége mindenkit elragadott. Folyó hó 5 én esti 10 óra előtt nagy kiuok közt elhunyt. A ravatalt 6 án állították fel, melyet vendégek nagy száma ment megnézni. A koporsó koszorúkkal volt körülrakva, melyek közül következőket jegyeztünk fel: „A kir. adófelügyelő tisztiA csodagyermek. (Folytatás.,) A közönség tódult. — A kapu alatt mindegyre szólt a vendégeket jelentő harang; volt kiabálás, futkosás a folyosón ; négyszer annyi vendég jött, mint a mennyi szoba volt. A kiszorultak káromkodása azonban mennyei zene volt Scwarcz papa fülének. A hangverseny kezdetekor a terem azonban még sem volt tele: a vendégek igen tekintélyes része feleslegesnek tartotta a hangversenyt, s igy csak a legfontosabb eseményre a bálra tartogatta magas megjelenését. Más része, különösen a kissé későn érkezett hölgyek, nem készültek el toilettejeikkel s igy nem jelenhettek meg idejében. Sebaj! a bálra teljes számmal itt lesznek. Schwarcz papa ezt se bánta; a fődolog az volt, hogy a jegyeket megvették. A vendéglős, ki az egész tömegre számított már kezdetben, valódi atyai gondoskodással vendégei iránt, nem fültette be a termet. Hisz mily afrikai hőség lett volna, ha az a tömérdek vendég begyül a lütött terembe! Nem lett volna a sok meghűlésnek, náthának se szeri, se száma ; mert nincs egészségtelenebb, mint fütött, meleg szobából jönni ki. Az első vendégek, észrevéve a terem fütetlen voltát, eleinte morogtak, majd vaczogtak, végre összeszedelőzködtek s levonultak a földszinti étterembe, hol a bálra türelmetlen czigányhad húzta a hallgató-magyart, s akaratlanul vagy készakarva, páihuzamo8 hangversenyével csaknem akkora közönséget vont oda, mint {liza, a hatéves virluóznő ft« emeletre. kara. Babarczy Fereneznének.“ „A felejthetetlen barátnőnek, dr. Szász Istvánná.“ „A kir. adóhivatal tisztikara, Babarczy Fereneznének.“ „Platskó Mariska, Anna és Milicza, az elfelejthetetlen barátnőnek.“ „A veres-kereszt uzoni fiók-egyletének választmánya Babarczy Ferenczné alelnöknének.“ „Az örökre felejthetetlen Mariskának édesanyja és nagynénje.“ „Forrón szeretett Mariskámnak Babarczy Ferencz.“ „A nőegylet választmánya Babarczy Fereneznének, a felejthetetlen tagtársnak.“ Kovács Albert és neje baráti emlékül.“ „Babarczy Fereneznének Pünkösti Lajosné.“ „A felejthetetlen Babarczy Fereneznének özv. Gáli Istvánná.“ „Babarczy Fereneznének Kelemen Lajosné.“ A temetés hétfőn délelőtt 10 órakor a rom. katli. templomban Kovács Simon plébános által tartott engesztelő szent nnseáldozattal kezdődött. Ezután a nagy számban egybegyült közönség ismét a gyászházba ment, hol a plebinos újra beszentelvén a kedves halottat, az ev. ref. dalárda két gyönyörű dalt énekelt, mivel a koporsót a négylovas halottas kocsira tették s a menet lassan megindult. Nagy közönség kisérte a gyászkocsit Szemerja végéig, ott azután könyek között elváltak. A közelebbi barátok és ismerősök azonban elkísérték egész Brassóig, hol Möller Ede apát újra beszenteli, mely után édes atyja mellé sírba helyezik a nálunk nagy űrt hagyott nőt. A család következő gyászjelentést adta ki: Babarczy Ferencz, Háromszékmegye kir. adófelügyelője, mint férj, — özv. Kászony Istvánná szül. Christoph Anna, mint édes anya, fájdalomdult kebellel tudatják, hogy a forrón szeretett hitves, a jó engedelmes gyermek Babarczy Ferenczné szül. Kászony Mari életének 27-ik, boldog házas- sának 7 ik évében, f. hó 5 én, este fél 10 órakor, a haldoklók szentségének felvétele után, nehány napig tartó kínos szenvedések következtében jobb- létre szenderült. A megboldogultnak hült tetemei a helybeli rom. kath. templomban folyó hó 7-én d. e. 10 órakor tartandó engesztelő szent miseáldozat után beszenteltetnek és azonnal Brassóba indíttatnak, hol d. u. 4 órakor fognak ismételten beszenteltetni és néhai édes atyja mellé a rom. kath. sirkertbe örök nyugalomra helyeztetni. Az örök világosság fényeskedjék neki! Sepsi-Szentgyörgy, 1884. julius 5-én. Vidéki levelezés. — Gábor Áron-ünnepély.*) Kegyeletes ünnepélyt tartott 2-án a Rikán belőli honvédegylet 1849. junius 2 án a szabadságharcz- ban elesett Gábor Áron tüzérőrnagy sírjánál az eresztevényi temetőben. Sok 48-as honvéd s szabadságszerető székely hazafi jelent meg az ünnepélyen, melyet K. Horváth Ignácz volt honv. huszár alezredes, a honvéd-egylet elnöke, megható szavakkal nyitott meg. A megnyitó után Szentíványi Ignácz volt honvéd-főhadnagy a következő beszédet tartotta: Tisztelt közgyűlés Szeretett ősz pályatársaim ! Harminczöt év merült el a világi múlandóság mély tengerébe, mióta ez egyszerű sirdomb Gábor *) Mult számunkból tér szűke miatt kimaradt. Szerk. A kis szőke gyermek kivágott s ujjatlan rózsaszínű ruhácskájában ugyancsak didergett az emelvényen, mig kis műsorát lejátszotta. Vézna karocs- kái libabőrösek lettek, ő maga mindegyre összerezzent, de azért számait hűségesen lejátszá, sőt a belelelkesült közönség ismételtetésére az újonnan tanult darabot is. Mikor már ennek is vége volt s a közönség mozgolódni kezdett, hogy a széksorokat el lehessen távolítani, Elza odasompolygott papájához, ki a helyi lap szerkesztője körül alázkodott, 8 megrántva frakkja szárnyát, esdő hangon mondá: — Papa, én nagyon fázom itt! — Jól van, kedves kis leánykám, — mondá a papa határtalan édes hangon, — menj hát be a szobánkba, egyél valamit, majd küldök föl neked, egyetlen gyönyörűségem ! A lapszerkesztő jóakaró mosolylyal fogta meg a csodagyermeket s magasra emelte a levegőbe. — Majd ha ekkorát nősz, kis lányom, világraszóló nagy művésznő lehet belőled! Schwarcz papa boldogságában ezt a legkedvezőbb kritika előjelének vette. Egy kis hálálkodás után elbúcsúzott, Elzát elküldte szobájukba s ő maga a vendéglőshöz sietett — leszámolni. Holnap korán voltak indulandók a második hangverseny városába. A vendéglősnek azonban ezerfelé volt a gondja. Most ez kellett, majd az, szaladkozott mindenfelé és Schwarcz ur hiába járt utána egy óra bosszant, nem sikerült vele leszámolni. Éjféltájt végre, midőn a hangverseny-teremben javában járták a szünóra előtti csárdást, jutottak hozzá, hogy leszámoljanak. Ez volt azonban az örömpohárban az üröm. Schwarz papa emberére akadt a vendéglősben, ki a teremért, világításért, czigányokórt, székekért, söpretésért stb, alapos levonásokat eszközölt a bevételből. Áron tüzér-őrnagy, a szabadságharezban életét önzetlen hazafisággal feláldozott feledhetlen pályatársunk hamvait takarja. Harminczöt tavasz újította meg hantjának szép zöld színét s a buzgó hazafiui szeretet, az el nem feledés szép virágai még eddig nem hervadtak el a halmon, mely feledhetetlen pályatársunk nemes porai felett domborul. Ha a hazafi érdemeihez méltóbb, fényesebb emlékszobrot nem is látunk hantja felett az egyszerit kereszten kívül, ne vegyük zokon; hisz az ő fáradhatatatlan tevékenysége, hősi küzdelme, melyben ma 35 éve dicső halálát lelte, a világ minden érczénél maradandóbb emléket állított nemzete jobbjainak szivébe s a részhajlatlan történelem lapjain, melyet nem lehet szuronyokkal elnémítani, örök fényben ragyog halhatatlan neve. Feledhetetlen pályatársunk! Dicsőült Gábor Áronunk magas szelleme! Itt állnak néma sirdombod- nál, megfogyva bár, de törve nem, még életben levő, vagyis jobban mondva szenvedő ősz pályatársaid; azonban a hit igazsága s a jog győzelemre jutásának tudatában megerősödve állunk itt, mert bizonyára eljövend a kor, midőn a nemzet akaraterejének és erkölcsi nagyságának alapján a dicső küzdelmek után kiérdemelt szabadságát teljesen meg- nyerendi; midőn bizonyára hálásan megemlékezik azokról, kik a dicsteljes napokban a haza és szabadság ügyét híven szolgálva, halhatlan érdemeket szereztek, s akkor bizonyára a nemzet halottjainak sírjai felett a dicső emlőkjolek méltó fényben fognak tündökölni. Tisztelt pályatársaim! Közeledik a magyar birodalom megalapításának ezeredik éve. Dicső és magasztos szerep jutott már a múltban a magyar nemzetnek Európa nagy történelmében. Saját érdekeit, saját fajrokonságát tagadta meg, hogy az uj haza által testvéresült népek polgári és vallási szabadságát oltalmazza az eltiprással fenyegető barbárság ellen. Ázsia szülöttjei Ázsia viharai ellen fedezték Európát; egy halhatatlan Hunyadi János, egy buzgó Kapisztrán, egy páratlan Mátyás király, egy feledhetlen Zrínyi Miklós oly fényes csillagok, melyek nemcsak a mi egünkön, hanem Európa bármely nemzetének egén fényesen ragyogának; ők nemcsak magyar, hanem világhó'sök valáuak s méltán megérdemelnék, hogy a legtávolabbi országokban is fényes szobrokat állítsanak emlékükre. S vájjon az 1848—49-ki dicső szabadságharcz nem fényesebb-e a középkori barbárság elleni védelemnél ? Bizonyára igen. Hiszen a középkori barbár támadás csak hódítani, adófizetővé kívánta tenni Európa országait. Midőn az 1848 —49-ki támadó hatalom életet, vagyont nem kiméit: a magyar nemzet jogait eltiporni, megsemmisíteni s a magyar birodalom minden lakóját örök szolgaságra juttatni kívánta; de nemzetünk akkor is megmutatta, hogy nemcsak az életre, de a szabadságra is méltó, mert a hősök egymásután megújultak, s midőn csaknem egész Erdély elveszett, a Székelyföld e hősies Lacedemonján, Háromszék gyönyörű rónáján tört meg a jogtalan támadók öldöklő fegyvere. S ha annyi hős hazánkfiának neve méltó fényben ragyog az igazságos történelem lapjain, úgy az el- hervadhatatlan babérkoszorút bizonyára fényesen kiérdemelte azok között Gábor Áron, dicső halállal elvérzett hős pályatársunk. Mi 1848—49-iki honvéd pályatársai méltán hordSchwarz éktelen dühbe jött; a vendéglős se hagyta magát. — Azt gondolja az ur, — kiáltá — hogy a maga hangversenye kedvéért jött ez a tömérdek nép ? Áhol van, látta, hogy biz azon milyen kevesen voltak, a bálra meg teli van a szála, egy tűt le nem ejthet a földre. A hangverseny — az bliktri, az én bálom, az a fő. Igazság szerint ennyi se illeti meg az urat. Az egészből csúnya veszekedés lett; másfél órai czivódás után Schwarcz papa perrel fenyegetőzve hagyta oda a vendéglőst s bevonult szobájába, dühvei csapva be maga után az ajtót. Az ajtócsattanásra ijedton rezzent föl a pamla- gon fekvő kis Elza. — Hát te mit heversz ott? — kérdé Schwarcz mérgesen. — Vártam papát, hogy majd küld valami vacsorát; nem mertem lefeküdni, hát csak ledőltem ide s aztán elaludtam. — Eredj az ágyadba, élhetetlen ;■ nem tudtál levetkőzni ? Schwarcz dühében azzal sem törődött, hogy a szoba teljesen kihűlt, s a még mindég vékony ujjatlan ruhájában levő gyermek arcza csak úgy ég ; eszébe se jutott, hogy beteg is lehet. Hajnal alig volt még, midőn Schwarcz odalépett leánya ágyához: — Kelj íöl Liza, indulnunk kell. A szegény gyermek csak úgy vaczogott a láztól, mely teljesen kitört rajta. — Nagyon szépen kérem, édes papa, ne keljek én ma,föl. — Oh, persze, majd én hegedülök Kaposváron. Frissen, öltözz ! A kicsike oly bágyadt volt, mozdulni se birt,
