Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-04-17 / 43. szám

tézett el a bizottság, melyek közül mint legfontosabbat megemlítjük az alábbit:

A vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata folytán a volt székely határőr-ezredi épületek megvizsgáltattak és azok használatáért az illető szak- miniszterektől kérendő évi bérösszegek az alábbiakban állapíttattak meg, u. m.: a s.-szentgyörgyi kir. járásbíróság által használt helyiségért 500 frt; a kézdi-vásárkelyi kir. ügyészség által használt épületért 500 frt; a kir. törvényszék helyiségéért 1509 frt; a k.-vásárhelyi kir. adóhivatal épületéért 150 frt; a kir. távirdahivatalért 150 frt; a pénzügyőrségi laktanya helyiségéért 400 frt; a k.-vásárhelyi m. kir. honvédségi laktanya és mellékhelyiségeiért 4000 frt; s minthogy a méntelep által használt helyiségekért jelenleg fizetett évi 2200 frt bérösz- szeg 1887-re 2700 írtra fog emeltetni — remélni lehet, hogy az iskola-alap ezen bérkövetelései az illető szakminiszterek által engedélyeztetni fognak.

A műmalom kérdéséhez.

I.

A gründolás korszakát éljük.

Feljegyezni való jelenség, hogy épen most, az antiszemitizmus dühöngő korában támad fel bennünk a sémi hajlam.

Nem a pénzbőség: az élni való kedv ösztönöz | életmódot, vagyonforrást keresni. Évek óta mintegy | a levegőben volt egy műmalom beállításának érzete, s valóban Háromszékmegye főispánja a közki- vánalomnak s a gazdaközönség érdeklődésének tett eleget, midőn e tárgyban értekezletet hivott össze.

Az alapterv készen van s folyó hó 15-én a rész- vényaláirások tervezet szerinti bezárása is megtörtént; idején valónak látom tehát, ha most a léte- sülésnek ugyszólva embryojában levő vállalat bábaságához, megkeresztelése és reménybeli nagyra nevelése kérdéséhez hozzászólunk. Aláírások előtt nem tettük, nehogy a különben is előítéletes nézetüek elriasztásának vagy valami effélének vádja érjen.

Szakértői értekezést tőlem senki se várjon, se rendszeres előadást, hanem az ügy iránti érdeklődésemnél fogva, a mint a megoldandó kérdések előmbe tolulnak, gyermeteg együgyüséggel teszem fel s hasonló naivsággal felelek. Döntsenek az okosabbak 1

Első megoldás gyanánt merül fel előttem a kérdés : fiú vagy leány? azaz műnyelven : szárazon gőzre, avagy tisztán vizerőre ál- littatik fel a malöm?

Mindkét kiviteli módnak vannak barátai és ellenségei, még pedig oly barátai és annyira ellenségei, hogy több a piaczon nagyszájú és a köztéren tekintélyes férfiútól hallottam, hogy csak azért nem concurrál egy pár ezer forintig (?), mert nem az ő nézete szerinti gőz-, a másika meg, hogy nem az ő elve szerinti vizerőre alkalmaztatik a műmalom.

Egyik a könnyüelméjüek, másik a nehéz fejüek osztálya. Mindkettőnek igaza van. A részvétlenség labdacsait ugyan nem egy patikában szedik be.

Magam is a tervszerütlenség „hű bele Balázs“-ának látom százötvenezer forintos vállalatba fogni és egy vidék pénzszegény, de élni vágyó közönségét fel- allarmirozni oly üzlethez, melynek tervelői maguk

KW A ÍÖ* iáP* E7 A

IUI

Serenade.*)

Lágyan fuvall az esti szellő,

Mindenki nyugszik csendesen.

A méla csend oly elbűvölő —

Aludjál, én szerelmesem.

A hold fénye keresztül tör az Átvonuló fellegeken,

Közel bokorban csalogány dali’ — Aludjál, én szerelmesem.

Álmodjál szépet s boldogítót,

Nyugodjál békén, csendesen.

Ide lenn viraszt hű lovagod —

Aludjál, én szerelmesem.

Kuliffay Izabella.

N E R I N A.

— Történeti beszély. —

(Folytatás)

— Hát ön azt hiszi, hogy szabad akaratomból vagyok én itt? kérdé Nerina fájdalmas mosolylyal. Gyámatyám zsarnoksága száműzött engem e rideg kolostorba.

De önnek akarni kell, signora, és ön szabad! — vágott közbe az apácza.

/i A naSy tehetségű fiatal zeneszerző, ki fényes bizonyítékát adta már többször kiváló tehetségének, legújabban igen sikerült serenadeot irt, melyet legközelebb fog előadni a kir. országos zeneakadémia énekkara. A szerzeménynek ez a sikerült szövege. Szerzője jelenleg József főherczeg gyermekei- n6/-, 5°f)g°ratanárnője, hol már második éve nagy sikerrel

sem tudják: vizen vagy szárazon kell-e bele merülni ?

Veszem a tárgyat úgy, a hogy van s tudva, hogy e kérdés épen elsietve nincsen és hogy a megoldás még mindig az érdekelt részvényesek közgyűlésétől függ: egy pár laikus észrevételt kocz- káztatok mind a vizi malom, mind a gőzma- 1 o m előnyeiről s viszont.

Egyik gazdasági elv, hogy a hol a természet ingyenes erőit felhasználni lehet, ott a mesterséges erő előállítása mellőzendő. Ezen fontos főelvből indulva ki, erő és költségkímélés minden okai csoportosulnak a vízi malom előnyei körül. Az Olt közvetlen Sepsi-Szentgyörgy határán a leendő központ közelében oly erőt nyújt és csaknem ingyen, melylyel a legnagyobb locomobil sem rendelkezik. Számtalan élő példa és az egész hajdankor történelme mutatja, hogy vizen a legjobb minőségű, különböző osztályú lisztet lehet termelni; a viz erejéhez képest az üzletet és működést végtelenül ki lehet terjeszteni, az erőt összpontositni vagy megosztani a mechanika és a berendezés kívánalmaihoz képest. — Minek hát a felesleges költség a gőz előállításához szükséges fára és kőszénre, mikor fánk úgy is drága, kőszenünk pedig nem eléggé kifejlett ? — Használni kell ennélfogva a vizet és megnyergelni az Oltót! így okoskodnak a vizelviek.

Lássuk a gőzerejüeket. D. Veres Gyula.

F 170 O

Budapesti levél.

— Czigány Panna. Egy kis öngyilkosság. A marhabistória. —

Voltam a népszínházban, ötödször adták Almássy Tihamér, vagy nyíltan mondva a homeopata Dr. Balogh Tihamér utolsó müvét, — Czigány Pannát. De biz czigányul is van az irva s a művészek is czi- gányul adják elő. Nem voltam soha életemben valami takarékos ember — pedig hát nem mai fiú vagyok ám — hanem azért mégis sajnálom a pénzt, mit erre az előadásra költöttem, — oly istentelen rossz volt. Igaza van egy — különben a darabban is szereplő, — jeles komédiás barátomnak, hogy dróton húzzák elő az alakokat, oly vontatottan megy minden. De sokkal jobb az, mikor azt mondja, hogy ha fizetnének neki, hogy nézze meg ezt a darabot, akkor elfogadná a pénzt és elmenne a népszínházba — aludni.

Szegény Blaháné ! . . . Azért, hogy egy czimba- lomszót hallasson, kínozzák ők oly szereppel, mely ugyan részére van írva) de mindenkinek inkább való, mint neki.

Színház után a lóvonatra menekültünk vacsorálni egy kültelki jó" Vendéglőbe. A kocsi tömve, csak állva kaphatunk helyet. A kocsis úgy látszik', éhes lehetett, mert szokása ellenére sebesen hajtott s étvágyunkat mi is kielégítettük volna nemsokára, ha- hogy egy kis kaland meg nem szakítja utunkat. Az u. n. váczi temetőnél egy csinos fiatal leány kiál- 1 tása megállítja kocsinkat. Mindenki kiváncsi, mindenki kirohan a kocsiból és hallgatja a borzasztó dolgokat. Hát biz mi is volt az egyéb, mint kis öngyilkossági kaland, vagy ehhez hasonló rossz tréfa!

A leány, csinos kasszírnője egy fővárosi kávéháznak, sétakocsizásra kelt egy vendégükkel, az éj ily késő órájában — mert ez már úgy 11 óra tájt le— Épen a főnöknő szobájában voltam, istenanyánk ruháját díszítettem mikor Dandoló Cézárt a társalgóba vezették, hol főtisztelendő anyánk vele értekezett. Megvallom, igen kiváncsi voltam, ki- nyitám lassan a közbeeső ajtót s a hasadékon keresztül hallgatóztam. Ugyan nem volt szép tőlem, de az élet itt oly borzasztó unalmas.

— És mit mondott ő a főnöknőnek? — vágott közbe feszülten Nerina.

— Azt mondá, hogy szigorúan ügyeljen kegyedre, akadályozzon meg minden közlekedést a külvilággal s vigyázzon, hogy kívülről semminemű hirt ne kaphasson.

Nagybátyja, a doge, önnek kezét Ígérte neki, de ön nem akar az ő parancsának engedelmeskedni s addig nem szabad önnek e kolostort elhagyni, mig makacssága megtörve nincs.

Nerina bólintott fejével.

— Ön jól hallott, Rozália testvér, ez oka ittlétemnek.

Az apácza bámulva nézte őt.

— On visszauíasitja a szép Dandolo Cézárt s inkább a kolostorban akarja tölteni életét, semmint azon férfiú oldala mellett lépne az oltár elé, kinek — a mint mondják — egy nő sem állhatott ellent ?

— Éq másnak az arája vagyok, még pedig Tie- poli Lorenzoé — mondá Nerina s kedvese nevének kiejtésére büszkén emelkedett alakja is.

— Három év múlva nagykorú leszek s akkor megszűnt gyámatyám hatalma felettem, a kolostor kapuinak meg kell nyílni előttem s én követni fogom azon férfiút, kit szivem választott.

— Ne számítson oly biztosan arra, signora, — mondá halk hangon Rozália testvér; — a doge hatalma messze terjed és az ő akarata nélkül fin soha sem fogja elhagyni e falakat. Sem panasz, sem kiáltás e falakból ki nem hat a világba . . .

hetett. A lovag hirtelen megállítja kocsiját, kiszáll abból, bemegy a régi temetőbe, revolvert vesz elő, kettőt lő egymás után és — egy ah! kiáltással hanyatt dől. Kocsis és úrnő halva vélik az ismeretlen urat.

Lemegyünk az állítólagos öngyilkoshoz, hát ott fekszik mellette a gyilkos fegyver, ő meg ott hever puszla mellel a földön, mereven, mintha halál koma csókot nyomott volna piezi piros ajkaira. Kezemet szivére teszem, és imo — dobog, de a másik perezben megszűnik dobogni.

— Meghalt! — mondom; — kár szegényért, csinos legény. Félreállok.

De embereim nem hittek nekem, megvizsgálták egész testét, de seb sehol sem található.

— Részeg a komisz! — mondja az egyik, szimulál! — a másik, — a bájos gráczia meg váltig erősiti, hogy biz az olyan józan volt, akár én magam, pedig hát én sem voltam egészen az. De hát mit tegyünk? — az volt most a fogas kérdés. Az egész publikum tanácskozott s végre is azt sütötte ki, hogy hát beledobjuk szegényt a kocsijába s leányostól a legközelebbi rendőrszobára viszszük.

El is vittük, át is adtuk és ott csakugyan bebizonyult, hogy hát bezzeg rossz lódoktor válnék belőlem.

De vájjon részeg volt-e, vagy csak szimulál, azt még most sem tudom, — mert ő nem tért magához, csak a szája habzott, mintha nyavalya ütött volna belé. . . .

Szegény kis leányt pedig úgy sajnáltuk, mert olyan csinos volt.

Ez alatt azonban éjfél lett, az én vendéglősöm bezárta az üzletét s mi vacsora nélkül maradtunk.

Mathlekovics és Lipthay Pistike hazajöttek már, ép úgy az exagrár-miniszter. Mégis csak Lipthay Pista használt, neki köszönhető a „győzelem.“ Ha ő nem megy a komoly államtitkárral, — ha az ő szelleme nem környezi az osztrák exczellencziákat, akkor csakugyan nem nyertünk volna. így pedig kudarezot vallott a német s a mindenható, mindentudó, mindentlátó s semmi jót nem tevő miniszterelnök meg lett kiméivé a térdreborulástól, melyhez ő oly nagyszerűen ért, mint kivüle senki az országban. így tehát szabad a mi marhánk Bécs- ben is, mint.............a német nálunk is.

Választások előtt.

Kézdi-szék, 1884. ápril hó.

(Folytatás.)

Az Andrássy-kormányon örök szennyfolt gyanánt maradt fönn a szabadkőművesség engedélyezése (? !) az iskolák elközösitése; a Tísza-korinány Istentől kezdve mindent, mi szent, magasztos, a vallásos kebelnek becses — szabadon gyalázni, förtelmesen magyarázni, sárba tiporni engedte.

A Tisza-kormánynak nem kell a valláserkölcsös nevelés. Igazolják a gyilkosságok, rablások, vérdrámák, párbajok, öngyilkosságok évenként rettentően növekedő statisztikájának rémes adatai. A liberalizmus képviselői a párbaj ellen büntető törvényt hoztak, s ők valának a törvényhozók, a törvény- és rendőrző főispánok, a legbotrányosabb és büntetlen törvénysértők.

A nép az uzsorások zsarolásának, zaklatásainak

E perezben megnyilt az ajtó és egy öreg, durva arezvonásu apácza lépett a szobába.

— Mit csevegsz te annyit ? menj munkádra! — rivalt a szegény fiatal Rozáliára, ki félénken meghúzva magát, osont ki az ajtón.

— Főtisztelendő anyánk — folytatá Nerinához fordulva nyers hangon — kizárólag az én gondozásomra -s őrizetemre bízta önt; el fogom önt kisérni reggel és este a kápolnába, azonkívül naponként egy órai sétát teszek önnel a kertben, de a nap másik részét szobájában fogja tölteni — egyedül. Az ablak alatt függ egy csengetyii, vegye igénybe azt, ha szolgálatomra van szüksége. Kíván ön még valamit?

— Semmit, csak egyedül lehetni! mondá röviden Nerina s hátat fordítva az ablakhoz lépett. Az öreg apácza még egy haragos pillantást vetett a szegény leányra, azután elhagyta a szobát s bezárta maga mögött az ajtót.

— Tehát valóságos rab vagyok! — mormogá Nerina, mikor kívülről a kulcs a zárban megfordult.

Nerina szobájának ablaka a kolostor gyönyörű kertjébe nyílt, mely a város legnagyobb ritkaságai közé tartozott. Melegen sütött a nap a gyönyörű virágágyakra, harmat csillámlott a narancs- és ole- ander-lorabokon, a későn nyíló rózsák fenséges illata kábitólag emelkedett fel Nerinához, ki épen egy repülő galamb-csapat után küldé tekintetét.

— A Markus-tér galambjai! — rebegék ajkai. — Oh, tiszteljétek Lorenzomat, ha ablakai előtt repültök el.

A galambok eltűntek. Nerinát mély aggodalom szállotta meg. Gondolkodóba esett sorsa felett, s belátni kezdte, hogy igaza lehet a jó Rozália testvérnek; borzasztó súlyként nehezedett lelkére, hátha a doge hatalmával csakugyan visszaél s örökre a kolostorba száműzi őt, melynek kapui csak akkor