Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-06-14 / 66. szám
— 262 — tak a törvényhatóságok nyilatkozatai azon múltak egyik 'romjára, melyednek ha jelenük nincs is, de jövendőjük van. A sors szeszélye az esélyváltozásoknak oly különös tarkaságát zsúfolta be földi pályámba, mint emberébe ritkán, magyar emberébe tán még sohasem. E tarkaságok emlékei közt vannak 137 angol és skót municzipalitásnak (köztük Londonnak), 30,000 angol nőnek, az angol munkások ezereinek, számos társulatnak, testületnek, egyesületnek, franczia, belga, olasz, portugalli küldöttségeknek és számát sem tudom, hány városnak, társasteslületének üdvözlő iratai s rokonszenvnyilatkozatai is azon időből, midőn én, a szegény magyar száműzött, két világrészben, a világ legszabadabb két nemzeténél oly fogadtatással találkoztam, a minő csak korunk kimagasló nagy alakjának, a nemzetalkotó siker dicsfényétől köritett Garibaldinak jutott, de koronás halandónak idegen népektől még alig valaha. Becses emlékek ezek. Megannyi virág, a néptestvériesség virága, melyet nem nekem, hanem hazám szent ügyének az emberiség igazságérzete, nemzetem magasztos hazafiságának, legendaszerii hősiességének, az e ismerés; nem érdemlett bukásának a rokonszenvező lészvét nyújtottak. Meg lesznek őrizve nemzetem számára ez emlékek; még jövend idő, midőn jó lesz felfrissíteni annak emlékezetét, hogy miként ítélt, gyászos bukása daczára, Magyarország függetlenségének kérdése felől a népek közvéleménye, melyben isten ítélet nyilatkozik. De ezeknél is becsesebbnek tartom én az elvi jelentőségű kegyelet azon plebiszczitumát, melynek nyilvánítására az én 80-dik életévem a hazában al kálómul vétetett. Becsesebbnek tartom, mert amazoknak csak a nézők ítélete, emebben a cselekvésre hivatott nemzet közérzülete szól ; pedig midőn ez nem tünékeny fellohbanás, hanem az örök jog sugallatának, a kiirthatlan nemzeti aspiráozióknak kinyilatkoztatása, akkor az már kezdődő történelem — — „den grossen Geschicken schreiten ihre Geister schon voran; und in dem Heute wandelt schon das Morgen.“ (Schiller). Ez az én hitem. Köszönöm, hogy e hitben halhatok meg. (Vége következik.) A választás. — junius 13-án. Mozgalmas volt megyénkben a mai nap; öt kerület választotta képviselőjét. Legelső volt S.-Szentgyörgy, a mely legjobban sietett. A polgármester órája hiába sietett azonban, a komoly s pontos választási elnök nem engedte magát siettetni. Nyolcz órakor vagy öt szál választó kikiáltotta Beksics Gusztávot a város képviselőjének s megvolt az egyhangú választás. Nagyobb barez foly le Ilyefalván. Korán reggel mintegy 150 kocsi Boncza-párti választó vonult fel Ilyefalvára, telve választókkal, liasonlókép nagy számban a Jókai párt. Boncza választói vörös tollal, Jókaié rózsacsokorral. A városon keresztül szép rendben és csendben vonultak, de Ilyefalván azután megkezdődött az uj lélekvásár, a fenyegetés és az erőszakoskodás. A kormánypárt valóban túllépte a tisztesség határait. Ugrón Gábor beszélni akart a pártjabeli választókhoz, kezdett is beszélni, szónoki hévvel ecsetelte UvEag-iyar l£irály-l^ym.:n.-uLs. Légy üdvözölve nálunk ; Légy üdvözölve jó királyunk! Örömbe’, büba’ véled osztozunk ; Veszélybe’, bajba’ védni fog karunk: Bölcsen parancsolj : tetté lesz szavad; Törvényt tiporva : puszta szó marad! Állj vészbe’, viharba’: Bizhatsz a magyarba’; Leghűbb nemzeted Él s meghal veled ! Állj vészbe’, viharba’, Bízhatsz a magyarba’! . . . Légy üdvözölve nálunk, Légy üdvözölve jó királyunk !! {Pozsony, 1884. május 28.) Ardényi Dezső. politikai helyzetünket, mikor a kormánypárt demonstrative vonul oda és nagy lármájával mindkétszer megakadályozza a szónokot. Ez nem tisztesség. De sőt a pártelnökül- annyira ragadtatta el magát szenvedélye által, hogy megfeledkezett minden Bemről, a magyar vendégszeretetről, az udvariasság legalsóbb szabályáról is, odaáll Ugrón Gábor elé e szavakkal: „Az ur mit keres itt? Menjen Gyergyóba!“ De méltó felelet volt erre Ugrón Gábóré, a ki hátat fordított neki s elment. Ilát igen tisztelt pártelnök ur, mit akart ezzel elérni ? Maga a szavazás is nyílt terrorizálása volt a szabad választási jog gyakorlatának. A választási hely előtt ott állott S. Szentgyürgy város mindenható polgármestere nagy assziszten- cziával s fenyegetőzött, odabenn pedig még mielőtt a választónak ideje lett volna szavazatát leadni, már odakiáltották neki „Jókai“ s természetesen az is maradt. Persze ezt mind szabad a választási törvény értelmében. így aztán nem dicsőség, ha Jókai kapott 1243 szavazatot, holott Boncza csak 402-őt. Egyáltalában a kormánypájt magatartása Ilyefalván kihívó volt s csak az ellenzék higgadt s komoly magatartásának köszönhető, hogy összeütközésre nem került a sor, s hogy a szuronyokat nem kellett igénybe venni. Nem kevesebb mértékben harczolt a kormánypárt K.-Vásárhelyen és Kovásznál], a hol azonban csúnya kudarezot vallott, mert Lázár Mihály 30G, Kovács Károly pedig 159 szavazattal győzött, habár Szentkereszty báró nem épen takarékosan bánt a „bangókkal.“ (Eredeti a „Székely Nemzet“ 91. számának egy sürgönye, mely szerint d. e. 10 óia 30 perczkor Lázárnak 301, Szentkereszty nek 263 szavazata van. Azután nagybölcsen hozzáteszi a szerk., hogy „a délelőtti órákban a Lázár M. pártján levő községek szavaztak le.“ Ugyan édes szerkesztő ur, hát ezt a tudósítást honnan vette? Hát mikor szavaztak az e szerint többségben lévő Szentkereszty pártján lévő községek ? — Szerk.) Legkeményebb volt a harcz N.-Ajtán, a hol a győzelmet 161 szavazattal — de tizenhét o. é. „bangó“ árán — a kormánypárti Zathureczky Gyula vittte el Incze József ellenében, a kinek persze pénz helyett csak elve volt. Drága dicsőség, az igaz. Elmondhatja Zathureczky is: „Csak még egy ily győzelem és oda vagyok !“ Ez a mai nap eredménye. A kormány megtartotta két kerületét, egyet hódított, de egyet vesztett is. De hát azért esak mégis van „élő ellenzék“ is Háromszéken I-i-7A szász féi fidalegylet25 éves jubileuma (Folytatás.) Ezután Römer tanár, a dalegylet jegyzője, bejelentő, miszerint az egylet régi karmestere Weinvurm, a német dalok főbb alkotója Kremser, mindkettő jelenleg Bécsben, és a dalegylet jelenlegi elnöke, ki mint ilyen 18 év óta működik, tiszteletbeli ta goknak lettek megválasztva és illetve megtisztelve. A dalegylettel működő nők a vegyes-karból egy általuk hímzett szász szinü oldalszalaggal és a dalegylet maga egy ezüst lapokból készült babérkoszorúval ajándékozták meg Philippi elnököt. Ezek után az egylet választmánya jelent meg a pódiumon és bemutatá a közönségnek Zeidner AuA ki másnak vermet ás. (Vége.) — S ön nem mondott nejének semmit? Szót sem; azonnal hallani fogja ön, hogy mi történt. Egy reggel koraornykom azt jelentette, hogy szakácsom akar velem beszélni. Szakácsom ? mit akaihat ez í kiáltottam föl meglepetve, minthogy a házi ügyökbe sohasem avatkoztam. — Talán valamire akarja önt kérni, szólt nőm menjen szobájába s hallgassa őt ki. Nincs titkom ön előtt legkevésbé embereimmel szemben. Jöjjön be. A szakács belépeti zavarral és bálványos arezvo- násaiban valami titokzatossággal. — Mi történt önnel, Breton? — kérdező nőm, megdöbbentve a szakács magatartása által. — Ah ! asszonyom, — viszonzá Breton, ha ön tudná. Némi vonakodás után, elmondta, a mi szivét nyomta. Breton névtelen levelet kapott, melyben ezer forintos bankjegy s az az ígéret volt, hogy még egyszer annyit fog kapni, 1a az articsóka mártásba,’moly csak egyedül nekem volt szánva, a levélhez csatolt üvegcse tartalmát önti. Biztosították, hogy ez az articsókát sokkal izletesebbé teszi s neki épen nem válik kárára. A befisületes szakács nekem adta a levelet s az. üvegcsét kivette zsebéből: rájött, hogy nem valami ártatlan dolgot kívánnak tőle oly nagy titokban s oly drágán megfizetve; én átvettem az üvegcsét, megvizsgált»m tartalmát, melyből czulcor- darabkára cseppentettem, melyet aztán nőm ked- vencz ölebének adtam; Alig érintette a szegény állat a mérgezett nyalánkságot, midőn lábait kinyújtotta, szemeit forgatta s dögölve esett a szőnyegre, gust mészárost, Philippi és Lassel tanárokat, mint olyanokat, kik az egylet alapitó. közé tartoznak és kik 25 év óta szakadatlanul mint működő tagok szerepeltek. A dalegylet emlékül ezen három tagnak egy e"y'értékes gyémánlgyürüt ajándékozott. Frühbeck ügyvéd Nagy-Szebenbő! az összes Erdélyből és a Pécsből érkezett vendégek nevében megköszönte a meghívást. Utána a nagy szebeni dalegylet karmestere két Írásbeli üdvözletét nyújtott át a brassói dalegyletnek, és pedig ajmgy-szebeni zenetársulatét és a lipcsei egyetemi hallgatókból álló dalegyletét', mely utóbbiét különösen mint olyant tünteti fel, melynek felette nagy fontossága volna. Az összes beszédeken mint egy vei es fonal húzódott keresztül,ra német dal, német szív, német kebel, német tudomány stb., ezerszer ismételve. Egyike azt is mondá, hogy ők e hazát szeretik, tisztelik törvényeit és „unbeschadet der fremden Nationen in .diesem Lande“ terjesztik a német dalt, a német cuíturát. — Börzeviczy Spahrmann Mór mindezekre azt mondaná: „Ös soli tins nischt schaden.“ Az estély vigan folyt lo és — mint beszélik — csak másnap reggel repültek szállásaikra a „száguldó hazafiak.“ Programmszerüleg junius 1 én fél 12 órakor a szász nagy templomban egy az ujabbí időben létrejött ev. templomi zeneegylet templomi énekekből állott, kitünően sikerült hangversenynyel lepte meg a nagy számban megjelent közönségét. I’élkettőkor 500 terítékű bankettre gyűlt össze a vidéki vendégek nagy része és számos brassói lakos az ünnepi csarnokbau. Ez alkalommal ismét egyetlen magyar ember sem vett részt a banketten. Néhány román ajkút kivéve, kizárólag szászok gyűltek egybe. — A harmadik fogásnál Philippi tanár ő felsége a királyra ürítette első poharát, ekkép kezdvén a pohárköszöntőt : „Nachdem es bei festlichen Gelegenheiten Sitte ist“ stb. Tehát nem patriotische Pflicht, nem hazafiul kötelesség, nem a szív vonzalma, nem az uralkodó iránti hű ragaszkodás, nem a szeretet, hanem a szokás diktálja a szásznak e pohárköszöntőt. Szavainak végeztével a városi zenekar, mely az ehéd alatt ismét megmutatta játékával, hogy mikép tudja művészies előadása által a közönséget elragadni, a „Gott erhalte“-t húzta; nehány ember felállott ekkor, de legnagyobb része csak a koccintáshoz állott fel."1) Erre Hintz Ernő lépett az emelvényre és a brassói lakosok között fennálló egyetértésre emelte poharát. A zenekar a „Siebenbürgen Land des Segens“ czimü dalt játszá, mialatt majdnem az összes férfi vendégek felálltak helyeikről és kezeiket egymás vállára téve hallgatták meg a darab végét. Obert szász pap az uj templomi zenekar megbízásából a dalegyletre, Philippi a vegyes karra, Frühbek gyönyörű pohárköszöntőben a nőkre emelé poharát. A többi pohárköszöntők közül még megemlítem a román torna- és dalegylet elnökének Popp tanárnak pohárköszöntőjét, ki a dalra emelé poharát, belefüzvéu toasztjába, hogy a románnak is van dala, mely által lelkesülni Ind, de (bókképen) beismeri, hogy az ő egylete is sok német dalt énekel. — A loasztok alatt volt egy chauvinisztikus is, mert a szász csak úgy tud mulatni, ha a magyart persifl.ilhatja, ezt pedig egy magyarból lett renegát, Koródi nevű tanár mondá el. Pohárköszöntője valószínűleg már bizonyos behatás alatt állott, melyben előfordult Tisza, a kormány, a „magyarén Volk“, de ő maga sem tudta *) *) Nem is magyar liymnus, hogy íelálljanak. Szerk. — Nagy ég! ez méreg! — kiállott fel nőm magán kívül és karjaimba vetette magát; éreztem, a mint könyei arezomra pörögtek. A mint nőmmel magunkra maradtunk, folytonos könyek közt a ragaszkodásnak és szerelemnek régóta nem tapasztalt jeleivel halmozott el. Egyszerűen azt mondtam neki, hogy mint látszik, halálos ellenségem van, azonban engem szerető nőm és hű cselédektől környezve, semmitől sem félek ; erre eltávoztam, hogy őt saját merengésének engedjem át. Helyemben más mindenki kiváncsi lett volna Csabi ur legközelebbi látogatására nőmnél: én azonban őt teljesen ismerve, annyira megfigyeltem utálatát a megkísértett bűntény iránt, hogy biztos voltain, mikép több összejövetel nem fog történni. — Ah ! — kiáltott föl Kallós ur, — ön iszonyú ember; többé nem csodálkozom, hogy Lódiné asz- szonyság visszavonta magát attól az embertől, ki képes volt ily bűntényt kigondolni! A mi nekem visszatotszik a dologban, csupán az, hogy ön nem látszik osztani neje gyűlöletét s utálatát Csabi útirányában. — Csabi ur irányában! — viszónzá Lódi ur. Ön tehát azt hiszi, hogy engem csakugyan meg akart mérgezni ? — Természetesen. — Ön könnyonhivő ! Tehát semmit sem gyauit ? Hiszen én tettem, magam. — Ön? I — Igen, én, én küldtem a névtelen levelet s a mérget a szakácsnak. Kallós ur meg volt dermedve bámulatában. — De hát miért akarta a bűntény sötét gyanúját ellene fordítani? — Mert féltékeny__ voltam és mert ez a szenve«'
